Pályázati kiírás az energiahatékonyság növelését, a meglévő lakóingatlanokban lévő, a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti,- és társasházi lakások szén-dioxid-kibocsátás csökkentését eredményező, fűtéskorszerűsítésre irányuló beruházások támogatására.
Kódszám: ZFR-ÉMI-TÁV/2020
A támogatásra rendelkezésre álló forrás keretösszege 3.000.000.000 Ft, azaz hárommilliárd forint.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke és aránya:
A támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 50 %-a.
A támogatás összege minimum 150.000 Ft, azaz százötvenezer forint, maximum 75.000.000 Ft, azaz hetvenötmillió forint.
További korlát a támogatás maximális mértékének meghatározása során:
A támogatás maximális mértéke lakásonként 400.000 Ft, azaz négyszázezer forint.
Pályázók köre:
A pályázati konstrukció keretében a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet alapján az alábbi szervezetek pályázhatnak:
- 692 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Társasházak
- 593 Gazdálkodási formakóddal rendelkező szervezetek – Lakásszövetkezetek
A pályázaton való részvétel feltétele a Társasházak esetén a pályázattal érintett épület, épületrész összes lakásának tulajdoni hányada alapján számított legalább egyszerű szavazattöbbséggel, a Lakásszövetkezetek esetén pedig a pályázattal érintett épület, épületrész összes lakástulajdonnal rendelkező tagok, nem tag – és Lakásszövetkezet tulajdonában lévő lakások esetén a szövetkezet, mint lakástulajdonos – tulajdonosok legalább több mint felének a támogató szavazatával meghozott közgyűlési határozat. Közgyűlési határozat meghozható közgyűlésen vagy írásbeli szavazással.
Támogatható tevekénységek, főbb műszaki elvárások:
A pályázati kiírással a kimutatható energia-megtakarítást és CO2 kibocsátás csökkenést eredményező, távhőszolgáltatásban érintett fűtési rendszerek korszerűsítése, felújítására irányuló beruházások támogathatóak. A fűtési rendszer teljeskörű korszerűsítése esetén a támogatás nyújtásának feltétele az épület hőközpontjában mért, időjárásra korrigált hőfogyasztás legalább 10%-os mértékű energiafogyasztás csökkentésének vállalása a Pályázó részéről, mely vállalás igazolására a korszerűsítést követő monitoring időszak alatt benyújtandó, Távhőszolgáltató által kiállított dokumentumok szolgálnak.
Letölthető és benyújtandó dokumentumok
ZFR-TÁV-ÉMI-2020-Pályázati Kiírás_20201218
1. számú melléklet: TÁRSASHÁZI / LAKÁSSZÖVETKEZETI KÖZGYŰLÉSI / RÉSZKÖZGYŰLÉSI / ÍRÁSBELI SZAVAZÁSRÓL SZÓLÓ JEGYZŐKÖNYV-KIVONAT MINTA
2. számú melléklet: TERVMEGFELELŐSÉGGEL KAPCSOLATOS PÁLYÁZÓI ÉS TÁVHŐSZOLGÁLTATÓI EGYÜTTES NYILATKOZAT
3. számú melléklet: FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ KÖTELEZŐ TARTALMI ELEMEI
4. számú melléklet: VÁLLALKOZÁSI / KIVITELEZŐI (FELTÉTELES) SZERZŐDÉS KÖTELEZŐ TARTALMI ELEMEI
5. sz. melléklet: TÁMOGATÓI OKIRAT (sablon – későbbi időpontban a pályázati portálon érhető el)
6. számú melléklet: MŰSZAKI ÁTADÁS-ÁTVÉTELI JEGYZŐKÖNYV ÉS KIVITELEZŐ TELJESSÉGI NYILATKOZAT MINTA
7. számú melléklet: MEGHATALMAZÁS (minta)
Pályázat benyújtása:
Pályázatot elektronikusan (ügyfélkapus viszontazonosítást követően) 2021. március 16. 10:00 órától a Támogatónál rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. augusztus 31-ig lehetséges benyújtani.
Kapcsolattartó
TAV2020 Ügyfélszolgálat
Telefon: H-Cs: 10-15 óráig, P: 10-12 óráig
Telefon: +36 26 503 258
E-mail: TAV-2020@emi.hu
https://www.emi.hu
További cikkek a rovatban
Helyi gazdaságfejlesztés támogatása pályázat – Szatmári Síkság LEADER Egyesület tervezési területen
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest