palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Műemléki helyreállítás és közlekedésfejlesztés is lesz a Margit hídon

A Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta a Margit híd felújítására vonatkozó uniós támogatási szerződés aláírását. A közös előterjesztéséből Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy a műemléki rekonstrukció mellett a közlekedési rendszer fejlesztése is megvalósul. A hídfőkben és a szigeti behajtónál a szükséges korszerűsítésekkel, valamint a villamos vágányzóna átépítésével emelkedik a közlekedési szolgáltatás színvonala is.

A főpolgármester-helyettes a döntéshozatal előtt hangsúlyozta, hogy a beruházás nem csupán egy fenntartó jellegű beavatkozást jelent, hiszen a Margit híd szerkezetének és teherbírásának a megerősítése mellett kiemelten fontos feladat a világörökség részéhez kapcsolódó híd meglévő műemlékeinek a felújítása, a megrongálódott vagy megsemmisült műemléki elemek egy részének vagy egészének – például a szobroknak, a korlátoknak, hídfőkre kerülő egykori mellvédeknek és kandelábereknek, valamint a lámpaoszlopoknak – a helyreállítása. A rekonstrukció keretében felújításra kerülnek a hídon átvezető víz-, gáz- és termálvezetékek, valamint az erős- és gyengeáramú vezetékek és berendezések is.

A hídfelújítás kapcsán össze kellett hangolni a műemlékvédők, a zöldek, a gyalogosok, az egyéni- és a közösségi közlekedést választók érdekeit. A felújított Margit híd északi oldalán a járdakonzol szélesítésével gyalogos és kerékpárút létesül, amely lehetővé teszi a biztonságos közlekedést mind a gyalogosok, mind pedig a kerékpárosok számára. A szigeti ívben hídszélesítéssel és az ívsugár növelésével biztonságosabbá válik a közösségi és az egyéni gépjármű közlekedés, a kis ívben lehajtó gépkocsik hamarabb tudnak átsorolni, amellyel a torlódások is elkerülhetővé válnak. Az akadálymentes közlekedést a villamos megállóhelyi peronok, a szigeti bejáró, valamint a járdák átépítése biztosítja, jelentősen javítva a mozgáskorlátozottak és a kerekes járművekkel – például babakocsikkal – közlekedők körülményeit.

A hídrekonstrukció és a közlekedésfejlesztés összköltsége 13 milliárd forint. A beruházást – amely kiemelt projektként az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében valósulhat meg – az Európai Unió 6 milliárd forinttal támogatja. Az előkészületi munkálatok és a szükséges forgalomtechnikai beavatkozások júliusban elkezdődhetnek, a felújított híd 2010 augusztusában ideiglenesen forgalomba helyezhető. A rekonstrukcióval az acélszerkezetek 15-20 éven belül, a vasbeton szerkezetek 20 éven belül, a burkolatok 10 éven belül nem igényelnek újabb felújítást.