A Környezet és Energia Operatív Program keretében március 10-én öt és a héten még várhatóan két új uniós pályázatot hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A KEOP pályázati kiírások környezetbarát energetikai fejlesztések megvalósulását támogatják összesen 34 milliárd forint értékben.
A KEOP pályázatok kiemelt célja az energiahatékonyság növelése, a megújuló energiaforrások használata, emellett az energiatakarékosság fokozása nemcsak a fűtési, hűtési, melegvíz rendszerekben, de az elektromos és világítási hálózatban is.
Az új pályázatok támogatják az energiahatékonyság-növelést eredményező beruházások megvalósításához szükséges berendezések beszerzését, telepítését és a telepítéshez kapcsolódó munkálatokat is. Egyes pályázatok segítséget nyújtanak a távhő- és a hőközpontok korszerűsítéséhez és kazánok energiahatékonnyá alakításához is.Újdonság, hogy az egyik kiírás keretében először nyílik lehetőség a biometán termelésének támogatására.
A célok megvalósulása nagymértékben csökkentheti az energiaköltségeket, hozzájárulhat a klímapolitikai célkitűzések eléréséhez és a CO2 kibocsátás mérsékléséhez.
Pályázatot adhatnak le központi és helyi költségvetési szervek, alapítványok, egyházak és egyes esetekben vállalkozások is, a sikeres pályázatot kidolgozók 1 millió és akár 1 milliárd Ft közötti összegeket is elnyerhetnek a beadott pályázat kiírásának függvényében.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Környezet és Energia Operatív Program energetikai pályázati kiírásaiban márciustól több jelentős újítást és egyszerűsítést is bevezetett. Az Ügynökség a 100 milliárd forint alatti beruházásoknál egyszerűsítette a megvalósíthatósági tanulmány követelményeit, kevesebb feltétel támasztásával egyszerűbbé vált a pályázás. Bővült a potenciális kedvezményezettek köre és nőtt a támogatási intenzitás is. Fontos változás még, hogy kombinált pályázati kiírások jelennek meg az energiahatékonyság és a megújuló energia terén.
Az épület-energetikai felújítások és a nyertes pályázatok kivitelezése már 2009-ben pozitívan hat és új megrendeléseket biztosít az építőiparnak. A megújuló energia beruházásokkal zöld munkahelyek jönnek létre, a munkaerő kereslet növekedni fog az építőiparban és a megújuló erőforrással foglalkozó háttériparban is.
További cikkek a rovatban
Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia Program I. pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A Föld bajnokai pályázat
Korszerű hálózati energiatárolók létesítését ösztönző pályázat
Ösztöndíj művészek, civil társadalmi szereplők, tudósok, újságírók, valamint emberi jogi és környezetvédelmi aktivisták számára
Vodafone Digitális Díj 2022/23
Start ösztöndíj pályázat
Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program
Pályázat klímaügyi információterjesztés és intézkedések fejlesztésére
RRF-6.2.1: Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva pályázat
GINOP-4.1.5-22 – Energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása pályázat kkv-k részére
VP6-6.4.1.1-22 – Pályázat lovas létesítmények fejlesztésére
Védett: Európai Bauhaus-díj nem csak építészeknek
RRF-1.1.2-2021 – Bölcsődei nevelés fejlesztése pályázat
Környezetvédelemmel foglalkozó diplomások számára hirdetett ösztöndíj Németországban
Pályázat elektromos rásegítésű teherszállító kerékpárok, e-cargo biciklik beszerzésére
Pályázat új óvoda- és iskolakertek létrehozására és felkészítésük pedagógiai célú hasznosításra
Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva című kivitelezői regisztrációs felhívás
Sensing the City – pályázat köztéri művészeti intervenciók megvalósítására
Pályázat a fenntartható fejlődéshez hozzájáruló terméket vagy szolgáltatást előállító hazai vállalkozások piacra jutását előmozdító tevékenységek finanszírozására
Közterületi Installációs pályázat
Nyárra ígéri a Kormány a pályázatot a lakossági napelemes rendszerek beruházási támogatására
Vodafone Digitális Díj 2021