palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Monori Bortárs Filmfesztivál 2016

monorA Monor Környéki Strázsa Borrend, Monor Hegyessy Lions Club és a KultPince – Monor Város Önkormányzata támogatásával 2016-ban is meghirdeti a borkultúrával, a szőlőtermeléssel, a borturizmussal és pincefalvainkkal foglalkozó filmek és egyéb mozgóképek fesztiválját: a Monori BORTÁRS Filmfesztivált.

A filmfesztivál elnevezése arra a koncepcióra utal, hogy a fesztiválon elsősorban mozgókép (film, videó, televíziós műsor) kerül a zsűri és a közönség elé.

A kezdeményezés célja a kulturált borfogyasztási szokások terjesztése, a valódi értékes termelői kultúra megbecsülése, az igényes filmes és fotós (művészeti) ábrázolással a képi kultúra fejlesztése és nem utolsó sorban Monor hírnevének növelése.
Műfaji megkötés nincs, egyetlen feltétel, hogy az alkotó a magyar szőlő- és borkultúrát állítsa műve középpontjába. Várjuk tehát mindazon mozgóképes alkotásokat, melyek centrumában a bor és az azt megtermelő ember áll.

Kategóriák:

  • dokumentumfilm
  • ismeretterjesztő-, referencia film
  • televíziós műsor (egész vagy önálló rész)
  • egyéb (reklám, etűd, spot, klip)

Filmek tekintetében időkorlát nincs, de elsősorban 30 perc alatti filmeket várnak a szervezők. Az előzsűrinek kivételes esetben joga van ennél hosszabb filmet is a versenybe válogatni.

Bor Maraton mozgóképek

Új kategóriát vezetünk be ; NEMZETI BOR MARATON MOZGÓKÉPEK. névvel
Olyan 10-20 mp-es mozgóképeket (snitteket) várunk az ország minden sarkából a Nemzeti Bor Maraton rendezvényeiről, (egy nevező max. 5-öt nyújthat be), melyek egy nyilvános, Bortárs-Bor Maraton gyűjteménybe kerülnek be és ezekből minden beküldő szabadon válogathat és elkészítheti a maga, a bemutatásra szánt klipjét, amelynek hossza maximum 3 perc lehet.

A kiválasztott alkotásokat értékelő zsűri tagjai: Péterffy András filmrendező-egyetemi tanár – zsűrielnök; Koltai Róbert színész-rendező; Azurák Csaba riporter, a TV2 műsorvezetője; Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója; Nyulasi Gábriel István, Az ihatóbb Magyarországért Egyesület elnöke.

A díjak nem a műfaji kategóriák szerint oszlanak meg.
A facebookon leadott szavazatok alapján közönségdíjat is kap a legtöbb lájkot begyűjtő alkotás.
A fesztivál a díjnyertes filmek bemutatásával, díjkiosztóval zárul.

Díjak:

  • I. díj 150.000 Ft
  • II. díj 100.000 Ft
  • III. díj Nemzeti Bor Maraton díja 50.000 Ft.
  • Közönségdíj – a Facebook szavazás alapján

Letölthető dokumentum

Borrtárs Filmfesztivál magyar nevezési lap 

Nevezési dátumok

A Nemzeti Bor Maraton mozgókép feltöltési határideje: 2016 június 30
Nevezési határidő: 2016 szeptember 18.

A pályázati kiírás honlapja: Monori Bortárs Filmfesztivál 2016