palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Nyári táborok középiskolásoknak az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában

Ismét meghirdeti hagyományos nyári táborát az MTA Természettudományi Kutatóközpont. A középiskolás diákok a vakáció alatt egy héten át ismerkedhetnek az akadémiai intézményben folyó kutatásokkal, bepillantást nyerve a tudományos munkába. A tábor a Kárpát-medence valamennyi magyar nyelvű középiskolájából várja a jelentkezőket.

Aranyozott hímzőfonal vizsgálata elektronmikroszkóppal, mágneses anyagvizsgálat és képalkotás, biomimetika, optikai rács kialakítása holográfiával – néhány téma azok közül, amelyek kutatásába 2013. június 24. és 28. között bekapcsolódhatnak az érettségi előtt álló középiskolai tanulók. Az immár hatodik alkalommal meghirdetett, „Tanuljunk egymástól” mottójú nyári iskola célja, hogy felkeltse a résztvevők érdeklődését a természettudományos tanulmányok, illetve a kutatói pálya iránt.

Az MTA TTK Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézete olyan középiskolások jelentkezését várja, akik szívesen bekapcsolódnak a fizikai, kémiai, biológiai, matematikai és mérnöki tudományokat felölelő multidiszciplináris kutatásokba, és a laboratóriumi munkát saját ötleteikkel is támogatják.

Az érdeklődők az intézet honlapján közzétett tizenhét kutatási téma közül választhatnak. Az e-mailen beküldendő pályázatokban a szervezők a diákok által választott téma és választásuk indoklása mellett kutatásokkal kapcsolatos ötleteiket is várják 2013. június 3-ig.

A beküldött pályázatokat ötfős bírálóbizottság értékeli, és várhatóan június 17-ig választja ki a 20-23 nyertes pályázót. A résztvevők számára az MTA TTK MFA biztosítja a szállást és az étkezések, valamint – utólag – az utazás költségeit.

FONTOS! 🙂

  • LÁNYOK IS JELENTKEZHETNEK!
  • PÁROK IS JELENTKEZHETNEK! (Barátok, barátnők – manapság a kutatásban természetes, hogy közösségben, egymást kiegészítve dolgozunk, ezért mi ezt támogatjuk!)

Letölthető dokumentumok

Jelentkezési határidő: 2013. június 3.

Bővebben: Nyári táborok középiskolásoknak az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában