Pályázati felhívás önkormányzatok és intézményeik számára a a Budapesten kívüli településeken megrendezésre kerülő élmény- és szabadidősport esemény a Mozgás Éjszakája Program megrendezésére az aktív életmód népszerűsítése érdekében.
A Program célja, hogy a fővárosban több éve és 2024 óta további településeken is sikeresen és látványosan megrendezett Mozgás Éjszakája, éjszakai sportfesztivál országszerte számos helyen, a Felhívás feltételeinek megfelelve, sportszakmai szempontok figyelembevételével megrendezett esemény formájában ugyanazon időpontban elérhető legyen.
A támogatás feltételei:
Esemény időpontja: 2026.06.12. (péntek). Az eseménynek 18:00 – 19:00 óra között kell elkezdődnie.
Az esemény időtartamának legalább 6 órának kell lennie.
Az esemény hivatalos megnyitója országszerte egységesen 19:00 órakor kezdődik.
Az eseményen a minimális résztvevői létszámra (szervezők nélkül) vonatkozó előírást a Felhívás 2. pontjában szereplő táblázat tartalmazza.
Az eseményen való részvételt mindenki számára ingyenesen kell biztosítani.
Az eseménynek az egészséges és aktív életvitelt szükséges népszerűsítenie, lehetőség szerint helyi sportszervezetek bevonásával.
A megvalósítás során a megrendezésre k
erülő sportágak száma a település nagyságától függően, a Felhívás 2. pontjában szereplő előírások alapján nem lehet kevesebb 8 sportágnál. A mozgásformák kizárólag a következő támogatható sportágak közül kerülhetnek ki.
A Program keretében kötelezően előírt sportágak, és az ahhoz tartozó minimum kritériumok:
| támogatható kötelező sportág megnevezése | minimum kritérium |
| természetjárás, nordic walking* | 5 km |
| futás (legalább két táv megrendezése szükséges) | 3 km és 7 km |
| kerékpározás | 15 km |
| aerobik, fitness, tánc* | 2 óra** |
A támogatás forrása, mértéke, intenzitása:
A támogatás Magyarország 2026. évi központi költségvetésének terhére, hazai finanszírozásból kerül biztosításra. A támogatás vissza nem térítendő, 100%-os támogatás intenzitást biztosít, amelyből 50% támogatási előlegként kerül folyósításra, a fennmaradó 50% támogatási összeg az eseményt követően, a szakmai beszámoló és pénzügyi elszámolás elfogadását követően kerül kifizetésre.
| Település lakosság száma | Támogatás mértéke |
| 10.000 főig | 1.000.000 Ft |
| 10.001 – 20.000 fő | 2.000.000 Ft |
| 20.001 – 30.000 fő | 3.000.000 Ft |
| 30.001 – 40.000 fő | 4.000.000 Ft |
| 40.000 fő felett | 5.000.000 Ft |
A megvalósítási helyszínek: A Felhívás keretében kizárólag Budapest közigazgatási területén kívüli megvalósítási helyszínek támogathatóak.
A Támogatást igénylők köre: Helyi önkormányzatok, azok költségvetési szervei, valamint helyi önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló gazdasági társaságok jogosultak Támogatási kérelem benyújtására.
Pályázatok benyújtási határideje: 2025. 10. 15. 16:00 óra
Kép forrása: aktivmagyarorszag.hu
