A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület pályázata “18 éven felülieknek”. A “18 éven felülieknek” az “On-going h/Histories” c. kiállítás záróeseménye. A felhívásra a performanszművészet vagy az előadóművészet egyes területeiről (performansz, tánc, színház, zene…) várják a jelentkezőket.
KONTEXTUS
A “18 éven felülieknek” az “On-going h/Histories” c. kiállítás záróeseménye (Stúdió Galéria, március 9-25).
A kiállítás a fiatal (harmadik) generáció viszonyulását vizsgálja a történelemhez és azon belül is a 20. század eseményeihez, korszakaihoz. A kiállítás felfogható egyfajta három dimenziós alternatív történelemkönyvként is, amelynek egy-egy „fejezetét” a látogató egy-egy művész alkotásán keresztül ismerheti meg. A kiállításon szereplő művészek és munkáik a szubjektív történetmesélés módszerével dolgoznak, tehát egy-egy történelmi eseményt vagy korszakot személyes életutakon, élettapasztalatokon, egyéni történeteken keresztül járnak körbe.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
- Jelentkezők: A performanszművészet vagy az előadóművészet egyes területeiről (performansz, tánc, színház, zene…) várjuk a jelentkezőket. Duók, kollektívák, társulatok egyaránt jelentkezhetnek, sőt!
- Koncepció: A “18 éven felülieknek” alapszituációja egy megrendezett, fiktív történelem érettségi, ahol a nézők tételeket húznak, az előadók pedig – a kiállítás témájához hasonlóan – (újra)értelmezik a kihúzott tételeket.
- Pályázati anyag: A felsorolt tételek egyikére várjuk javaslatodat. A javaslat nem muszáj, hogy teljesen kidolgozott legyen, lehet vázlatszerű. A cél, hogy egy átfogó leírást adjon arról, hogyan szeretnéd megfogni, interpretálni a témát, milyen irányból közelítenéd meg és milyen eszközökkel.
- A javaslat hossza: maximum 5 perc
- Jelentkezés módja: Kizárólag on-line. Pályázni itt tudsz:http://goo.gl/forms/5UTKUshaLj
- Technika: A javaslat technikai szempontból legyen a lehető legegyszerűbb (erősítőt / keverőpultot igénylő zene, projektor, speciális fények… használatát kerüljük).
- Előny: jelmezek, kellékek használata, különböző művészeti területek kifejezési eszközeiből egyaránt táplálkozó javaslatok (performansz, tánc, színház, zene…), közönséggel való kapcsolat, egyszerűség
- Tételek:
- Magyarország a második világháborúban
- Az 1956-os forradalom és szabadságharc
- “Kortárs” Trianon
- “Mint a mókus”- mindennapok a szocializmusban
- 1989 – A rendszerváltás és következményei
- Kortárs migráció: kivándorlás, bevándorlás
- Politikai és közéleti életpályák a mai Magyarországon
- A kortárs korrupció működése és kiemelkedő alakjai
- Magyarország és az Európai Unió viszonya
- A mai magyar demokrácia működése
- Kultúrpolitika a 2010-es évektől napjainkig
- A szabad sajtó és a cenzúra viszonya a 2010-es évektől napjainkig
- Izrael-Palesztina
- Arab tavasz
- Terrorizmus
- Magyarország gazdaságpolitikája
- Esélyegyenlőség és kisebbségpolitika
- Feminista újhullám
- LMBTQIA jogok
- Identitások
- Erőszak, agresszió, bűnözés
ÜTEMTERV
- Pályázati anyag elküldése: 2016. február 7.
- Értesítés: 2016., feburár 21.
- Próba (Mind a két nap számítunk a jelenlétedre!):
március 19., szombat: 14-19h
március 20., vasárnap: 10-19h - Előadás: március 25., péntek, 19h
RÉSZLETEK
- Helyszín: FKSE Stúdió Galéria (1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.)
- Kommunikáció / PR: vállaljuk a rendezvény teljes lebonyolítását és terjesztését
- Információ: tortenelmek@gmail.com
- Kapcsolattartó és a performansz est főszervezője: Ádám Anna (grayboxprojects@gmail.com)
További cikkek a rovatban
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Kistelepülési üzletek támogatása – Munkáltatót terhelő közterhek megfizetéséhez nyújtott támogatás
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra