A Magyar Motorcsónak Szövetség egy a korábbinál korszerűbb, megjelenésében modernebb, a magyar vonatkozásokat tükröző logó tervezésére ír ki pályázatot.
A logó a Szövetség arculatában, kampányaiban, online felületein és rendezvényein és minden tevékenységében meg fog jelenni.
Reméljük sokak fantáziáját megmozgatja majd a lehetőség, hogy munkájukat a jövőben a válogatott játékosain és egyéb felületeken lássák viszont.
A pályázat feltételei:
- Az alkotásokat 2016. szeptember 30-ig lehet megküldeni, elektronikus úton, a magyar.motorcsonak.szovetseg@gmail.com címre, első körben png, vagy jpg formátumban, megfelelő grafikai minőségben, legfeljebb 2M méretben.
- Kérjük megadni az alkotó nevét és telefonszámát.
- A logónak egyértelműen utalnia kell a sportág, a természet, a víz kapcsolatára, valamint a szövetség nemzetiségére.
- Kisebb méretben használva is jól kivehetőnek kell lennie.
- A logónak egy színben is felismerhetőnek és jól használhatónak kell lennie.
- Egy alkotó legfeljebb 3 munkát nyújthat be.
- A fenti paramétereknek megfelelő logókat nyílt szavazásra bocsátjuk Facebook oldalunkon. A három legtöbb szavazatot kapó munka közül választja ki a Szövetség Elnöksége a győztest.
- A pályázat nyertese 50.000,- Ft egyszeri díjazásban részesül.
- Pályázatot nyújthat be bármely természetes vagy jogi személy. A természetes személyek esetében feltétel a 18. életév betöltése.
- A pályázati díj a pályázati anyag átadása után kerül kifizetésre.
- A pályázók a munka beadásával elfogadják a fenti feltételeket. A pályázatot beadó személyek vállalják, hogy amennyiben logójukkal megnyerik a versengést, a fenti pontban lévő térítés mellett az általuk készített logó használati jogát további térítés nélkül adják át a Szövetségnek, teljes körű felhasználásra.
- A Szövetség fenntartja a jogot, hogy az Elnökség döntése alapján a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa, valamint, hogy saját döntése alapján több pályamunkát is elfogadjon és pályázati díjjal jutalmazzon.
A pályázathoz kötelezően benyújtandó dokumentumok:
- a logó (színes és egyszínű mutációja)
- rövid magyarázó leírás, ha szükséges
- a pályázó adatai, és elérhetőségei (minimum: mobilszám és e-mail cím)
- a logó minimális használható mérete: 100×100 mm
- a logót a pályázó jpg formátumban küldi meg előzetesen számunkra. A nyertestől a nyertes pályamunkát végül ai és eps formátumban, kérjük leadni. Amennyiben a pályázat nyertese az ai és eps formátumú logót nem adja át a pályázat kiírójának, úgy a pályázat kiírója jogosult a pályázati díj kifizetésétől elállni. A logóhoz a felhasznált betűtípust is kérjük mellékelni font formájában. A leadott ai-ban a szöveg NE legyen lekerekítve, hanem fontként szerepeljen.
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pécsi Kerámia Triennálé pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat
Pályázat bringaparkok kialakítására, felújítására
Magyar Falu Program – Pályázat önkormányzati tulajdonban lévő épületek fejlesztésére
Magyar Falu program – Pályázat óvoda épületének felújítására, korszerűsítésére, óvodai férőhelybővítésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
Pályázat mászótermek építésére
Pályázat görparkok kialakítására
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat