M[ei]DE – MŰVÉSZETTEL A DISZKRIMINÁCIÓ ELLEN-2010 május: nemzetközi fesztivál. A Tűzraktér eddigi elvei szerint továbbra is a kultúra legszélesebb skáláját próbálja képviselni, az egymásra való odafigyelésnek jegyében pedig a diszkrimináció elleni fellépést választja. A Tűzraktér az emberi méltóság bármilyen módon történő meggyalázását elítéli, érintsen az egyes embert, nőt, gyermeket, vagy bármilyen embercsoportot. Idén májusban ismét megrendezzük nemzetközi fesztiválunkat. Az eseményhez bátran lehet kapcsolódni, bármilyen típusú művel, mellyel alkotója a maga szabad, alkotói módján az előítéletek ellen kíván fellépni. Jelentkezés: program@tuzrakter.hu.
Külön pályázatokat várunk a Tízperces Színházak programra. Ennek keretében a diszkrimináció ellenes gondolatkörrel, minden műfaji megkötés nélkül lehet alkotásokat nevezni 2010. április 24-ig. Májusban kerül sor a produkciók előadására szakmai zsűri előtt.
A legjobb 10-percesek bemutatásra kerülnek a 2. fordulóban is, Az első 3 helyezett között a Tűzraktér 250 000 Ft alkotói támogatást oszt szét.
Jelentkezés: Kérjük a mű címét, alkotók névsorát, 5-10 soros bemutatkozást a csapatról, társulatról. Max. 10 soros koncepciót. Elérhetőséget (tel, cím, email). Lehetőség szerint 2 fényképet mellékeljenek (a fotó korábbi produkcióból is lehet).
email: szinhaz@tuzrakter.hu
ANA AFONSO (OLASZORSZÁG)
Előítélet
Előítélet
A latin prae judíciumból jön
És szegényes emberi szavakkal
Azt jelenti
Ellenszenvvel ítélni valakiről
Természetes bűn ez
Minden emberi lényben lakozó
S nem is ez okoz félelmet
Hanem mindaz
Ami ebből következhet
Az ördögi kezekből s az embertelen
Mozdulatokból
Előítéleteidből
Ne csinálj törvényt
Ne zárkózz be
Reagálj
Ismerd meg a világot
Fedezd fel a valóságot
Azután dönts
/Fordította: Dobos Éva/
A vers a 2008-as M[ei]DE pályázatának irodalmi anyagából nyújt ízelítőt.
Forrás: http://www.tuzrakter.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Vásáry Tamás-ösztöndíj pályázat
ART-RAVALÓ pályázat művészeti projektben való részvételre
Ifjúsági Garancia Plusz program