Az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdet A Klebelsberg Kuno-ösztöndíjról szóló 27/2007. (VI.15.) OKM rendelet alapján a 2010. évre szóló Klebelsberg Kuno-ösztöndíjra. A pályázati kiírás célja: az ösztöndíj névadójának szellemiségét követendő, elsősorban a külföldi kulturális intézetekben, valamint kivételes esetben egyéb helyszíneken: LEJÁRT PÁLYÁZAT!!!
- a magyar nyelv és irodalom, történelem és kultúra külföldi írott és tárgyi emlékeinek tanulmányozása;
- a feltárásukat, megóvásukat, és forráskiadásukat szolgáló könyvtári, kézirat-, illetve levéltári, múzeumi, valamint indokolt esetben „oral history” tárgykörébe tartozó kutatások, illetve kulturális és tudományos célú külföldi szakmai tanulmányutak támogatása,
- a külföldi kulturális intézetekben folyó kultúrdiplomáciai és szakmai munka sikeres megvalósításának elősegítése,
- a fogadó ország kulturális intézményrendszere állami irányításának, valamint a kultúra finanszírozási rendszerének tanulmányozását célzó kutatások, különösen a kultúra magánszféra általi finanszírozásának vizsgálata,
- a nemzeti közművelődési intézetek, közgyűjtemények és egyéb művészeti intézetek munkatársai esetében az EU-normákkal összhangban, a kultúrafinanszírozással és művészetfinanszírozással, a közművelődési és közgyűjteményi tevékenység modernizálásával összefüggő kérdések tanulmányozásának támogatása (különös tekintettel az állományvédelmi rendszerek és módszerek tanulmányozására)
- a tematikus éveket (nemzeti évfordulókat) előkészítő forrásfeltáró kutatások támogatása.
Pályázni lehet a magyar kultúra szempontjából fontos külföldi helyszínekre irányuló, a pályázati célokban meghatározott bölcsészettudományi, társadalomtudományi és kulturális célú kutatásokra, illetve kultúrdiplomáciai tevékenység fejlesztését szolgáló, és a kulturális igazgatás korszerűsítésére irányuló tanulmányokra, különösen:
- Rómába, a Vatikánba és Velencébe a központi gyűjteményekben végzendő levéltári és könyvtári kutatásokra a régészet, az egyház-, a művelődés-, az irodalom-, az eszme- és a művészettörténet témakörében;
- Bécsbe a levél-, kézirat- és könyvtárakban, illetve múzeumokban a magyar történelemre vonatkozó forráskutatások végzésére;
- Moszkvába kézirat-, levél-, illetve könyvtárban, múzeumokban végzendőhungarológiai kutatásokra, kiemelten a XX. századi és kortárs magyar – szovjet/ orosz kapcsolatok feltárását és dokumentálását célzó utakra és nemzetközi együttműködéssel megvalósítandó projektek előkészítésére;
- Franciaországba audiovizuális ún. „oral history” kutatásra, valamint kézirat-, levél, könyvtári, illetve múzeumi hungarika-feltárásra, a magyar-francia kapcsolatok forrásainak kutatására – ezen belül különösen a Párizsi Magyar Intézet 1986 előtti történetét célzó tanulmány készítésére, illetve a korszerű kulturális finanszírozási modellek megismerésére;
- Németországba (Berlinbe, Münchenbe, Halléba, Drezdába, Lipcsébe) levél-, kézirat-, és könyvtári, illetve múzeumihungarika-feltárásra, hungarológiai kutatások folytatására;
- Isztambulba a magyar-török történelmi és kulturális kapcsolatok kutatására;
- Az Egyesült Királyságbaa kulturális menedzsmentet érintő gyakorlati tapasztalatszerzés céljából.
A forráskutatásokra irányuló pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok a hungarika-feltárások, amelyek során a kutatók egy meghatározott gyűjtemény (levéltár, könyvtár, múzeum) vagy gyűjtemény-rész magyar vonatkozású forrásanyagának teljes körű számbavételére vállalkoznak és az áttekintett dokumentumokról tételes jegyzéket készítenek.
Az ösztöndíj időtartama: 1-5 hónap. A kinttartózkodás időtartamának megbontására csak kivételesen indokolt esetben van lehetőség (Moszkva esetében az ösztöndíj megbontása nem lehetséges).
Az ösztöndíj tartalma:
- Rómában, Bécsben, Moszkvában, Párizsban és Berlinben ingyenes szállás, másutt szállásköltség-hozzájárulás;
- országonként eltérő mértékű, átlagosan havi 200.000 forintnak megfelelő összegű pénzbeli hozzájárulás;
- egyszeri útiköltség-térítés a célállomásra és vissza;
- utasbiztosítás.
Az ösztöndíjra az pályázhat, aki
- egyetemi vagy főiskolai oklevéllel rendelkezik. A pályázat elbírálásánál előnyben részesülnek a PhD tanulmányokat folytató hallgatók és a tudományos fokozattal rendelkező oktatók és kutatók,
- amennyiben előzőleg már részesült Klebelsberg-ösztöndíjban, beszámolási kötelezettségének eleget tett; levéltári, könyvtári kutató-, forrásfeltáró munkájáról szóló jelentéséhez mellékelte az átnézett forrásanyagok tételes jegyzékét, és azt az Országos Széchényi Könyvtárnak, a Magyar Országos Levéltárnak, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumnak megküldte.
A pályázati anyagnak tartalmaznia kell:
- a pályázati kiírás mellékletét képező adatlapot;
- a pályázó személyi adatait és szakmai pályafutását részletesen tartalmazó életrajzát;
- egyetemi vagy főiskolai oklevelének, a nyelvtudását és a tudományos fokozatának megszerzését igazoló okmányoknak a másolatát;
- a pályázó publikációinak jegyzékét;
- korábbi tevékenységével, teljesítményével összhangban álló – a tervezett kutatások témáját, célját, helyét, formáját és idejét tartalmazó – kutatási tervet;
- két, a kutatási terület elismert szakemberétől kapott ajánlólevelet, melyek közül az egyik – amennyiben szükséges – a külföldi fogadókészséget igazolja (a pályázó – hivatali összeférhetetlenség miatt – a külföldi kulturális intézetek munkatársaitól nem kaphat ajánlólevelet).
- Hungarológiai kutatási célokat szolgáló pályázat esetében ezen kívül csatolni kell: a Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár és/vagy a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójától kapott igazolást arról, hogy a tervezett téma új eredményeket hozhat a hungarológiai kutatások terén.
- a pályázati anyag összes mellékletét elektronikus formában tartalmazó CD-t. Az oklevelek, tudományos fokozatot igazoló okmányok, nyelvvizsgák másolatát, valamint az aláírást igénylő dokumentumokat (pályázati adatlap, életrajz, ajánlólevelek) eredeti aláírással együtt beszkennelve, PDF vagy JPEG formátumban kérjük a CD-n tárolni.
Kérjük a pályázati anyagot egy eredeti példányban, a leírt sorrendben, a mellékletek betűjeleit feltüntetve, kapcsok és fűzés nélkül összeállítani és borítékolni. A pályázathoz kérjük a pályázati anyagok elektronikus változatát tartalmazó CD csatolását. A CD-t nem tartalmazó pályázati anyag érvénytelen. E-mailben érkezett pályázati anyagokat nem áll módunkban elfogadni.
A pályázatok benyújtási határideje (postai feladás dátuma): 2009. október 31.
A pályázatokat postai úton kell benyújtani a Balassi Intézet címére (1519, Budapest, Pf. 385).
A mellékelt Pályázati Adatlap a pályázat részét képezi, kitöltése hiányában a pályázat érvénytelen.
A Pályázati Adatlap beszerezhető az OKM Ügyfélszolgálati Irodáján (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.), valamint letölthető a www.okm.gov.hu, www.bbi.hu internetes honlapokról.
Az oktatási és kulturális miniszter – a bíráló bizottság javaslata alapján – a pályázatokat 2009. november 30-ig bírálja el, és a pályázókat 2009. december 15-ig értesíti a pályázat eredményéről. Az ösztöndíjasok 2010. február 1-jétől utazhatnak ki.
Tájékoztatjuk a pályázókat, hogy a nyertes ösztöndíjasok kutatásukról hazatérésük után három hónappal részletes szakmai beszámolót kötelesek készíteni. A Balassi Intézet, mint az ösztöndíj kezelője, jogosult a szakmai beszámolókat internetes honlapján közzétenni.
Forrás: OKM