A tavalyi nagysikerű „Mozdulj ránk” pályázatot folytatva a Bethlen Téri Színház plakátpályázatot hirdet 10 és 26 év közötti fiatalok számára, melynek témája a színházunk, az előadásaink és a programjaink. Mondd el, mutasd meg, te mit szeretsz itt vagy mi az, amit szeretnél. A plakátod témája lehet egy konkrét, általad kedvelt előadás, de olyan is, ami fiktív, elképzelt program. Szeretnénk, ha a beérkezett pályaművek illeszkednének a színházunk világához és arculatához (színház, tánc, bábszínház, zene, fotó, film).
Készíthetsz rajzot, fotót, grafikát, festményt, montázst is, a poszter lehet álló vagy fekvő formátumú. (Ha fotómontázst használsz fel, vagy más képét, vedd figyelembe, hogy a képek szerzői jogi védelem alatt állhatnak. Inkább készíts sajátot!)
A pályázatra beadható kézzel vagy grafikai programmal készített plakátterv, egy pályázó maximum három művel pályázhat.
Pályázni az alábbi három korcsoport szerint lehet:
- 10-14 év közöttiek
- 15-19 év közöttiek
- 20-26 év közöttiek
Minden csoportból hirdetünk nyertest, illetve a közönség véleményére is kíváncsiak vagyunk, így a beérkezett alkotásokat feltöltjük a Facebook oldalunkra, ahol a legtöbb lájkot kapó alkotás lesz a közönségdíjas.
A díjazottak jutalma 1-1 darab 20.000 forint értékű Csortos Gyula támogatói kártya, a közönségdíjas mű alkotója 2 tiszteltjegyet nyer egy általa választott előadásra.
Hogy a kártyákat mire használhatod? Arról a www.bethlenszinhaz.hu oldalon találsz részleteket.
A beérkezett alkotásokból kiállítás nyílik, valamint a Bethlen Téri Színház marketinganyagaiba is belekerülhetnek, és a színház felhasználhatja őket előadásaihoz, programjaihoz.
Pályázati határidő: 2013. március 3., 24.00
Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó: 2013. március 22., 18.00
A Bethlen Téri Színházról további információkat a www.bethlenszinhaz.hu és a www.facebook.com/bethlenszinhaz oldalon találhatsz.
A képeket a neveddel és elérhetőségeddel együtt elküldheted a kelecsenyivera@bethlenszinhaz.hu címre (ebben az esetben JPG formátumban, minimum 300 DPI méretben) vagy munkanapokon 10 és 17 óra között személyesen is leadhatod a Bethlen Téri Színházban (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.) vagy elküldheted nekünk postán.
Leadás: digitálisan és kinyomtatva, A3-mas méretben, adatok feltüntetésével (vagy adatlap hozzá)
A pályaművek elkészítéséhez sok sikert és kellemes időtöltést kívánunk!
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Future Leaders Exchange (FLEX) nemzetközi ösztöndíj középiskolásoknak
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére