
A Bagázs Közhasznú Egyesület mentorokat keres munkavállalás támogatására. 2012-ben indult Bagon a közmunkaprogram, ami a telepen élő romák nagy többségének biztosít munkalehetőséget. 2012 előtt sokkal kevesebben tudtak dolgozni, mint ma, de sajnos az elsődleges munkaerőpiac még most is elérhetetlen. Az MPath program célja, hogy segítse a hátrányos helyzetű munkavállalók elsődleges munkaerőpiaci elhelyezkedését, beleértve a megfelelő munkakörnyezet kialakítását és fejlődési lehetőségek biztosítását, mindezt a munkáltató és munkavállaló kötődésének megerősítésével érve el.
Ma szinte a közmunkaprogram az egyetlen lehetőség az aluliskolázott, hosszú távon munkanélküli, avagy pályakezdő roma embereknek, hogy önálló kerestük legyen. Ez ugyan bevon a munka világába, de továbblépni már nem enged. Kialakult egy olyan rendszer, ami a tehetséges, „már bevált” embereket nem fejleszti, hanem röghöz köti, és újakat alig von be. Minimálbérért kemény fizikai munkát végeznek, megélhetésük mégsem biztosított, egyik napról a másikra kell boldogulniuk. Pedig képességeik fejlesztésével és megfelelő támogatással sokkal többre lennének hivatottak.
Jelentkezési határidő: 2017. január 30.
Mentorprogramunkba olyan embereket keresnek, akik…
- szereztek már tapasztalatot a munka világában
- tudják vállalni, hogy támogatják mentoráltjukat, és hetente egyszer találkoznak vele személyesen Bagon vagy Budapesten, 6 hónapon keresztül,
- részt vesznek Budapesten a február 24-26-ig tartó, három egész napos (este hazamenős) képzésen
- lelkesek arra, hogy új kihívásokkal nézzenek szembe egy hatalmas élményekkel teli programban!
Amit mi tudunk nyújtani neked
- együttműködést Magyarország egyik legeredményesebb roma integrációval foglalkozó civil szervezetével
- képzést, valódi szakmai tapasztalatot, és igazolást a szakmai gyakorlatról; szakmai fejlődési lehetőséget és kihívást jelentő feladatokat, lehetőséget a csapatmunkára (és ez most tényleg nem bullshit!)
- rengeteg új élményt, tanulást – nem csak a munkatársaktól, hanem a telepen élőktől és a többi önkéntestől is
- kulcsszerepet a generációkon átívelő társadalmi integrációban, mert munkáddal jelentősen hozzájárulhatsz egy merőben új személet széles körű elterjesztéséhez, amely nemcsak most, de a felnövekvő generációk életében is meghatározó lesz, és a romákkal kapcsolatos legmélyebb előítéletek megingásához vezet.
Jelentkezés
Ha felkeltettük az érdeklődésedet és még kérdéseid vannak, nézz körül a honlapunkon vagy írj a jelentkezes@bagazs.org email címre!
Ha csatlakozni szeretnél, légyszives küldd el önéletrajzodat és egy kis motivációs levelet 2017. január 30-ig a jelentkezes@bagazs.org emailcímre!
A jelentkezési határidő: 2017. január 30.
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Logó és szlogen pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Művészeti és kulturális folyóiratok működési támogatása
Pályázat induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvételének elkészítésére, turnék és fellépések megvalósításának támogatására
Képzőművészeti tervpályázat Sárdy János bronz dombormű tervezésére és kivitelezésére
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Pályázat veszélyeztetett helyzetű épített műemlékek veszélyelhárításának, állagmegóvásának támogatására