A Hagyományok Háza a „Maradj otthon!” felhíváshoz csatlakozva, alkotói pályázatot hirdet népi kézművesek számára.
Sokszor gondolunk arra, majd ha lesz időm, elkészítem vagy befejezem alkotásom. Most egy kis időre megállt az idő, lelassultak és átalakultak a mindennapjaink. Nap nap után érezhetjük a természetes igényt az új és más feladatok kipróbálására, Ilyenkor, az elcsendesedős időkben elmélyedhetünk egy-egy szakmaterület szépségeiben vagy egyszerűen csak az alkotásban, és általa kiteljesedhetünk. Jelen pályázattal ezen népművészeti alkotásoknak és az alkotás folyamatnak kívánunk teret adni és bemutatni. Ezzel a felhívással szeretnénk bemutatni az alkotót, az alkotás folyamatát és a hozzá kapcsolódó történetet is, ezáltal teljes képet kapva az elkészült alkotásról.
A pályázatot népi iparművészek, alkotók részére hirdetjük, ugyanakkor várjuk amatőr alkotók tárgyait is.
Pályázhatnak népi iparművészek, családok, hobbi kézművesek is. Egy alkotó vagy család több tárggyal és tárgyegyüttessel is pályázhat.
Családi kategória:
Külön csoportban pályázhatnak azon alkotók, akik családon belül (legalább két családtag) tudnak közösen dolgozni egy tárgyon.
Egyéni kategóriák:
- csoport: 15-29 éves
- csoport: 30-59 éves
- csoport: 60-100 éves
Pályázatokat az alábbi szakmák képviselőitől várunk: fazekasság, csipkekészítés, kékfestő, viselet, népi ékszer, szőttes, nemez, faművesség, csont és szarufaragás, bútorfestés, kovácsmesterség, hímzés, bőrművesség, csuhé-, gyékény-, káka- szalma-, és vesszőfonás, mézeskalács, hímes tojás és gyermekjáték, cipő készítés
Egy alkotó vagy család több tárggyal és tárgyegyüttessel is pályázhat.
A pályázatra az online pályázati adatlap kitöltésével és az alkotásról és a munkafolyamatról készült fotókkal lehet.
A pályázatra beérkezett műveket szakértő zsűri fogja értékelni, a legkiválóbb munkákat beküldők díjazásban részesülnek.
A zsűri döntése alapján a legszebb alkotásokat és a hozzájuk kapcsolódó személyes történeteket közzétesszük online felületeinken, és az alkotásokat bemutatjuk az intézményünk jövő évi, 20 éves fennállását ünneplő kiállításban.
A pályázat beküldési határideje: 2020. május 20.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
HUSK-2302 pályázat a természeti erőforrások védelmére, a helyi örökség megőrzésére és közös kockázatviselésre
Út, híd, járda építése és felújítása pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
“Együtt Ukrajnáért” – pályázat civil szervezetek számára
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat gazdasági vállalkozások kialakítására
A kulturális kreatív iparágban működő KKV-ék pénzügyi támogatása pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
Pályázat külhoni szervezetek működésének, fejlesztéseinek és eszközbeszerzéseinek támogatására