A pályázatot írt ki a 2012/2013. tanévi iskolagyümölcs-program kommunikációs tevékenységére, legfeljebb 57 millió forintos támogatás elnyerésére – a felhívás a 2012. november 13-i Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Támogatás igényelhető azokhoz a kommunikációs tevékenységekhez, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a szélesebb nyilvánosság tájékoztatásához az iskolagyümölcs-programról, illetve arról, hogy a programot az Európai Unió támogatja.
A támogatható tevékenységek közé sorolja a kiírás egyebek mellett a tájékoztató kampányokat, műsorok sugárzását, elektronikus közlemények megjelentetését, konferenciák, találkozók szervezését, népszerűsítő plakátok, levelek, szórólapok, brosúrák, ajándéktárgyak készítését.
Pályázatot nyújthat be olyan szervezet, amelyet a vidékfejlesztési miniszter szakmaközi szervezetként vagy termelői szervezetek társulásaként ismert el, és amelyet a miniszter a pályázaton való részvételre jóváhagyott. A jóváhagyás iránti kérelmet 2012. november 21-ig kell benyújtani a minisztériumhoz.
A pályázatokat a kiírás keddi megjelenését követő hatvanadik napon belül, személyesen kell benyújtani a tárcához.
A beérkezett pályázatok alapján a nyertes pályázók kiválasztására a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárának vezetésével létrehozott bírálóbizottság tesz javaslatot.
A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázati kiírása a 2012/2013. tanévi iskolagyümölcs-program kommunikációs tevékenységének megvalósítására
A Vidékfejlesztési Minisztérium pályázatot ír ki az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozott gyümölcs- és feldolgozott zöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. április 7-i 288/2009/EK bizottsági rendeletben (a továbbiakban: bizottsági rendelet) meghatározott iskolagyümölcs-program kommunikációjának elvégzése érdekében.
I. Támogatási célok, amelyekhez támogatás igényelhető
Támogatás igényelhető azon kommunikációs tevékenységek ellátásához, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a szélesebb nyilvánosságnak az iskolagyümölcs-programról való tájékoztatásához, és magukban foglalják a nyilvánosság tájékoztatását arról, hogy a program az Európai Unió pénzügyi támogatásában részesült, valamint magukban foglalják az alábbi kommunikációs intézkedések és tevékenységek költségeit:
a) tájékoztató kampányok folytatása, műsorok sugárzása, elektronikus közlemények, újságok és hasonló kommunikációs eszközök révén;
b) a programnak a szélesebb nyilvánossággal való megismertetésére hivatott tájékoztató találkozók, konferenciák, szemináriumok és workshopok, valamint hasonló események szervezése;
c) tájékoztató és promóciós anyagok – például népszerűsítő plakátok, levelek, szórólapok, brosúrák, ajándéktárgyak – készítése, ideértve az iskolagyümölcs-program keretében az iskolákban kötelezően kihelyezendő plakátok elkészítését is.
II. A támogatás igénybevételének feltételei
Pályázatot nyújthat be és e közlemény alapján támogatást vehet igénybe olyan szervezet, amelyet a vidékfejlesztési miniszter (a továbbiakban: miniszter) a bizottsági rendelet 6. és 7. cikkének megfelelõen jóváhagyott.
II.1. A jóváhagyás feltétele
a) a miniszter által kiadott szakmaközi szervezetként való elismerés vagy a miniszter által kiadott termelői szervezetek társulásaként való elismerés,
b) a pályázó nyilatkozata arról, hogy
ba) a támogatást az iskolagyümölcs-program céljainak megfelelő kommunikációra használja;
bb) az igazoló dokumentumokat kérésre az illetékes hatóságok rendelkezésére bocsátja.
II.2. A jóváhagyási kérelmet, a fenti feltételek fennállását igazoló dokumentumok csatolása mellett a pályázati felhívást tartalmazó közlemény megjelenését követő nyolc napon belül kell benyújtani a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Fõosztályára (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.).
II.3. A támogatási célok megvalósítása érdekében a tevékenységeket 2013. július 31-ig kell végrehajtani.
III. A pályázat tartalmi és formai követelményei
A pályázatban be kell mutatni azokat a támogatási célokat, amelyekre a pályázó támogatást kíván igénybe venni. Részletes leírást kell adni a célok megvalósítása érdekében elvégzendő tevékenységekről, azok időpontjáról, időtartamáról, a megvalósítás helyéről, helyszínéről, a tevékenységben részt vevők köréről, számáról, a megvalósított kommunikáció célcsoportjáról, annak méretéről, a célcsoporton belül megcélzott elérés nagyságáról. A pályázat keretében részletes költségvetést kell benyújtani a tervezett tevékenységekről költségtípusonkénti és költségnemenkénti bontásban.
IV. A pályázatok benyújtásának helye, módja, határideje és pályázatok elbírálásának rendje, valamint a bírálat szempontjai
IV.1. A pályázatokat a pályázati kiírás megjelenését követő harmincadik naptól számított harminc napon belül három példányban a Vidékfejlesztési Minisztérium Agrárpiaci Főosztályára (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.) személyesen kell benyújtani.
IV.2. A beérkezett pályázatok alapján a nyertes pályázók kiválasztására a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárának vezetésével létrehozott bírálóbizottság tesz javaslatot. A pályázat szóló döntést a bírálóbizottság javaslata alapján az agrárgazdaságért felelős államtitkár a pályázatok benyújtására nyitva álló időszak elteltét, de legfeljebb a jóváhagyott kérelmezők mindegyike által benyújtott pályázat hiánytalan beérkezését követõ tizenöt napon belül hozza meg.
IV.3. A pályázat elbírálása során a tervezett tevékenységeknek a kívánt cél érdekében kifejtett tervezett hatása és költséghatékonysága kerül figyelembevételre, különös tekintettel arra, hogy a pályázat mennyiben alkalmas a korábbi években végrehajtott iskolagyümölcs-programhoz kapcsolódó kommunikáció folytatására, tökéletesítésére, az ott megismert képi és tartalmi elemek integrálására, továbbá hogy a pályázó valósított-e meg korábban országos, társadalmi célú, zöldség- és gyümölcsfogyasztást növelõ programot.
IV.4. A pályázat elbírálása során a Vidékfejlesztési Minisztérium további, a tervezett tevékenységek részletesebb bemutatását szolgáló dokumentumokat kérhet be.
IV.5. A pályázati eljárás során a pályázati kiírás I. fejezetének a), b) és c) pontjában meghatározott kommunikációs intézkedésenként egy nyertes kerül kiválasztásra. Egy pályázó több kommunikációs intézkedés végrehajtására is kiválasztásra kerülhet. A pályázat eredményéről hozott döntés alapján megkötött támogatási szerződés tartalmazza a megvalósítandó támogatott tevékenységeket és a támogatás igénybe vehető keretösszegét. A nyertes pályázóval kötött támogatási szerzõdést a Vidékfejlesztési Minisztérium a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) részére is haladéktalanul megküldi.
V. A támogatások mértéke, a rendelkezésre álló forrás nagysága
A támogatás a pályázatban bemutatott és elfogadott költségek teljes nettó összege, amely nem haladhatja meg a bizottsági rendelet 4. cikk (4) bekezdésében említett végleges elosztást követően Magyarország részére kiutalt uniós támogatás éves összegének 5%-át, azaz 56 869 355 Ft-ot.
VI. A pályázó jogai és kötelezettségei, valamint a kötelezettségek megszegésével járó következmények
Ha megállapítást nyer, hogy a támogatás kérelmezője nem felel meg a bizottsági rendelet 6. és 7. cikkeiben megállapított feltételeknek, vagy nem teljesíti a bizottsági rendelet által előírt egyéb kötelezettségeket, a jóváhagyást a miniszter a szabálytalanság súlyosságától függően egytől tizenkét hónapig terjedő időszakra felfüggeszti vagy visszavonja. Nem hozható ilyen intézkedés vis maior esetén, vagy ha a tagállam megállapítja, hogy a szabálytalanságot nem szándékosan vagy gondatlanságból követték el, illetve, ha a szabálytalanság csekély jelentőségű. Ha a miniszter a pályázó jóváhagyását visszavonja, azzal egyidejűleg a támogatási szerződést is jogosult felmondani, valamint a pályázat keretében elnyert támogatás a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 69. §-a szerint jogosulatlanul igénybe vettnek minõsül.
VII. A támogatás igénylésének, igénybevételének, valamint az ellenőrzésnek a rendje
VII.1. A nyertes pályázó által megvalósított, a pályázat keretében jóváhagyott és a támogatási szerződésben foglalt tevékenységekhez kapcsolódó, a pályázati kiírás közzétételét követően felmerült, jóváhagyott költségek nettó összege számolható el. A támogatási célok akkor minősülnek teljesítettnek, ha azt a pályázati döntést meghozó államtitkár a pályázatot elbíráló bizottság véleményére figyelemmel megvalósítottnak ítéli.
VII.2. A támogatási kérelem benyújtására és ellenőrzésére a bizottsági rendeletet megfelelően alkalmazni kell.
VII.3. A támogatási kérelmet az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet (a továbbiakban: VM rendelet) 6. §-ának (4) bekezdésében meghatározott második, harmadik és negyedik időszak végét követõ harmadik hónap utolsó napjáig az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságára postai úton (1385 Budapest 62., Pf. 867) az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani.
VII.4. A kérelemhez mellékelni kell:
a) a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilatkozatát arról, hogy a pályázati felhívásban meghatározott követelményeket a kérelmező által teljesítettnek ítéli. A Vidékfejlesztési Minisztérium a követelmények teljesítéséről az elvégzett tevékenységek tekintetében részteljesítést is igazolhat a VM rendelet 6. §-ának (4) bekezdésében említett második és harmadik idõszak végét követõ harmadik hónap utolsó napjáig benyújtott kérelmek esetén;
b) a jóváhagyott és megvalósított tevékenységeket igazoló jegyzőkönyveket, jelentéseket, fényképeket, a tájékoztató és promóciós anyagok másolatát;
c) a jóváhagyott költségek felmerülését igazoló számlákat és a kifizetésüket igazoló bizonylatokat.
VII.5. Az MVH a tényállás tisztázása érdekében egyéb dokumentumokat is bekérhet.
VII.6. Az MVH a támogatást a kérelem hiánytalan beérkezésének napját követő három hónapon belül fizeti ki.
VIII. A pályázati kiírásban nem szabályozott kérdések
A pályázati kiírásban nem szabályozott kérdésekben
a) az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozott gyümölcs- és feldolgozott zöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. április 7-i 288/2009/EK bizottsági rendeletben,
b) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekrõl szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendeletben, valamint
c) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben foglaltak alkalmazandóak.
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Vállalati digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/B-24
Digitális termék-innovációs fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/A-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
KKV-k digitalizációjának támogatása kombinált hiteltermék keretében (hitel és vissza nem térítendő támogatás)
Mikro- és kisvállalkozások támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban, illetve a Szabad Vállalkozási Zónákban
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése pályázat
KKV-k innovációs képességének támogatása ( GINOP Plusz 2.1.3-24)
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére