Megjelent az EGT és Norvég Alap 2009-2014 keretében a Kétoldalú Kapcsolatok Nemzeti Alapjára vonatkozó a Nemek közti esélyegyenlőség bilaterális kapcsolatok erősítését támogató pályázat.
A KKNA átfogó célkitűzése a kétoldalú kapcsolat erősítése a donor országok (Norvégia, Izland, Liechtenstein) és Magyarország között. Az alap célja a különböző szintű együttműködések elősegítése mind intézményi, mind egyéni szinten, rövidebb és hosszabb távú partnerségek kialakításával.
A támogatási összeg jelen felhívásban a donor országok és Magyarország által célzott nemek közti egyenlőség erősítésének, valamint a nők elleni erőszak megszüntetésének ösztönzésére fordíthatók.
A támogatható tevékenységek körébe tartoznak többek között a norvég, izlandi és liechtensteini szervezetekkel való szakmai találkozók, tanulmányutak, rendezvényeken, konferenciákon való részvétel, nyilvánossági elemek, szakértői tanulmányok valamint különböző figyelemfelhívó tevékenységek.
A pályázat benyújtására jogosult minden Magyarországon jogi személyként létrehozott közjogi, vagy magánjogi, kereskedelmi, vagy nem kereskedelmi szervezet, NGO, valamint olyan természetes személy, aki Magyarországon jogszerűen tartózkodik.
A felhíváson belül két különböző típusú kezdeményezésre lehet pályázatot benyújtani az alábbiak szerint:
- Egyszerű kezdeményezéseket célzó utófinanszírozású program (PIERO): A PIERO eseti kezdeményezéseket támogat. Ennek keretében egy konkrét tevékenységből álló tevékenységet lehet megvalósítani. A PIERO típusú pályázatoknál nincs konkrét benyújtási határidő, mivel folyamatosan nyitva marad mindaddig, amíg forrás rendelkezésre áll.
- Együttműködési program a kétoldalú kapcsolatok erősítéséért (COOPER): A COOPER olyan kezdeményezéseket támogat, amelynek célja hosszabb távú, komplexebb együttműködések kialakítása. A COOPER típusú pályázatok esetében a pályázatok benyújtási határideje: 2017. június 30.
A pályázatok benyújtása PIERO 2017. 03. 13-tól forráskimerülésig, illetve 2017. június 30–ig lehetséges.
Mindkét típusú kezdeményezésnél a támogatási intenzitás mértéke 100 %, valamint az előleg mértéke egyes kezdeményezésekben a megítélt támogatási összeg 80%-a is lehet.
Rendelkezésre álló támogatási forrás: 277.500 EUR, 86.580.000 Ft
A PIERO keretében 1.000-20.000 EUR a maximális támogatás a tevékenység és a résztevők számától függően, míg a COOPER keretében 30.000 EUR.
Letölthető dokumentum
A pályázati oldal elérhetősége: Nemek közti esélyegyenlőség bilaterális kapcsolatok erősítését támogató pályázat
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat az élelmiszer-pazarlás mérésének javítására és az élelmiszer-pazarlás megelőzésének előmozdítására
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
Vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
MaDok-filmek – filmes pályázat
Deloitte fotópályázat
Innovation Lab 2024 pályázat
Pályázat nonprofit szervezetek működésének támogatására
Pályázat sportfotósok számára
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat