palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nikon 24/7 fotópályázat

Különleges fotópályázatot indít a Nikon Magyarország a Facebook oldalán. A Nikon 24/7 nevet viselő pályázat igazi kihívás, hiszen pályázók egy alkalmazáson keresztül, 7 napon át véletlenszerű fotós témákat kapnak, melyek teljesítésére egyenként 24 órájuk van.

A díjért csak a 7 nap mindegyik témáját teljesítő fotósok indulhatnak.  A pályázat 3 etapból áll, tehát mindenkinek több esélye lesz a győzelemre. A szokásostól eltérően itt ráadásul nem az ismerősök lájkja számít majd, hanem egy dedikált fotós zsűrié, melynek tagjai Imre Tamás (AFIAP fotóművész), Baricz Katalin (Balog Rudolf díjas fotóművész), Daróczi Csaba (AFIAP fotóművész). A kampány végén ők fogják kiválasztani a versenyzők közül azt, akinek átlagban a legjobb képei születtek egy héten. A kihívás nem csak a szakma és a fotóstársak elismeréséért, de a fődíj miatt is érdekes, amely egy Nikon D7000 lesz.

I. Részvétel feltételei:

  • A jelen játékban azon magyar állampolgárok vehetnek részt, akiknek Magyarországon bejelentett lakcímük van és betöltötték a 14. életévüket, valamint érvényes regisztrációval rendelkeznek a http://www.facebook.com weboldalon.
  • A játékba csak saját képpel lehet nevezni. A Nikon Magyarország tiszteletben tartja a szerzői jogokat és kér minden nevezőt, hogy a játék tisztasága érdekében ne éljen vissza mások képeivel.
  • A Játékból ki vannak zárva a Szervezők alkalmazottai, valamint ezen személyek Ptk. 685. § b) pontjában meghatározott hozzátartozói. A Játékban való részvétel a jelen hivatalos Részvételi- és Játékszabályzat automatikus elfogadását jelenti.

II. Játék időtartama:

Verseny-időszakok:

  • 1. verseny: 2012.10.04 – 09:00 órától.
  • 2. verseny: 2012.10.13 – 09:00 órától.
  • 3. verseny: 2012.10.22 – 09:00 órától.

III. Játék célja:

A Nikon fényképezőgépek minél szélesebb körben történő népszerűsítése. A pályamunkáknak kiemelt figyelemmel tükrözniük kell a Nikon márka presztízsét.

IV. A játék leírása:

Az egyes játékidőszakok egy hétig tartanak. Az alkalmazásban 7 napon keresztül 7 témát kap a felhasználó, melyek mindegyikét 24 óra alatt kell fényképet készítnie. Ha megvan egy témához a kép, fel kell tölteni az alkalmazásba, még mielőtt lejárna az idő. A 3 játékidőszak végén egy nyertes kerül kihirdetésre.

V. Játék Fődíja:

Egy Nikon D7000 tükörreflexes fényképezőgép váz

Részletes információk a pályázatról:
fotopalyazat.info/nikon-247-fotopalyazat.html
www.facebook.com/nikon.hu