Magyarországi rendezvények, fesztiválok pályázhatnak a Zöld Fesztivál címre április közepétől. Dr. Oláh Lajos államtitkár szerint kiemelten fontos, hogy a legtöbb látogatóval rendelkező rendezvények a lehető legkisebb környezetvédelmi terhet jelentsék Magyarország számára. A szaktárca a fesztiválszervező szakmával és zöld civil szervezetekkel közösen kialakította azt a szempontrendszert, amivel csökkenthető a rendezvények, fesztiválok környezetterhelése. A Zöld Fesztivál cím elnyeréséhez szükséges kritériumok azt is biztosítják, hogy a rendezvények, fesztiválok az élményszerzés mellett környezettudatos gondolkodásra neveljék a szórakozni vágyókat.
Magyarországon évente több mint 3000 fesztivált rendeznek, amelyeken több százezer ember vesz részt. A nagy látogatottságú rendezvények óhatatlanul magas környezetterheléssel járnak: szerves és szervetlen hulladék keletkezésével, hang-, fényszennyezéssel, a természeti környezet sérülésével, nagyobb mértékű ivóvíz fogyasztással, por és szén-dioxid szennyezéssel.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a fesztiválszervező szakmával és zöld civil szervezetekkel közösen kialakította azt a szempontrendszert, amivel csökkenthető a rendezvények, fesztiválok környezetterhelése. Dr. Oláh Lajos államtitkár szerint kiemeltem fontos, hogy a legtöbb látogatóval rendelkező rendezvények a lehető legkisebb környezetvédelmi terhet jelentsék Magyarország számára. A szaktárca a bevont partnerekkel olyan „zöld” kritériumrendszert dolgozott ki, melyhez a rendezvények, fesztiválok szervezői is igazodni tudnak. A Zöld Fesztivál cím elnyeréséhez szükséges kritériumok azt is biztosítják, hogy a rendezvények, fesztiválok az élményszerzés mellett környezettudatos gondolkodásra is neveljék a szórakozni vágyókat.
A Zöld Fesztivál címet bármely magyar rendezvény, fesztivál elnyerheti, ha kitölti a jelentkezési lapot, és a meghatározott követelményrendszert teljesíti. A fesztiválok rendezőinek 4 környezettudatos alapkövetelményt kötelező vállalnia, és ezen felül, legalább 4 szabadon választható kritériumot kell teljesítenie a választható 8-ból. A Zöld Fesztivál megtisztelő címre minden rendezvény egy évre jogosult és a következő évre igényelheti újra. A vállalt környezettudatos kritériumok betartását civil szervezetekből és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Pont Irodáinak szakembereiből álló csoport szúrópróbaszerűen ellenőri a fesztivál ideje alatt.
A Zöld Fesztivál követelményrendszerét és a jelentkezési lapot a csatlakozó dokumentumok tartalmazzák.
(KVVM)
Letölthető pályázati dokumentumok:
Zöld Fesztivál jelentkezési lap
Zöld Fesztivál pályázati követelmények
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Káli Art Inn Szobor pályázat
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Művészeti program pályázat
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
MaDok-filmek – filmes pályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára