A Zenei Szakmai Kollégium pályázatot hirdet a tárgykörébe tartozó 2010. január 1.–2010. december 31. között kiadásra kerülő hagyományos és internetes folyóiratok megjelentetésére.
Altéma kódszáma: 1401
A pályázaton hazai bejegyzésű, valamint határon túli magyar nyelvű, hagyományos, vagy internetes folyóirat tulajdonosa vagy kiadója vehet részt, a főszerkesztő – felelős szerkesztő – ellenjegyzésével.
Tervezett keretösszeg: 43 millió forint.
1. Hagyományos folyóiratok
A pályázónak csatolnia kell:
- a lapbejegyzés másolatát,
- határon túli folyóirat esetében a lapbejegyzés hitelesített magyar fordítását (amennyiben a 2009. évre nem volt NKA által támogatott folyóirat-pályázata),
- az utolsó megjelent lapszámot,
- új lap indítása esetén egy példány próbaszámot, a tervezett lap céljainak, megjelenési ütemtervének, költségvetésének, továbbá a terjesztés módjának ismertetésével, a célközönség bemutatásával,
- a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján.
- A lap 2010. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen!
- Támogatás csak olyan lap esetében adható, amely lap megjelenésének száma eléri az évi négy alkalmat!
- Összevont lapszám beszámítása csak a havonta megjelenő folyóiratok esetében lehetséges, legfeljebb egyszer, amennyiben az összevont lapszám terjedelme eléri, vagy meghaladja egy szokásos lapszám terjedelmének 160%-át.
- A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2009 évi adatokhoz képest) és a 40% feletti remittenda arányát írásban kell indokolni. A 40% feletti remittenda sorsáról nyilatkozni kell (visszagyűjtés, újra értékesítés, ingyenes szétosztás stb.)
- A tematikus lapszámok, az évkönyv és az intézményi hírlevél típusú termékek jelen felhívás keretében nem kerülnek támogatásra.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 34. sora) lehet.
A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.
A kollégium kiemelten támogatja a hagyományos folyóiratok internetes megjelentetésére történő áttérését.
A támogatott folyóiratok első vagy hátsó borítójukon (B1, B4) kötelesek feltüntetni az NKA érvényes logóját, amely az NKA honlapjáról (www.nka.hu) letölthető.
A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja (betétlap 31.-33. sor):
- szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
- szerzői jogdíjak,
- fordítói, lektorálási honorárium,
- nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
- szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés
- kiadványszerkesztés, tördelés,
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- korrektúra,
- nyomdaköltség (tényleges nyomdaköltség – nyomdaszámla).
Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, személyi jellegű kifizetések járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!
A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!
Amennyiben a folyóiratnak hozzáférhető internetes formája is van, és ahhoz is kér támogatást, akkor külön pályázatot kell benyújtania (új pályázati adatlappal és betétlappal).
A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.
2. Internetes folyóiratok
A pályázathoz csatolnia kell:
- a folyóirat hozzáférhető web-címét,
- a honlapról készült utolsó printeket
- a folyóirat-betétlapot, amelynek minden sorát kötelező kitölteni a betétlaphoz tartozó kitöltési útmutató alapján.
- Az internetes folyóirat 2010. évi megjelentetésére csak egy kollégiumtól kérhet támogatást. Több kollégiumhoz benyújtott igény esetén minden pályázat érvénytelen! Lásd melléklet
- A jelentős költségnövekedést (több mint 10% a 2009. évi adatokhoz képest) arányát írásban kell indokolni. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy pályázni csak a folyóirat közvetlen előállítási költségeire (folyóirat-betétlap 34. sora) lehet.
A kollégium az igényelt támogatási összeget a körülmények figyelembevételével csökkentheti.
A kollégium az alábbi költségjogcímeket támogatja:
- szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó),
- szerzői jogdíjak,
- fordítói, lektorálási honorárium,
- előkészítési munkák az alábbi jogcímekre:
- képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás),
- szövegbevitel (írás), képbevitel, szkennelés,
- korrektúra,
- kódolás (HTML nyelvre) (adatfeltöltés),
- publikáció megjelentetés (szolgáltatás).
Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, személyi jellegű kifizetések járulékaira, valamint rezsiköltségre nem igényelhető és nem számolható el!
A fentiektől eltérő költségnemeket a pályázónak indokolnia kell!
A támogatás összege visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem használható fel.
***
A pályázathoz kötelezően benyújtandó betétlap költségvetését az adatlapon tett áfanyilatkozatnak megfelelően kell kitölteni.
A támogatott pályázó a támogatás összegére a szakmai beszámoló benyújtása és a pénzügyi elszámolás benyújtása és annak elfogadása után a megkötött szerződés birtokában 2010. évben számíthat.
Pályázatot benyújtani csak a 2009. évre kiadott pályázati adatlapon és a 2010. évi folyóirat-betétlapon lehet.
Pályázati adatlapot elkészíteni a www.nka.hu portálon „pályáztatás” cím alatt található „adatlapok kitöltése” címszónál lehet. (A portálon „Minta” pályázati adatlap is található a pályáztatás/aktuális pályázati felhívások menüpontban. Ez az adatlap azonban pályáztatás céljára nem használható.)
A pályázat 2009. október 27-ig beérkezően nyújtható be,
kizárólag postai úton az NKA Igazgatóságának postacímére
(H – 1388 Budapest, Pf. 82).
A határidőn túl érkező pályázatok érvénytelenek.
További cikkek a rovatban
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére