palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

New York-i ösztöndíj lehetőség 2013

A Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) New York-i irodájába keres a külhoni magyar közösségek nemzetközi jogvédelme iránt érdeklődő, angolul felsőszinten beszélő gyakornokot.

A programra olyan magyar állampolgárságú, magyarországi felsőoktatási intézményben, nappali képzés keretében tanuló vagy már diplomát szerzett fiatalok jelentkezését várjuk, akik 12 hónapra el tudják kötelezni magukat szervezetünknél. Pozitív döntés esetén a gyakornoki munka kezdete 2014. április-június.

Kik jelentkezhetnek?

  • egyetemi vagy főiskolai hallgatók, akik az 5 vagy 3+2 éves képzésből már legalább 3 évet elvégeztek, és jelenleg is ugyanazon a szakterületen folytatják tanulmányaikat;
  • diplomás fiatalok, akik az 5 éves egyetemi tanulmányaikat vagy a mesterszakos képzést 2013. április 15. után fejezték be;
  • olyan PhD-hallgatók, akik PhD-tanulmányaikat maximum egy évvel előző tanulmányaik befejezése után kezdték el.

Az ösztöndíjprogram a Magyar-Amerikai Vállalkozási Ösztöndíj Alappal (www.haesf.org) való partnerségben történik.

Kérjük, jelentkezés előtt figyelmesen olvassa el a partnerszervezetünk honlapján található információkat, és bizonyosodjon meg róla, hogy a jogosultak körébe tartozik: http://haesf.org/professional/eligibility.html!

Az ösztöndíjat elnyerő pályázónak a program letelte után 2 évig életvitelszerűen Magyarországon kell tartózkodnia.

A kiválasztáskor előnyt jelent:

  • kezdeményezőkészség;
  • rugalmasság, nyitottság;
  • a külhoni magyarságot érintő aktuális kérdések ismerete;
  • számítógép-felhasználói jártasság.

Szakmai gyakorlat hiánya nem akadály.

Letölthető jelentkezési lap: www.hhrf.org/internship/internship2014_1.doc

A kitöltött jelentkezési lapot e-mailben az intern@hhrf.org címre, ÉS postai úton, a Hungarian Human Rights Foundation, 1255 Budapest, pf. 66. címre várjuk.

A beküldési határidő: 2013. szeptember 12. éjfél

További információk:

e-mail: jozsa@hhrf.org; telefon: +36-1-795 5941