Habár a koronavírus-járvány még messze nem ért véget, de a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként, zömében áprilisban indított bértámogatási programok 2020.augusztus 31. napjával lezárultak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint a munkahelyvédelmi bértámogatás együttesen több mint 270 ezer munkavállalónak nyújtott segítséget.
A koronavírus-válság hatását enyhítő munkahelyteremtő bértámogatási konstrukció első szakaszában a 25-64 év közötti, nyilvántartott álláskeresők, és közvetítést igénylők körében nyújtott segítséget( 6+3 hónapra), majd július 26-tól csak a tartós álláskeresők (6 hónapnál hosszabb ideje) esetében, és a 25 év alattiak számára volt elérhető. 35 ezer vállalkozás nyújtott be pályázatot a konstrukcióra, és így 48 ezer munkavállaló tudott elhelyezkedni a támogatás révén.
Munkahelyvédelmi bértámogatásban 205 ezer fő vesz részt, 14 ezer vállalkozás nyújtott be a programra pályázatot. Ugyanakkor az igénybe vevő vállalkozások számának csökkenése, és regisztrált álláskeresők számának csökkenése miatt döntöttek a bértámogatási konstrukció lezárásáról.
A kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat szintén augusztus 31-ig lehetett igényelni. A pályázatokat több mint 22 ezer magasan képzett munkavállaló esetében, 17 milliárd forint értékben, 1250 vállalkozás pályázta meg.
A sajtótájékoztatón közölték, hogy jelenleg nem tervezik a bértámogatási programok meghosszabbítását, a hangsúly a munkahelyek megerősítésére, valamint az új munkahelyek megteremtésére tevődik át.
(Forrás: Kormány.hu)
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra