A Színházi Szakmai Kollégium nyílt pályázatot hirdet szakmai díjakban részesült társulatok számára új színházi produkciók létrehozására, VAGY a díjnyertes produkciók továbbjátszására, utaztatására.
A támogatás forrása a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. sz. melléklete szerint: LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet.
A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
A kollégium nem ír elő kötelező saját forrást.
A finanszírozás módja: vegyes finanszírozás
Altéma kódszáma: 1317
Pályázni a 2010. szeptember 1.–2011. május 31. között bemutatásra kerülő produkciókkal, illetve a két időpont között realizálódó utazási vagy továbbjátszási tervvel lehet.
Pályázhatnak azok a társulatok, amelyek 2010-ben az alábbi színházi fesztiválokon a szakmai zsűri döntése alapján valamelyik előadásukkal díjat nyernek:
- Alternatív Színházi Szemle (3 díjazott)
- Bábszínházak X. Találkozója (3 díjazott)
- Gyermekszínházi Biennálé (3 díjazott)
- Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja (1 díjazott)
- Pécsi Országos Színházi Találkozó (2 díjazott)
- VIDOR Fesztivál (1 díjazott),
valamint azok a társulatok,
amelyek a Kritikusok 2010. évi szavazásán a következő kategóriákban díjat kapnak:
- legjobb előadás
- legjobb rendezés
- legjobb zenés/szórakoztató előadás
- legjobb független színházi előadás
- legjobb gyerekelőadás
Pályázni csak a nevezési díj egyidejű befizetésével lehet!
Egy pályázó csak egy pályázatot adhat be!
A pályázó társulat pályázatonként csak egy produkció létrehozására vagy a díjazott produkció(k) továbbjátszására, utaztatására pályázhat!
A pályázathoz csatolni kell:
- az altémához kapcsolódó betétlapot,
- külföldi utazás esetén a meghívólevelet,
- a nevezési díj befizetését igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolatát.
Támogatás az alábbi kiadásokra kérhető:
Új produkció színrevitele esetén:
- művészek tiszteletdíjára,
- szerzői, fordítói honoráriumra,
- jelmezköltségre,
- díszletköltségre,
- kellékekre,
- szállítási díjra,
- utazási költségre
- eszközbérleti díjra,
- pr-költségre.
Továbbjátszás, utaztatás esetén:
- tiszteletdíjra (művészek és közreműködők)
- megbízási díjra (fordítói, tolmács),
- szállítási díjra,
- szállásköltségre,
- utazási költségre,
- biztosításra,
- bérleti díjra,
- pr-költségre.
A kollégium az elbírálásnál előnyben részesíti azt a pályázó társulatot, amelynek
- előadását, vagy előadásait több szakmai zsűri is díjazta,
- tagjait a pályázati körbe bevont alkalmakon egyéni díjakkal is jutalmazták.
A pályázat elbírálásának szempontjai:
- a szakmai program értéke és megvalósításának realitása,
- az elérendő cél mérhetősége,
- a költségvetés realitása,
- a pályázat igényessége,
- hiánytalan dokumentumlista, illetve kötelező mellékletek.
A pályázat szakmai beszámolójának tartalmaznia kell:
Új produkció színrevitele esetén: a bemutatott produkció elemzését, a produkciós költségvetés bemutatását, a produkció utóéletének felvázolását, valamint a bemutató előadással kapcsolatos dokumentumokat (minimum 8 db előadásfotó, minimum 1 db fotó a bemutató közönségéről, műsorfüzet, plakát, sajtóvisszhang stb.).
Továbbjátszás, utaztatás esetén: a továbbjátszással/vendégjátékkal kapcsolatos dokumentumokat (műsorfüzet, plakát, fesztiválprogram, sajtóvisszhang stb.).
Erre a pályázati pontra tervezett keret összesen: 50 millió forint.
Elnyerhető támogatás maximum 5 millió forint.
A pályázó nevezési díj címen az igényelt támogatási összeg 1%-át (amely 25%-os áfát tartalmaz) tartozik befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 számú pénzforgalmi jelzőszámára.
A nevezési díj összege félmillió forintnál kisebb összegű igény esetén sem lehet kevesebb 5000 Ft-nál (amely 25%-os áfát tartalmaz).
Az átutalás, illetve postai (rózsaszín) csekk közlemény rovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap azonosító” (A _ _ _ _ N _ _ _ _ ) számot.
Kérjük továbbá, hogy átutalás esetén a közlemény rovat végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 3 pozícióban a 312 kódot tüntesse fel.
A nevezési díj befizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után!
A nevezési díj a támogatásban nem részesülő pályázók részére sem kerül visszafizetésre.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portál („pályáztatás” cím alatt található) „pályázati adatlap kitöltése” címszónál lehet. („minta” pályázati adatlap a portálon a „ pályáztatás” cím alatt található az „aktuális pályázati felhívások” címszónál. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet.)
A pályázatok 1 eredeti példányban nyújthatók be kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére. H–1388 Budapest, Pf. 82).
Beadási határidő:
- az Alternatív Színházi Szemlén
- a VIDOR fesztiválon
Kritikus szavazáson díjazott társulatok számára: 2010. október 29.
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az NKA Ügyfélszolgálatán személyesen ügyfélfogadási időben vagy telefonon a (36-1) 327-4444 számon kaphatnak.
Forrás: NKA
További cikkek a rovatban
Káli Art Inn Szobor pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Művészeti program pályázat
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
Pályázat szabadúszó művészek, művészeti menedzserek, művészeti kollektívák és szervezetek támogatására
Kiállítási pályázat képzőművészek számára
Művészcsere program Budapesten élő és alkotó kortárs művészek, kutatók és kurátorok számára – pályázat
MMA Művészeti ösztöndíj
Éhes ökovárosok pályázat művészetvezérelt kísérletekre
Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj
In the Field kultúrális ösztöndíj pályázat
Budapest Nagyregény művészeti pályázat
Athéni fotófesztivál pályázat
8. Székelyföldi Grafikai Biennálé pályázat
Nosztalgia autóbusz-dekorációs pályázat
Pályázati felhívás a Bánkitó fesztiválon való részvételre
Pályázat művészeti rezidencia programra (Törökország)
Petőfi Nagylemez program pályázat