Az évente megrendezett stockholmi Víz Világhét keretében 15-20 éves, középiskolás fiatalok mutatják be projektjüket a nemzetközi zsűrinek és a Világhéten jelenlévő résztvevőknek. A versenyen a résztvevő országok hazai fordulójának győztesei indulhatnak. A végső győztes a svéd trónörököstől, Viktóriától, a verseny védnökétől veszi át a díjat, ami nem csupán egy szép kristályszobor, de 5000 dollár is.
Magyarország képviselője első ízben 2013-ban szerepelhet ebben a nemes vetélkedőben. A hazai versenyt a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi, védnöke Kovács Péter, vízügyért felelős helyettes államtitkár. Nevezés 2013. április 15-ig a www.ifivizdij.hu honlapon, angol nyelvű pályamű és a nevezési lap beküldésével lehetséges. Itt további részletes információk találhatók a versenyről. A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségűek. A győztes díja: részvétel a Stockholm Junior Water Prize döntőjében 2013. augusztus 31-szeptember 5. között.
Résztvevők: 15-20 év közötti, középiskolás fiatalok (max. 3 fős csapattal)
Pályázat: az élet minőségének javulását elősegítő, helyi, regionális, országos, vagy globális témával foglalkozó, vízügyi vonatkozású, maximum 20 oldalas, angol nyelvű munka.
Nevezési határidő: 2013. április 15.
Döntő: 2013. június 1.
Első díj: Magyarország képviselete a stockholmi ifjúsági víz díj nemzetközi versenyén, a víz világhéten (2013. augusztus 31.–szeptember 5.)
Web: http://www.gwpmo.hu/
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat európai média-platformok létrehozására
Pályázat európai média Hub-ok, médiaközpontok létrehozására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Heather B. Mattera Opportunity nemzetközi fotográfiai ösztöndíj
Princeton Arts művészeti ösztöndíj
Petőfi Sándor Program ösztöndíj
Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíj
Lakossági azbesztmentesítés pályázat
Biciklis pályázat fiataloknak (Józsefváros)
Utazási ösztöndíj közép-kelet-európai múzeumi szakembereknek a NEMO Európai Múzeumi Konferenciára
Jelentkezési pályázat az Aerowawes Dance Accros Europe központjába
Interreg VI-A Románia-Magyarország Program – I. pályázat
„Az idők jele” nemzetközi fotópályázat
„CsudaPest” – Egy csudajó hely, ahol élek – rajzpályázat
Interreg VI. Szlovénia – Magyarország kis léptékű pályázat