A Közös Lábos minden vasárnap, a Szimplakerti Háztáji Piac keretein belül megvalósuló közösségi főzés. Civil szervezetek, egyesületek, alapítványok, kezdeményezések jelentkezését várjuk, valamint olyan magánszemélyekét és cégekét, akik adományszervezői megbízással gyűjtenének civil szervezetek számára.
A pályázat nyertesei a pályázati intervallumban – 2014 szeptembere és 2015 februárja között – 1 alkalmat nyernek el, amikor a piac ideje alatt ebédet főzhetnek és ezt támogatói kasszás rendszerben a piacon értékesíthetik.
Javasoljuk, hogy két menüvel, egy húsos, illetve egy vegetáriánus étellel készüljenek a pályázók, kb. 100-100 főre. A főzéshez és a tálaláshoz szükséges eszközöket biztosítjuk, az alapanyagok beszerzésében igény szerint segítünk, amit lehet, a piac őstermelőitől a főzés hetében megrendelünk. A nyertes pályázóknak tanácsoljuk, hogy legalább 5 fős csapattal érkezzenek a főzés napján reggel 8 óra körül, akik a piac állandó segítőivel közösen készítik el a két fogást. A szervezetnek lehetősége van külsős segítőket, akár közéleti személyiségeket, gasztrobloggereket is bevonni a lebonyolításba. Az előzetes kommunikációt a nyertes szervezet és a Szimplakerti Háztáji Piac közösen végzik, a befolyt adomány felhasználásáról pedig a főzést követően beszámolót kérünk a pályázótól.
Pályázat beadási határideje: 2014. július 20. éjfél.
Bővebb információért forduljon Mihály Edinához a piac@szimpla.hu e-mail címen vagy a +36.20.4273375 telefonszámon.
További cikkek a rovatban
Mintaiskola modellprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
SozialMarie Pályázat
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Kárpátok Civil Innovációs Díj
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Pályázat helyi vagy országos közügyekkel, társadalmi problémákra irányuló kezdeményezések támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat