Pályázati felhívás KKV innovációk, kísérleti fejlesztések megvalósítására, ezen belül a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzésére, összesítésére, alakítására és felhasználására új vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások kidolgozása céljából. Ide tartozhatnak például az új termékek, eljárások vagy szolgáltatások fogalmi meghatározását, megtervezését és dokumentálását célzó tevékenységek is.
KKV innovációk piacra vitelének támogatása pályázat
Pályázók köre
kis-, és középvállalkozások:
- amelyek, rendelkeznek legalább két, lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele);
- amelyek, éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző lezárt, teljes, üzleti évben minimum 6 fő volt;
- amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei;
Jogi forma szerint támogatási kérelmet nyújthatnak be: kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok;
Gazdálkodási formakód szerint támogatási kérelmet nyújthatnak be:
- 113 Korlátolt felelősségű társaság
- 114 Részvénytársaság
- 116 Közkereseti társaság
- 117 Betéti társaság
- 141 Európai részvénytársaság (SE)
- 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek:
a) Kísérleti fejlesztés8 (A kísérleti fejlesztés tevékenységen elszámolni kívánt költségeknek el kell érnie a projekt Európai Unióval elszámolható összköltségének legalább 30%-át)
Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek:
a) Kutatás-fejlesztési projektet támogató tevékenységek
A tevékenység keretében a következő kutatás-fejlesztést támogató résztevékenységek valósíthatók meg:
• projektmenedzsment,
• kötelezően előírt nyilvánosság,
• iparjogvédelmi oltalomszerzés,
• ISO 56001:2024 „Innováció Menedzsment Rendszer” tanúsítás,
• üzleti felhőszolgáltatás igénybevétele,
• általános működést szolgáló tevékenységek,
• piacra vitel
• horizontális tevékenységek
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 100 millió forint, maximum 600 millió forint.
A támogatás maximális mértéke a támogatási kategóriától függ, de azon belül a támogatást nyújtó határozza meg: támogatási kategóriától függően 35%-70%.
Letölthető dokumentum
ginop-plusz-214-25-felhivas.pdf
Pályázatok benyújtása
- 2025. november 14. 9 óra 00 perctől 2026. február 9. 10 óra 00 percig
Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
• 1. szakasz: 2025. november 14. 9 óra 00 perctől – 2025. november 29. 10 óra 00 percig
• 2. szakasz: 2026. január 26. 9 óra 00 perctől – 2026. február 9. 10 óra 00 percig
