A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság gyermekrajz pályázatot hirdet a III. Fehértavi Darvadozás, a madárvonulás délalföldi ünnepe alkalmából.
CÉL:
A madárvonulás színpompás, látványos jelensége hazánk élővilágának. Mindannyiunkat, kisgyermek kortól megérint az érkező, átvonuló madarak látványa, foglalkoztat a madárvonulás sok titokzatos kérdése. A nyarat búcsúztató fecskecsapatok kedves nyüzsgése, párás őszi alkonyban hullámzó darucsapatok messzehangzó krúgatása – megannyi élmény a nyitott gyermeki léleknek. E sok természeti szépség megjelenítése a „Madárvonulás gyermekszemmel” rajzpályázat célja. A pályázatra beküldött alkotásokból, a zsűri válogatása alapján kiállítást rendezünk 2014. november 14-15-én, a III. Fehértavi Darvadozás rendezvényközpontjában Szatymazon, a Postakocsi Csárdában.
FELTÉTELEK:
A pályázat nyilvános. Óvodás és általános iskolás gyermekek nevezhetnek, bármilyen technikával készített képekkel.
Követelmény, hogy a beküldött képek témája a madárvonuláshoz kapcsolódjon. Az alkotásokat a minél szélesebb körűközzététel érdekében szkennelni (digitalizálni) fogjuk. Fontos feltétel ezért, hogy maximum A/3-as méretű, sík felületű (nem kisplasztikai jellegű) képekkel lehet pályázni!
Kérjük, hogy az alkotásokat keretezés és paszparturázás nélkül küldjék.
NEVEZÉS:
A pályázaton minden nevezőmaximum 3 képpel indulhat.
Nevezési határidő: 2014. október 10. (beérkezés dátuma!)
A nevezett képekhez meg kell adni: -kép címe, -jelige (lehetőleg egy szavas)
- -szerzőneve, -korcsoport megjelölése
- -e-mail cím
A zsűrizés anonimitása és a beérkezett képanyag korrekt kezelése érdekében a zsűri tagjai a nevezők személyes adataihoz a bírálat előtt nem férnek hozzá.
Cím: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Szegedi Iroda
6724 SZEGED
Föltámadás u. 29.
A beküldött anyagot a szervezők a legnagyobb gondossággal kezelik, de az esetleges sérülésekért, hiányosságokért felelősséget nem vállalnak. A Fehértavi Darvadozás megfelelő népszerűsítése érdekében a képeket a KNPI szabadon,
szerzői jog érvényesítése nélkül felhasználhatja (CD, sajtó, TV).
Letölthető dokumentum
GYERMEKRAJZ-PÁLYÁZAT_14_vegleges
KORCSOPORTOK:
A pályázaton külön értékelünk három korcsoportot:
- óvodások;
- alsó tagozatosok;
- felsőtagozatosok.
A kiállításon történő bemutatásra kiválogatott művek szkennelt másolatát a KNPI facebook-oldalán (http://www.facebook.com/KiskunsagiNemzetiPark) 2014. október 25-től közzétesszük. A közzétett képekre 2014. november 09-én 24:00-ig leadott szavazatok („like”)alapján közönségdíjat is adunk.
DÍJAZÁS:
Korcsoportonként az első három helyezett részére oklevél, valamint a szervezők által felajánlott tárgyjutalmak. Csak
azokat a korcsoportokat díjazzuk külön, amelyekben legalább négy nevező indult. Kevesebb nevezőesetén a csoportok összevonásra kerülnek.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat