Az ELTE Füvészkert, a Füvészkertért Alapítvány és a Szamóca Kiskertész Tanoda rajzpályázatot hirdet óvodai csoportoknak, és 3-10 éves gyerekeknek.
Egy év eseményei a kertben/ mesélő kertésznaptár témához kapcsolódóan várjuk az alkotásokat, használjatok minél érdekesebb, innovatívabb technikát.
Válasszatok egy hónapot, és rajzoljátok le, hogy az adott hónapban mit tudtok kertészkedni, hogyan néz ki a kertetek/teraszotok/balkonládátok vagy akár a szobanövényetek. Előnyt élveznek azok az alkotások, melyek egyértelműen társíthatóak valamely hónaphoz, ezáltal felhasználhatóak az adott hónap táblájának tervezéséhez. Segítséget az adott hónap kerti munkáinak meghatározásához itt találtok: 3+1 kiskertész feladat minden hónapra
A 12 hónaphoz kapcsolható 12 legjobb alkotás a FűFa tankertben kihelyezésre kerülő információs táblákon fog szerepelni, az alkotó nevét is feltüntetve. (ovis csoportok esetében a csoport nevét).
A pályázat célja:
Az ELTE Füvészkertben a FűFa Tankertben zajlanak a gyerekfoglalkozások. Az itt zajló programok (a Füvészkert saját, és a Szamóca Kiskertész Tanoda foglalkozásai) célközönségének többsége a legkisebb korosztály, vagyis az ovis, írni-olvasni még nem tudó gyermek. A tankertben kihelyezett információs táblák egy kertésznaptár szemelvényei, a legfontosabb kerti feladatokkal, érdekességekkel, havi bontásban. Ezt a kertésznaptárt szeretnénk a legkisebbek számára is érthetővé, színessé tenni, a legkisebbek által készített rajzokkal.
Elbírálás, díjazás: A pályázatokat szakmai zsűri bírálja el.
Díjak:
- Gyakorlati kertészkedős foglalkozás egy óvodás csoport részére a FűFa Tankertben, az ELTE Füvészkertben. (A pályázat nem tartalmazza a helyszínre utazás költségeit.)
- Szamóca Kiskertész Tanoda 3 alkalmas bérlet a szombati foglalkozásokra, 3-10 éves egyéni jelentkezőknek.
- Dísznövények a Füvészkertért Alapítványtól
Pályázati feltételek:
A pályázók köre: a pályázaton indulhat bármely óvodás csoport vagy 3-10 éves gyermek.
A jelentkezés feltételei: A pályázó elfogadja a pályázati kiírásban részletezett feltételeket, és a nyertesek kiválasztásának módját.
A pályázó a pályázati anyag benyújtásával hozzájárul, hogy a pályázati anyagot (alkotásokat: rajzokat, képeket) a kiíró felhasználja a Fűfa Tankertben kihelyezésre kerülő információs táblák elkészítéséhez, és a program népszerűsítéséhez, kommunikációjához.
Egyéni jelentkezők esetében kérjük a hozzájáruló nyilatkozatot kitölteni, és a pályázati anyaggal együtt beküldeni.
A pályázati anyag tartalma:
1 db A4-es rajz bármely technikával.
Kérjük tüntessék fel a pályázó nevét, életkorát és a törvényes képviselő e-mail címét, ahol értesíteni tudjuk. Ovis csoportok esetében az óvoda és a csoport nevét, és egy kapcsolattartó e-mail címét.
A pályázatok beküldési módja, ideje:
Elektronikus formában: fuveszkertbudapest@gmail.com
Vagy postán: ELTE Füvészkert, 1083 Budapest, Illés u. 25 A borítékra írják rá, hogy: Mesélő kertésznaptár rajzpályázat
Beküldési határidő: 2020. április 1.
Eredményhirdetés: 2020. április 30.
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat