A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Dél-Afrikai Köztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a magyar – dél-afrikai kormányközi TéT együttműködési program keretében történik.
Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.
Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban
- az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll;
- adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – neki felróható okból – maradéktalanul nem teljesítette;
- a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van;
- az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.
A pályázatokat
legkésőbb 2009. május 20-i feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni:
Magyardél-afrikai kétoldalú TéT pályázat
A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.
A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni (A Tárgy mezőbe szíveskedjenek beírni az „ZA” szócskát):
bilat@tetalap.hu
peter.judak@nkth.gov.hu
Támogatás futamideje: 24 hónap
A pályázati felhívásról és a pályamű kidolgozásáról a magyar kapcsolattartó ad tájékoztatást.
A pályázat nyerteseit a TéT Alapítvány értesíti a további teendőkről.
Magyar kapcsolattartó:
Judák Péter
NKTH
Tel: (06 1) 484 2573
Tel: (06 1) 266 0801
Email: peter.judak@nkth.gov.hu
http://www.nkth.gov.hu
Dél-afrikai kapcsolattartó:
Mr. Bernard Nthambeleni
National Research Foundation
Tel: 00 27 12 481 4182
Fax: 00 27 86 6185 718
Email: bernard@nrf.ac.za
További cikkek a rovatban
Tokiói Biennále – „OSHIBORI Linkage” – nemzetközi művészeti pályázat
A digitális és zöld növekedés ösztönzése az élelmiszeriparban és feldolgozásban interregionális innovációs beruházásokon keresztül
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
„Megújuló zene” – pályázat kamarazenekaroknak
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Független médiumok támogatási program
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Pályázat a bútor-, lakberendezési-, az IT és a zöld/körforgásos gazdaságban működő KKV-k innovációs projektjei és új üzleti modellek kidolgozására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Pályázat nemzetközi fotográfiai fesztiválra
Pályázat a jogállamisági témák a nyilvánosság számára érthetővé és relevánssá tétele céljából civil szervezetek számára
Siemens Media Award
Nemzetközi ösztöndíj újságíróknak
re:constitution ösztöndíjak
Akademie Schloss Solitude alkotói ösztöndíj pályázat
Koreai kutatói ösztöndíj
Videópályázat női feltalálókról
Ösztöndíj művészek, civil társadalmi szereplők, tudósok, újságírók, valamint emberi jogi és környezetvédelmi aktivisták számára
Pályázat gyerekkönyv tervezésre
Ki számomra Szent József? művészeti pályázat
Allianz Foundation Grants pályázat