A II. Rákóczi Ferenc Alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért pályázatot hirdet Magyarságismereti Mozgótábor – 2013 Jubileumi, 20. évi programján való részvételre. Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon, járd körül nagy és kis városait, ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez! Mindehhez nem kell mást tenned, mint pályázni a Rákóczi Mozgótáborba. 4 határon túli magyar közösséget képviselő fiatalok; évente 12.000 kilométer; 3 busz, 5 fő helyszín, 7 országot átfogó összefogás. Részese akarsz lenni? Pályázz!
Tanulmányaikban eredményes, tehetséges, kreatív, talpraesett 14 – 18 éves fiatalok jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek népünk hagyományai, irodalma és műemlékei iránt.
A Rákóczi Mozgótábor időpontja: 2013.július első két hete
Mit kell tudni a táborról?
Az együtt töltött idő alatt a résztvevők – határontúli (erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki) magyar fiatalok – körbejárják, megismerik Magyarországot, és otthonról hozott kulturális értékeiket a tábor tagjai számára közkinccsé teszik.
A tábor működése forgószínpadszerű, megérkezéskor a fiatalokat három csoportba osztják, melyek ciklusokban váltják egymást a helyszíneken – Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs -, ahol megismerkednek az adott várossal, valamint a környék nevezetességeivel. A tábor végül négynapos budapesti programmal zárul.
A részvétel ingyenes! Az utazást, a szállást (kollégiumokban), az ellátást (napi háromszori étkezés) költségét (+ kis zsebpénz) a Rákóczi Alapítvány fedezi.
Jelentkezéshez szükséges feltételek:
- Önéletrajz-szerű bemutatkozó levél (elérhetőségek – levelezési és e-mail cím, telefonszám, családi körülmények ismertetése; eddigi tanulmányok, iskolák; érdeklődési körök, szakkörök, önképzőkörök, versenyek és azon elért helyezések; közösségi, egyházi feladatok)
- Egyházi ajánlás, iskolai ajánlás
- Becsületbeli nyilatkozat arról, hogy korábban még nem vett részt Magyarságismereti Mozgótáborban
- Saját címre megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.
- 3-5 oldalas pályamunka az alábbi témák egyikében (kézzel vagy géppel írva – amennyiben elektronikus formában készül, kérjük e-mail-ben is elküldeni a dolgozatot):
Identitásgyűrűk
- hogyan befolyásolják a személyiséget a különböző identitásgyűrűk. A „ki vagyok én” és „hova tartozom” örök kérdéseinek kifejtése
- Az én soknyelvű és kultúrájú régióm – így élünk mi együtt s nem egymás mellett
II. Rákóczi Ferenc nevében egy levél, a Kárpát-medence népeinek. Mi lenne ma a fejedelem üzenete?
Kitartás? tehetség? szorgalom? Miben áll a siker titka? – interjú egy szakmájában elismert közéleti személlyel
Népi élet a facebook korában – milyen hatással van a virtuális tér a magyar népművészetre?
30 éves az István a király c. rockopera – nemzeti öntudat és zene kapcsolata
70 éve a Don kanyarnak (elbeszélgetés, interjú – akár igazi akár fiktív személyel: a történet előzményei és kihatásai a személy további életére)
Szervezők: a Kanadai Rákóczi Alapítvány, II. Rákóczi Ferenc alapítvány a Kárpát-medencei Fiatalokért; Jeruzsálemi Templomos Lovagrend Magyarországi Főpriorátusa
Beküldési határidő: 2013. március 29. (postai bélyegző dátuma).
A pályázat elbírálásnak ideje, és értesítés a pályázatról: 2013. május
Beküldési cím: a régiók referensei szerint. Címek:ITT
Forrás: Magyarságismereti Mozgótábor 2013 utazási pályázat
További cikkek a rovatban
Roma Ösztöndíjprogram pályázat
Svájci Alap Bora pályázat
Pályázat történelmi emlékpark tervezésére, kialakítására ( építészeti eszközökkel)
Pályázat a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola logójának megtervezésére
Pályázat sítanpályák építésére
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Pályázat közösségfejlesztő, infrastrukturális és környezetvédelmi, valamint a helyi lakosság egészségtudatosságát célzó, közösségfejlesztő ötletek megvalósítására
Pályázat civil szervezetek tagjai számára tanulmányutak támogatására
Buborék – Hosszú Hétvége képzőművészeti pályázat
Richter Anna díj
Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram
A MARA-program kutatói ösztöndíj pályázata
ŐSZ&TÉL – Telki és környéke fényképen fotópályázat
Rezidenciaprogramok támogatása fogadó szervezetek számára
Európai nyilvánosság: egy új online médiaajánlat fiatal európaiaknak pályázat
Ezüstgerely művészeti pályázat
A Visegrádi Alap ifjúsági, kutatói és oktatói ösztöndíjai
Új európai kulturális terek – ötletpályázat
STAFÉTA pályázat a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében
Pályázat határon túli magyar színházak és táncegyüttesek részére, kiemelt művészeti célok megvalósítására
Hunyadi János Ösztöndíj román, szerb, horvát, szlovák és ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára
Pályázat kulturális fesztiválok megrendezésének támogatására
Pályázat a NordArt 2024 kortárs művészeti kiállításon való bemutatkozásra (Kunstwerk Carlshütte)
UTAK Program – Terepmunka pályázat