
10 milliárd forint összegű nyílt pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására.
Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójuk javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása. A gazdasági, társadalmi és munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű térségek, települések felzárkóztatásának érdekében az álláskeresők foglalkoztatásának – kiemelt összegű kiegészítő – támogatása, a foglalkoztatás regionális különbségeinek mérséklése érdekében.
Az NFA-ból 10 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére. Ebből 1100-1200 KKV-nál akár 5000-5500 új munkahely létesíthető, továbbá mintegy 10 000 már meglévő munkahely megőrzése segíthető.
Pályázat kódszáma: NFA-2017-KKV
A pályázat keretében nyújtható támogatás formája: Vissza nem térítendő.
Pályázók köre:
A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV-k vehetnek részt.
Fenntartási kötelezettség
A munkáltató vállalja, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított 3 évig – folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.
Foglalkoztatási kötelezettség
A munkáltató vállalja, hogy a beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett teljes létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen.
Saját forrás
A beruházás nettó – ÁFA visszaigénylési jogosultsággal nem rendelkező pályázó esetében bruttó – bekerülési költségének legalább 25 %-át saját forrásból biztosítja.
A támogatás mértéke
Nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft.
Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:
- amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft, vagy
- amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyenként 800 ezer Ft,
- amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet, valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyenként további 400 ezer Ft, (ez a kiegészítő támogatás halmozható a fenti két pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a) és b) pontban foglalt kiegészítő támogatások csak vagylagosan igényelhetők).
A regionális beruházási támogatás esetén a támogatás mértéke legfeljebb 120 millió Ft, a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet, valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet alapján a kedvezményezett járásokban, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető.
A támogatási intenzitás mértéke
Regionális beruházási támogatás esetében az intenzitás felső határa
- az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50%,
- a Közép-Dunántúl régióban 35%,
- a Nyugat-Dunántúl régióban 25%,
- a Közép-Magyarország régióban
- Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%, valamint
- Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken 20%.
A területi besorolásonként meghatározott támogatási intenzitások a kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, a középvállalkozások beruházásai esetében 10 százalékponttal növelhetők.
Csekély összegű (de minimis) támogatások felső határa
A pályázatban szereplő beruházáshoz legfeljebb a csekély összegű támogatásokra vonatkozó rendelkezések megfelelően csekély összegű támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma – a folyó pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi év során – nem haladja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban a 100.000 eurónak megfelelő forintösszeget.
Letölthető dokumentumok
- ÁÚF – KKV munkahelyteremtő pályázat_2017
- KKV munkahelyteremtő pályázati felhívás_2017
- KKV munkahelyteremtő pályázati felhívás_ 2017_mellékletek
A pályázat benyújtásának határideje
A pályázatot 2017. augusztus 1-jétől 2017. szeptember 15-ig lehet benyújtani.
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Pályázat piacra lépéshez magyar kkv-k és startup cégek számára
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
A Fókuszterületi innovációs projektek támogatása pályázat
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására