A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a bérlőkijelölési jogával érintett üresen álló műteremlakások határozott időre szóló bérlésére nyilvános pályázatot ír ki.
A műteremlakások bérlésére pályázhat minden olyan alkotóművész, aki már igazolhatóan önálló művészi tevékenységet tud felmutatni és csatlakozott a Magyar Mecénás Programhoz.
Az 1993. évi LXXVIII. törvény 3. § (6) bekezdése alapján az önkormányzati tulajdonú műteremlakás esetén a kulturális örökség védelméért felelős miniszter a bérlőkijelölési jog gyakorlását költségvetési szervre vagy alkotóművészeti hivatásgyakorlást szolgáló gazdasági társaságra ruházhatja át. A törvény 87. § (3) bekezdése szerint a kulturális örökség védelméért felelős miniszter felhatalmazást kap arra, hogy a műteremlakásokra vonatkozó bérlőkijelölési jog gyakorlásának feltételeit rendeletben határozza meg.
A 43/2012. (XI. 29.) EMMI rendelettel módosított a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet alapján a műteremlakások bérlőjét a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) jelöli ki nyilvános pályázat alapján.
A MANK a beérkezett pályázatokat a mellette működő Alkotóművészeti Műteremlakás Bizottság javaslatának figyelembevételével bírálja el. A Bizottság működési rendjét és a pályázati eljárás menetét az Alkotóművészeti Műteremlakás Bizottság Működési Szabályzata határozza meg.
Letölthető pályázati dokumentumok
Budapest XIII., Máglya köz 4. I. 1.
Hódmezővásárhely, Gosztonyi József u. 14.
Miskolc, Szinyei Merse Pál u. 25. 1/1.
Miskolc, Szinyei Merse Pál u. 27. fszt. 1.
Nagykanizsa, Bartók Béla u. 8. 10. emelet 5.
Nagykanizsa, Jókai u. 52. fszt. 1.
Salgótarján, Erzsébet tér 2. 8/2.
Salgótarján, Rákóczi út 184. I. emelet 5.
Szeged, Károlyi u. 4. 2. emelet 1.
Szeged, Károlyi u. 4. 4. emelet 1.
Szeged, Széchenyi tér 15. 3. emelet 41.
Szekszárd, Székely Bertalan u. 3/A
Szombathely, Rohonci u. 14. I. emelet 1.
Szombathely, Rohonci u. 14. II. emelet 8.
Szombathely, Gagarin u. 35. I. emelet 2.
Szombathely, Wesselényi u. 5. fszt. 1.
Zalaegerszeg, Báthory u. 56. I.
Pályázatok beadási határideje: 2016. szeptember 5. (hétfő) 15.00 óra
Pályázati kiírás: Műteremlakások pályázat
További cikkek a rovatban
Népi építészeti program – szakmai előkészítésre pályázat
Culture Moves Europe / Egyéni mobilitási program pályázat 2024
Művészeti ösztöndíj pályázat az egészséges óceánért (ART4SEA)
Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára