Pályázat a 2014. évi Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj elnyerésére. Az ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiataloknak segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltétételeket teremtsen a magas színvonalú alkotó tevékenységhez.
Azok az 1979. január 1. után született írók, irodalmárok, akik eddig színvonalas orgánumokban, szakmai színtereken megjelentek. Már publikált kötet megléte előnyt jelent. Korábbi ösztöndíjasok is pályázhatnak abban az esetben, amennyiben az előző ösztöndíjuk lejárta óta eltelt öt év, és a korhatárnak még megfelelnek. (Utolsó sikeres pályázati év: 2009) Egy évnél hosszabb időszakra vonatkozó terveket a kuratórium nem támogat.
Nem nyújthat be pályázatot, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (például az NKA alkotói támogatása) vagy egyéb támogatásban, illetve aki MASZRE alkotói támogatásban részesül. PhD-témával nem lehet pályázni.
Ösztöndíjban részesülhet évente: legfeljebb 13 fő
Az ösztöndíj időtartama: 12 hónap a 2014 január – december 31. közötti időszakra
Az ösztöndíj összege: Bruttó 100.000 Ft/hó
A pályázat nyelve: magyar
A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:
- Adatlap (hiánytalanul kitöltve és aláírva)
- Nyilatkozat (hiánytalanul kitöltve és aláírva)
- Szakmai önéletrajz – aláírva
- Munkaterv (az alkotói elképzelés rövid leírása)
- Publikációs jegyzék
- 5-10 oldalnyi szövegmutatvány a tervezett kéziratból vagy eddig megjelent munkákból
- Nem kötelező, de csatolható a szakma elismert képviselőjének/képviselőinek ajánlása
A pályázat benyújtása két megjelenési formában szükséges:
- 1 nyomtatott példányban a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz (1053 Budapest, Károlyi u. 16.) postai úton, vagy személyesen hétköznap, munkaidőben 9-18 óráig, és
- elektronikus úton, csatolt fájlként doc, docx vagy nem levédett pdf formátumban a moricz14@pim.hu e-mail címre (az ebben a formában benyújtott pályázatokat nem szükséges aláírni).
Beadási határidő: 2014. március 5. (szerda) 24. óra.
Hiánypótlás: Hiánypótlásra a pályázati beérkezési határidő előtt van lehetőség. A hiánypótlásként küldendő dokumentumokat személyesen vagy postai úton, a fent megadott címekre kell eljuttatni.
Érvénytelen a pályázat, amennyiben
- a pályázati feltételeknek nem felel meg
- hiányos a mellékelt dokumentáció
- az adatlap/nyilatkozat hiányos, nincs aláírva vagy a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
- határidőn túl történik a benyújtása
A kuratórium tagjai: Csepregi János (Fiatal Írók Szövetsége), Erős Kinga (Magyar Írószövetség), Gaborják Ádám (József Attila Kör), Horváth Györgyi (József Attila Kör), Neszlár Sándor (Fiatal Írók Szövetsége), Szilágyi Zsófia (Szépírók Társasága), Zsille Gábor (Magyar Művészeti Akadémia).
A döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
A PIM az eredményről a döntést követő 15 napon belül elektronikus úton valamennyi pályázót értesíti, és a nyertes pályázók névsorát a www.pim.hu és awww.alkotomuveszet.hu honlapon közzéteszi. Az emailben történt értesítés írásbeli értesítésnek minősül.
Az értékelés szempontjai
A pályázó szakmai előélete, a beadott szövegmutatvány és munkaterv minősége.
Szerződéskötés
A nyertes pályázóval a szakmai és pénzügyi lebonyolító MANK ösztöndíjszerződést köt. A szerződéskötéshez minden nyertes pályázónak csatlakoznia kell a Magyar Mecénás Programhoz. (http://www.alkotomuveszet.hu/index.php/magyar-mecenas-program)
Az ösztöndíj kifizetése
Az ösztöndíj folyósításáról a Magyar Államkincstáron keresztül az MANK gondoskodik.
Beszámolási kötelezettség
Az ösztöndíjasok munkatervük megvalósításáról, eredményeikről kötelesek beszámolni.
Az ösztöndíjat elnyert alkotóknak az ösztöndíjas időszak folyamatban lévő teljesítményéről, az alkotás aktuális állapotáról és a munka további menetéről készített féléves beszámolót valamint az ösztöndíj elnyerése előtt nem publikált szöveget (legalább 5 A/4-es oldal) kell elküldenie 2014. június 30-ig elektronikus úton a gaspargy@pim.hu e-mail címre.
Az ösztöndíj leteltekor az egy év alatt végzett munkáról egy rövid (1-2 oldalas) szöveges beszámolóval, illetve az ösztöndíj idején született – lehetőleg nem publikált – 12-15 oldalnyi szövegmutatvánnyal kell számot adni a gaspargy@pim.hu e-mail címre küldött elektronikus levélben, melynek szerkesztett anyagát a PIM honlapján közzéteszi.
Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége
Az ösztöndíjas az ösztöndíjjal támogatott munkáinak kiállítása, publikálása esetén köteles az ösztöndíj nevét és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét feltüntetni (pl.: Az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Móricz Zsigmond ösztöndíjasa.).
A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:
Gáspár György muzeológus, Petőfi Irodalmi Múzeum
gaspargy@pim.hu tel: 06-1-317-3611/253-as mellék)
osztondijak@alkotomuveszet.hu tel: 06-126-500-071
További cikkek a rovatban
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj