A pályázat célja Magyarország kiválóan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlásának biztosítása, a pedagógus pályát választó hallgatók ösztöndíjas támogatás.
A pályázat célja Magyarország kiválóan képzett, hivatástudattal és megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező pedagógus-utánpótlásának biztosítása. A pályázat célja továbbá a tanári vagy gyógypedagógus pályát választó hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, egyúttal az oklevél megszerzését követően részükre álláshely biztosítása, valamint a tanárszakot, illetve szakpárt – elsősorban az 1. számú mellékletben megadott szakokat, szakpárokat – választó pedagógusjelöltek számának növelése, a hazai köznevelési rendszer tanári ellátottságának megerősítése.
A pályázat tárgya
A pályázat tárgya a pedagógus pályát választó hallgatók ösztöndíjas támogatása azon félévek időtartama alatt, amelyek során az ösztöndíjas hallgató hallgatói jogviszonya nem szünetel, amennyiben az Ösztöndíjas a támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy az általa megjelölt három megye egyikében, a Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör intézményei közül választva, főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja.
A pályázók köre
A pályázat benyújtására az a magyarországi felsőoktatásban tanuló, Magyarországon vagy Magyarországgal szomszédos országban lakóhellyel rendelkező, magyar anyanyelvű hallgató jogosult, aki a pályázat benyújtásának időpontjában:
a) egységes, osztatlan tanárképzést vagy gyógypedagógia alapképzési szakon képzést nyújtó felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, vagy a pályázat benyújtásának időpontjában már tanulmányokat folytat,
b) vállalja, hogy
ba) a tanárképzésben vagy gyógypedagógia alapképzési szakon végzettséget és szakképzettséget szerez, és
bb) az oklevél megszerzését követően – Korm.rendeletben, a jelen működési szabályzatban és pályázati felhívásban, valamint a támogatási szerződésben foglaltak szerint – a végzettségének, szakképzettségének megfelelő főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, a Központ által megjelölt köznevelési intézményi kör egy intézményével, és a jogviszonyt legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja.
bc) megfelel a jelen Működési szabályzatban és pályázati felhívásban foglalt egyéb feltételeknek.
Az ösztöndíj megállapítása a jogviszony első félévében
Az ösztöndíj az ösztöndíjas jogviszony első félévében az Ösztöndíj Program jelen Működési szabályzat és pályázati felhívás 10.1. pontjában rögzített értékelési szempontjai alapján differenciáltan, 125.000,- Ft, 250.000,- Ft vagy 375.000,- Ft/félév/fő összegben kerül megállapításra.
Az ösztöndíj megállapítása a jogviszony első félévét követően
Az ösztöndíjas jogviszony második félévétől az ösztöndíjak összegét a KÖB minden tanulmányi félév kezdetén felülvizsgálja a rendelkezésre álló keretösszeg, valamint az Ösztöndíjas utolsó aktív félévben elért kreditindexe figyelembevételével. Az ösztöndíj megállapítása differenciáltan 0,- Ft, 125.000,- Ft, 250.000,- Ft vagy 375.000,- Ft/félév/fő közötti összegben történik.
Letölthető dokumentumok
- Klebelsberg Képzési Ösztöndíj pályázati kiírás
- Klebelsberg Képzési Ösztöndíj ösztöndíjas szerződés_2019_2020 tanév
A pályázat benyújtási határideje
A 2019/2020. tanév első félévétől kezdődően létesíthető ösztöndíjas jogviszony vonatkozásában a pályázat elektronikus és postai úton történő benyújtási határideje 2019. október 4. napja.
Bővebb információ
A pályázati felhíváshoz, a benyújtandó pályázathoz kapcsolódóan további információ a www.kk.gov.hu weboldalon, az osztondij@kk.gov.hu e-mail címen, valamint a megadott honlapon feltüntetett telefonszámon érhetőek el.
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
GINOP plusz-3.2.1-21 Képzés- és bértámogatás pályázat cégeknek
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat