A Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet nyílt pályázatot: (1.) Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének vissza nem térítendő támogatására és (2.) Klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak vissza nem térítendő támogatására.
A kollégium egy pályázati pontnál sem kíván önrészt és nevezési díjat előírni. A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás.
A Szépirodalmi Szakmai Kollégium az alábbi témákban hirdet nyílt pályázatot:
1. Magyar szépirodalmi művek megjelentetésének vissza nem térítendő támogatására
Altéma kódszáma: 2621
Pályázatot könyvkiadók, illetve olyan szervezetek nyújthatnak be, amelyek alapító okiratában a kiadói tevékenység fel van tüntetve (a könyvkiadói tevékenységről szóló bejegyzést az alapító okiratban jól láthatóan ki kell emelni). Előnyben részesülnek azok a könyvkiadók, melyeknek a szépirodalom a fő profiljuk.
Pályázni magyar szépirodalmi művek, azokkal foglalkozó tanulmány- és esszékötetetek, valamint ifjúsági és gyermekirodalmi munkák 2010. december 31-ig történő magyar nyelvű megjelentetésére lehet.
A pályázathoz csatolni kell:
- a kézirat részletes szinopszisát;
- a kézirat kb. két ív terjedelmű jellegadó részletét (szinopszist és kézirat részletet CD-n vagy floppy-n nem fogadunk el);
- a szerzővel, gyűjteményes kötet esetében a szerzőkkel, a szerkesztővel kötött, a jogdíjra is vonatkozó kiadói szerződést (határon túli pályázó esetében magyar fordításban, a honorárium Ft-ban történő megadásával);
- a kiadandó kötet adatait: költségvetés, példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), illusztráltság foka, illusztrátor személye, tervezett bolti ár.
Egy pályázó 4 pályázatot nyújthat be, pályázatonként egy könyv megjelentetésére.
Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:
- honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás, szöveggondozás) vagy számlás kifizetése,
- szerzői jogdíjak,
- szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, csomagolás),
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
- szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra.
A kollégium fontosnak tartja, hogy a támogatás bizonyos része szerzői honoráriumként kerüljön felhasználásra, ezért élő szerző művének kiadása esetében az NKA-tól igényelt támogatás 20%-át szerzői honoráriumként kell a költségvetésbe beállítani. Támogatott pályázat esetén a támogatási összeg 20%-át kell szerzői honoráriumként felhasználni, a kifizetés tényét az elszámolásban számlával vagy bizonylattal igazolni kell.
Az elbírálás szempontjai:
A kollégium döntésekor figyelembe veszi a kiadónak a magyar irodalomban betöltött szerepét, könyvszakmai munkáját, pályázatának színvonalát (a beadott szinopszis és könyvrészlet minőségét), a szerző eddigi munkásságát, a mű várható jelentőségét.
E pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 45 millió forint.
2. Klasszikus irodalmi örökségünk kritikai kiadásainak vissza nem térítendő támogatására
Altéma kódszáma: 2632
A kollégium azon kiadványokat tekinti kritikai kiadásnak, amelyek megfelelnek az MTA Textológiai Bizottsága által 2004-ben összeállított kritikai kiadások szabályzatában foglaltaknak. Az MTA Textológiai Bizottsága által ajánlott kritikai kiadások az elbírálásnál előnyt élveznek.
Pályázatot könyvkiadók nyújthatnak be 2011. június 30-ig megjelentetendő kiadványokra. Előnyben részesülnek azon könyvkiadók, amelyek nem először vállalkoznak kritikai kiadás megjelentetésére.
A pályázathoz csatolni kell:
- a kézirat szinopszisát;
- a nyomdakész, lektorált kézirat kb. két ív terjedelmű jellegadó részletét (kézirat-részletet CD-n vagy floppy-n nem fogadunk el);
- a szerkesztővel, sajtó alá rendezővel stb. kötött, a jogdíjról is rendelkező kiadói szerződést,
- a kiadandó kötet adatait: költségvetés, példányszám, formátum, kivitel (kötve, fűzve), terjedelem (nyomdai ívben), nyomtatás (színek száma), tervezett bolti ár.
Egy pályázó 2 pályázatot nyújthat be, pályázatonként egy könyv megjelentetésére.
Támogatás kérhető az alábbi jogcímekre:
- szerzői honorárium és járulékai (írói, illusztrátori, fotó, sajtó alá rendezés, jegyzetírás, szöveggondozás) vagy számlás kifizetése,
- szerzői jogdíjak,
- szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium és járulékai, vagy számlás kifizetése,
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre,
- szöveg- és képbevitel, (írás, szkennelés),
- kiadványszerkesztés (szedés, tördelés),
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, kötés, hajtogatás, körbevágás, csomagolás).
Az elbírálás szempontjai:
A kollégium a magyar kultúra története kiemelkedő alkotóinak, alkotásainak a kritikai kiadását, továbbá a kritikai kiadások munkájában megfelelő jártasságot szerzett tudományos műhelyek és szakemberek munkáját kívánja pályázatával elősegíteni.
E pályázati pontra a rendelkezésre álló keretösszeg: 5 millió forint.
Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet!
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. („minta” pályázati adatlap a portálon a „pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap pályáztatás céljára nem használható.)
A pályázatok 1 példányban
2010. április 6–ig beérkezően
nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának címére.
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Forrás: NKA
