A Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. Törvény (Atv) 8. § (1)e) (2) c) alapján a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet a Magyar Köztársaság és a Koreai Köztársaság közötti kormányközi tudományos és technológiai együttműködés keretében kutatás-fejlesztési projektek kutatócseréjének támogatására. A támogatás nyílt pályázati rendszerben, a magyar – dél-koreai kormányközi TéT együttműködési program keretében történik.
Támogatást kaphatnak: Költségvetési körbe tartozó szervezetek (kutatóintézetek, oktatási intézmények stb.), jogi személyiségű és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, szövetkezetek, jogi személyiségű non-profit szervezetek, akik a természet-, az orvos-, a mezőgazdasági és a műszaki tudományok területén tervezik az együttműködést.
Nem pályázhat, illetve nem részesülhet támogatásban
- az a szervezet, amely csődeljárás, felszámolási eljárás, végelszámolás alatt áll;
- adott pályázat megjelentetését megelőzően az Alap vagy az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatok terhére kiírt pályázatokban valótlan vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, illetve az elnyert pályázat alapján kötött szerződést – neki felróható okból – maradéktalanul nem teljesítette;
- a 60 napot meghaladó, lejárt köztartozás van;
- az Alappal, illetve az Atv. 16. §-ának (2) bekezdésében foglalt (cél) előirányzatokkal szemben 60 napot meghaladó lejárt fizetési kötelezettséggel rendelkezik.
A pályázatokat legkésőbb 2009. június 1-i feladási határidővel kérjük az alábbi címre postán beküldeni:
TéT Alapítvány
Budapest
Pf. 38
1255
A borítékra kérjük ráírni:
Magyar-dél-koreai TéT pályázat
A faxon beküldött pályázatokat nem tudjuk elfogadni.
A pályaműveket elektronikus formában (csatolt Word dokumentumként, egyetlen fájlba szerkesztve) az alábbi címre kérjük beküldeni (A Tárgy mezőbe szíveskedjenek beírni az „KR” szócskát):
bilat@tetalap.hu
sandor.szigeti@nkth.gov.hu
Támogatás futamideje: 24 hónap
A pályázati felhívásról és a pályamű kidolgozásáról a magyar kapcsolattartó ad tájékoztatást.
A pályázat nyerteseit a TéT Alapítvány értesíti a további teendőkről.
Magyar kapcsolattartó:
Szigeti Sándor
NKTH
Tel: (06 1) 484 2576
Tel: (06 1) 266 0801
Email: sandor.szigeti@nkth.gov.hu
http://www.nkth.gov.hu
Dél-koreai kapcsolattartó:
Jhong Kyu Leeh
Bilateral Cooperation Division
International Cooperation Bureau
Ministry of Education, Science and Technology
Av. D. Carlos I, 126 – 7º
Tel: 00 82 2 2100 6766
Fax: 00 82 2 2100 6775
Email: jkleeh@mest.go.kr
http://www.mest.go.kr/
linkek: kastélyok programok kulturális turizmus
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat