Mezőgazdasági pótkocsi gyártó cég logótervezési pályázat

Mezőgazdasági pótkocsi gyártó cég logótervezési pályázatot írt ki.

Cég bemutatása: Cégünk mezőgazdasági pótkocsi felépítmény gyártásával, és a pótkocsik, alvázak teljes körű műszaki javításával foglalkozik. 2018-tól már a komplett pótkocsi gyártására is jogosultak vagyunk, ami azt jelenti, hogy 2019 januárjától a teljesen új mezőgazdasági pótkocsikat is értékesíthetünk nagy darabszámban. Az új pótkocsik neve FURRIER lesz. Mivel a cégnek a megfelelő logója még nem alakult ki, ezért olyan logót szeretnénk, amin a FURRIER név mellett egy bika forma is megjelenne, hiszen a bika erőt és többek közt kitartóságot jelképez az emberek számára. Az erősség és a masszívvitás számunkra is fontos, éppen ezért szeretnénk, hogy megjelenjen a logónkban is.

A logó megjelenítése: A pályázat az 1 db logó elkészítését kétféle formában (fekete és színes) ír elő.

A logó üzenete:

Olyan logót szeretnénk, ami a pótkocsi márkán túl (FURRIER) egy bikát ábrázol. A bika ábrázolás a logón az erőt, a masszívvitást, a kitartást és a megbízhatóságot szimbolizálja, ezért lényeges, hogy az állat megjelenése robosztus legyen. A logó kontúrvonala meghatározó számunkra, mert nem csak, mint matrica szeretnénk majd használni, hanem a pótkocsi felépítményeken, az alvázakon és főbb alkatrészeken is lézer technológiával vágjuk majd ki a logót. Fontos tehát, hogy a logó kontúrvonala csak egy jól látható bika formát adjon FURRIER felirattal, ami kivágás után is felismerhetővé teszi a céget (ahol kivágás után is jól olvasható a cégnév és a kivehető bika kontúrja).

A fekete színű (kontúr) logó mellé mellet szeretnénk, egy olyan logót is, amin ugyanez a bika forma, illetve a FURRIER felírat található, de ez kiegészül más mintákkal, színekkel, kisebb kontúrokkal is, hiszen a logó később pótkocsikon túl prospektusokon, névjegykártyákon, munkásruhákon és minden céget jelképező tárgyon szerepelni fog.

Összességében szeretnénk egy olyan képet, ahol csak a feketére színezett logót látjuk, amin jól kivehető a logó kontúrja (szemléltetve a kivágást), illetve egy olyat is, ahol a logó színezve van (ami egy prospektusban, vagy egy névjegykártyán is jól mutat). Ha a pályázó úgy véli, hogy a logó színezés nélkül jobban mutatna egy prospektusban, névjegykártyán, elegendő csak egy fekete logót beküldenie.

Milyen célcsoportok körében szükséges ezen értékek tükrözése? Potenciális haza és külföldi mezőgazdasági befektető partnerek és kereskedelmi cégeknek.

A logó felhasználása:

  • lézerkivágott jel felépítményeken
  • öntapadós matricaként
  • prospektusokon, névjegykártyákon, munkásruhákon
  • céget jelképező ruhákon

Pályázati feltételek:

  • Egy pályázó több pályamunkával is nevezet.
  • A pályázaton nevezési díj nincs, minden pályázó részvétele ingyenes.
  • Az elkészült pályaművek mellé minden esetben csatolni kell a pályázó nevét, elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail). Ezek hiányában a pályázat érvénytelen.
  • A pályázó csak olyan pályázatot nyújthat be, amely eredeti, egyéni szellemi alkotása, amely felett kizárólagos és korlátlan felhasználói jogokkal rendelkezik, és amelyet a pályázat benyújtása előtt semmilyen célra nem használt fel, pályázatra nem nyújtott be, semmilyen szerzői jogokat nem sért. A feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen, amennyiben az eredményhirdetés után derül fény a jogsértésre, a pályázó köteles a díját visszaszolgáltatni.
  • A Fémagrotúr Kft. a nyertes pályázat anyagának felhasználására teljes és kizárólagos jogot szereznek, illetve a nyertes pályázat anyagát és a szerző nevét nyilvánosságra hozzák.
  • Érvényes pályázatnak a femagroturkft@gmail.com e-mai címre határidőig nagyfelbontású (min. 300 dpi) JPG, PDF formátumban beérkező teljes pályaművek tekinthetők.
  • A pályázatokat elbíráló zsűri döntése ellen jogorvoslatnak helye nincs.
  • A változtatás jogát fenntartja.
  • A pályázó a pályázati anyag benyújtásával automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket.
  • Pályázattal kapcsolatos kérdéseket a femagroturkft@gmail.com e-mail címen tehetik fel.

Beküldési határidő: 2018. szeptember 30. éjfél

Pályázat díjazása: 150.000 HUF készpénz jutalom. A nyertes pályázatot beküldőnek további megbízásokra van lehetősége.

Eredményhirdetés: 2018. október 15.

A nyertest az adatlapon megadott telefon és e-mail címén értesítjük, illetve interneten is közzé tesszük.

További pályázatok