
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását. A családok energiafüggetlenségét erősítő, rezsiterheit tartósan mérséklő fejlesztésekhez várhatóan 2021 júliusától lesz elérhető az újfajta támogatás. A saját célra történő, háztáji energiatermelés feltételeinek javítása hozzájárul a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljainak teljesítéséhez is. A napenergia szélesebb körű hasznosítása érdekében a támogatott háztartási kiserőművekre a jelenlegi szaldóelszámolás helyett bruttó elszámolást alkalmaznak majd.
A 2020 elején elfogadott Klíma– és Természetvédelmi Akcióterv 2030-ig legalább 6000 MW napenergia termelő kapacitás üzembe állítását ösztönzi, a nagyerőművek mellett az egyéni fogyasztókra is számítva. Az Új Nemzeti Energiastratégia kiemelt célként jelöli meg a háztartások saját energiafogyasztásának részleges vagy teljes kiváltására termelő napelemes rendszerek telepítését. A dokumentumban rögzített ambiciózus törekvés, hogy a következő évtized elejére legalább 200 ezer háztartás rendelkezzen átlagosan 4 kW teljesítményű, háztetőre szerelt napelemmel.
A készülő program előre megadott beruházási értékhatárig biztosíthat vissza nem térítendő támogatást várhatóan a kevésbé fejlett régiókban élő, nagycsaládos háztartások számára napelemes rendszerek telepítéséhez és a fűtési rendszerek elektrifikálásához. A jogosultak pontos köréről, a támogatási intenzitás mértékéről és a támogatható rendszerek felső teljesítményhatáráról a következő hónapokban születhet döntés. A terveket az Európai Bizottsággal is egyeztetni kell majd, a teljes feltételrendszer kialakítása és véglegesítése így 2021 első felében várható.
A vissza nem térítendő támogatásban részesülő projektek a jelenlegi elképzelés szerint már nem a jelenleg hatályos szaldóelszámolás, hanem a bruttó elszámolás szabályai között valósulhatnak meg. A szaldóelszámolásban az éves szinten megtermelt és elfogyasztott energia különbségét kell rendezni az áramszolgáltató felé. A bruttó elszámolásban a napelemes termelő a hálózatból vásárolt és az általa megtermelt, azonnal el nem fogyasztott energia egységárát külön-külön határozzák meg.
Az új rendszerben a hálózatból vételezett energia árát az ellátási szerződés szerint számolják el, az lakossági fogyasztóknál tehát az egyetemes szolgáltatás egységárával egyezhet meg. A napelemes termelő által a hálózatba táplált energia átvételi árát szintén a későbbiekben szabják majd meg.
Az uniós szabályozással összhangban 2024. január 1-től nem lehet szaldóelszámolásra jogosító új hálózati csatlakozást létesíteni. A 2023 végéig megkötött hálózathasználati szerződéssel rendelkező, vissza nem térítendő támogatásban nem részesülő háztartási méretű napelemes rendszerek esetén a jelenleg hatályos elszámolási szabályok (szaldóelszámolás) változatlanok maradnak.
E beruházások finanszírozásához továbbra is a magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek rendelkezésére áll a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból finanszírozott kamatmentes energiahatékonysági hitel. A minimum 10 százalékos önerővel igényelhető forrás a fűtési rendszerek korszerűsítése, szigetelés, nyílászárók cseréje mellett megújuló energiát hasznosító berendezések (napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk stb.) beépítésére is fordítható.
A megvalósuló beruházások mérséklik a családok rezsiterheit, a megújuló energia hazai felhasználási arányának növelésével kímélik a környezetet, csökkentik Magyarország energiakitettségét, a fa-, szén- és földgáztüzelés kiváltása révén a helyi levegőminőséget, a települések élhetőségét is javítják.
További cikkek a rovatban
Vállalkozóvá válás támogatása komplex szolgáltatásokkal és tőkejuttatással pályázat
Werner Fenz ösztöndíj – Művészet a köztérben pályázat
Steirischer Herbst kutatói ösztöndíj
A Loupe Színházi Társulás arculatpályázata
Künstlerstadt Kalbe: Nyári rezidencia pályázat
Ékszertervező pályázat
Budapest főpályaudvar irodalmi pályázat
Emberi Jogi Rövidfilmverseny pályázat diákoknak
L’ORÉAL-UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíj pályázat
Selyemutak Ifjúsági Kutatási Ösztöndíj
Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest – FES30 ösztöndíj
Basquiat nyomában – képzőművészeti pályázat
Az “Engedetlenség Leányiskolája” pályázata nő alkotók, női alkotócsoportok, kollektívák számára
Pályázat egyedülálló és családos hajléktalanok személyre szabott programjainak támogatására
Pályázat társasházak és lakásszövetkezetek korszerűsítésére, üzemeltetési beruházások előmozdítására, közösségi kezdeményezések ösztönzésére
A városi ipari örökség új művészeti perspektívái – pályázat fotósoknak és építészeknek
Egypercesnovella-író pályázat
Pályázat Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó művészeti és kulturális projektek támogatására
IX. Dorothy Waxman Nemzetközi Textiltervezői Díj
Jelentős egyszerűsítés gyorsíthatja tovább a lakossági napelemes kifizetéseket
Tervezői pályázat bútor, lakáskiegészítő és textiltermék kategóriában
Terézváros díjai képző- és iparművészeti pályázat
Pályázat nemzetközi fotográfiai fesztiválra
Petőfi Felhő Projekt zenei pályázat