palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nők, édesanyák a sportban – Szocsi 2014

MOB pályázatA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a MOB Nők a Sportban Bizottsága a 2014. évi Szocsi Téli Olimpiai Játékok alkalmából művészeti pályázatot hirdet a Procter & Gamble (P&G) támogatásával. A pályázat a téli olimpiai játékokra és az azon részt vevő női sportolókra kívánja felhívni a figyelmet, egyben a sportolók mögött álló édesanyák kitartó támogatása, elkötelezettsége és odaadása előtt tisztelegve.

Pályázati kategóriák

 I. Fotó 

 Pályázati anyag:

  • A pályamű olyan művészi színvonalú fotó, amely megörökíti a versenyszerűen vagy nem versenyszerűen sportoló gyermek(ek) vagy felnőtt(ek) – korosztályi korlátozás nélkül – és édesanyjuk közötti interakciót, érzelmeket, szurkolást, támogatást a sportoláshoz, ezen belül a téli sportokhoz kötötten.
  • A fotók lehetnek dokumentarista jellegűek (valamilyen sportversenyen, edzésen készült fotók), vagy beállítottak.

Részvételi feltételek:

  • A pályázaton minden 18. életévét betöltött hivatásos és amatőr fotós indulhat.
  • Egy pályázó legfeljebb 5 db, fekete-fehér vagy színes, digitális saját fotóval pályázhat. A digitális fotókat minimum 5 megapixel felbontásban, jpg formátumban kell beküldeni DVD-n vagy USB adathordozón. Különleges művészi indok esetén papírkép is elfogadható, melynek legkisebb mérete: 30 x 40 cm. 3-6 képből álló sorozat egy képnek számít. Sorozat esetén az egyes képek legkisebb mérete: 24 x 30 cm.
  • Az adathordozón fel kell tüntetni a pályázat címét („Nők, édesanyák a sportban – Szocsi 2014 pályázat”) és a pályázó nevét. A digitális fotók fájlnevét a következő formában kell megadni: SAJÁT NÉV_FOTÓ CÍME_FOTÓ SORSZÁMA 1-5-ig.jpg. Papírkép esetén a fotó hátoldalán olvashatóan fel kell tüntetni a pályázat címét, a pályázó nevét és a fotó címét valamint sorszámát 1-5-ig. Sorozat esetén a sorozat tagjait ugyanazon sorszámmal kell jelölni.
  • A kép tartalmi elemeinek a módosítása, montázs, a képelemek eltávolítása vagy beillesztése nem elfogadható.
  • Csak a pályázati kiírásnak megfelelő fotók kerülnek elbírálásra.

II. Képzőművészet

Pályázati anyag:

  • A pályamű olyan autonóm alkotás (szobor, festmény, grafika, kisplasztika stb.), amely a nők szerepét mutatja be a sportban a téli olimpia szellemében.

Részvételi feltételek:

  • A pályázaton minden 18. életévét betöltött személy indulhat.
  • Egy pályázó legfeljebb 2 db alkotással pályázhat.
  • Az alkotás maximum 2×1 méteres lehet, és olyan technikával készült, amely biztonságosan csomagolható és szállítható.
  • Csak a pályázati kiírásnak megfelelő alkotások kerülnek elbírálásra.

 Pályázati díjazás

  • Mindkét kategóriában a zsűri által kiválasztott legjobb két-két pályázó pénzjutalomban részesül (1. hely: nettó 150.000,- Ft, 2. hely: nettó 100.000,- Ft), a kategóriánkénti harmadik helyezett értékes tárgyjutalomban részesül. A pénzjutalmakat a kiírók számla ellenében utalják a nyertes pályázók bankszámla számára.
  • A kiírók fenntartják maguknak a jogot, hogy az értékelő bizottság javaslatai alapján a pályadíjakat megoszthassák, átcsoportosíthassák, vagy az elvártnál alacsonyabb művészi színvonal esetén egyáltalán ne ítéljék oda.

Pályázat beadásának határideje és értékelése, eredményhirdetés

  • A beérkezett pályaműveket a MOB által felkért zsűri tagjai értékelik.
  • FOTÓ kategória: a pályázati anyagokat 2014. január 24-én 16 óráig kell eljuttatni a MOB irodába, név, telefonszám és e-mail cím megadásával. A nyertes pályázókat a kiírók január 31-ig e-mailben értesítik.
  • KÉPZŐMŰVÉSZET kategória: a pályázati anyagokat 2014. március 3-án 16 óráig kell eljuttatni a MOB irodába, név, telefonszám és e-mail cím megadásával. A nyertes pályázókat a kiírók március 12-ig e-mailben értesítik.

A pályamunkákat az alábbi címre kérjük elküldeni:

Magyar Olimpiai Bizottság
1124 Budapest, Csörsz utca 49-51.

Személyes leadás munkanapokon 9.00 – 16.00 óra között

Egyéb feltételek és szerzői jogok

Nevezési díj nincs.

Egy alkotó több kategóriában is indulhat.

A MOB és a MOB Nők a Sportban Bizottsága által kiírt hasonló témájú pályázaton korábban már nevezett műveket beküldeni nem lehet.

A pályaműveket kiállításra alkalmas állapotban kell beadni.

MOB-Női-Bizottság_kozos_pal

Pályázó a pályázati anyag beküldésével automatikusan:

  • elfogadja a pályázati feltételeket;
  • nyilatkozik, hogy az általa benyújtott pályamunka saját eredeti alkotása, szerzői joga őt illeti, a benyújtott fotókon szereplők beleegyezésével rendelkezik, továbbá a benyújtott pályamunka más személyiségi jogait nem sérti;
  • elfogadja, hogy a kiírók csak azokat a pályamunkákat értékelik, melyek megfelelnek a pályázati feltételeknek, illetve elérik az általuk elvárt művészi szintet;
  • hozzájárul, hogy a kiírók és a pályázat támogatója, a P&G a pályamunkákat – a szerző megjelölésével – saját kommunikációjában illetve kiállítások alkalmával népszerűsítés érdekében térítésmentesen használja akár a pályázat zárása után is.

Link: Nők, édesanyák a sportban – Szocsi 2014