palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Közoktatási pályázatok a határon túli magyar nyelvű közoktatás megerősítésére

kormányzati portál pályázatAz Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen közoktatási pályázatokat hirdet a határon túli magyar nyelvű közoktatás megerősítésére. Az öt pályázatra rendelkezésre álló keretösszeg 80 millió forint.

Meghívásos a szülőföldön megrendezésre kerülő pedagógus továbbképzések megszervezésének támogatására, valamint a tankönyvírásra, a tankönyves műhelyek működtetésére vonatkozó pályázat. Nyílt a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, továbbá az úgynevezett nyugati – kizárólag európai – szórványterületen működő szervezetek által a magyar anyanyelv fejlesztése céljából megrendezésre kerülő anyanyelvi szaktáborok támogatására, valamint az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek lebonyolítására meghirdetett pályázat.

Valamennyi pályázat esetében a pályázat benyújtásának határideje: 2014. július 20.

Nyílt pályázatok

1.) A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén 2014-ben megrendezésre kerülő „Szülőföldi anyanyelvi tematikus szaktábor” támogatása.

A pályázat benyújtására jogosultak köre: A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok, alapítványok stb.), oktatási intézmények, egyházak, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve, mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogatók felé.

A pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg 16 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa 60 ezer forint, felső határa 900 ezer forint vissza nem térítendő támogatás.

2.) Az úgynevezett nyugati – kizárólag európai – szórványterületen működő szervezetek által, a magyar anyanyelv fejlesztése céljából a fenti zónában megrendezésre kerülő szaktábor támogatása 2014 nyarán.

A pályázat benyújtására jogosultak köre: Európában – de nem a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény (továbbiakban Szátv.) 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén – bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak.

A pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg 2 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa alsó határa 200 ezer forint, felső határa 2 millió forint.

3.) A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2014-ben, illetve a 2014/2015-ös tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatása az alábbi területi és tárgyi hatállyal:

  • A. „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” támogatása
  • B. „Magyarországon megrendezendő, magyar nyelven folyó, nemzetközi köznevelési tanulmányi versenyek, szemlék” fenti törvény hatálya alá tartozó résztvevői költségeinek támogatása.

A pályázat benyújtására jogosultak köre:

  • Az „A” pont esetében a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak, akik új pályázók. Továbbá olyan, az előzőekben felsorolt szervezetek, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogatók felé.
  • A „B” pont esetében Magyarország területén bejegyzett és működő, oktatási profilú civil szervezetek (pedagógus szövetségek, egyesületek, társulatok stb.), oktatási intézmények, egyházak, akik új pályázók. Továbbá olyan, az előzőekben felsorolt szervezetek, amelyek e pályázatot megelőző két évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Balassi Intézet által e tárgyban folyósított támogatásaival, a megadott határidőket figyelembe véve mind szakmai, mind pénzügyi szempontból kifogástalanul elszámoltak a Támogató felé.

A pályázaton felhasználható pénzügyi keretösszeg 20 millió forint, az elnyerhető támogatás alsó határa 60 ezer forint, felső határa 900 ezer forint.

Letölthető dokumentumok

pályázati kiírás

 

Forrás: Kormányzati portál