A Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) pályázatot hirdet a leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatására (LEKI)
I. A PÁLYÁZAT CÉLJA
A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet alapján leghátrányosabb helyzetűnek minősülő kistérségekben a helyi önkormányzatok fejlesztését, a kistérség felzárkóztatását szolgáló beruházások támogatása.
A rendelkezésre álló támogatási keret terhére a Tanács támogatást nyújt:
a) a helyi önkormányzatok alapfeladatainak ellátása között meglévő színvonalbeli különbségek csökkentése érdekében a bel- és külterületen megvalósuló infrastruktúra fejlesztéséhez, kivéve a TEUT keretében támogatható tevékenységeket;
b) a közműves ivóvíz-ellátás fejlesztésére, meglévő létesítmények rekonstrukciójára az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 6. számú mellékletében nem szereplő, illetve ivóvízminőség-javítási fejlesztésre nem kötelezett települések esetében;
c) a turizmushoz, a környezet- és a természetvédelemhez, a sporttevékenység gyakorlása infrastrukturális feltételrendszerének megteremtéséhez és idegenforgalmi jelentőségű rendezvényekhez kapcsolódó önkormányzati fejlesztésekhez;
d) a helyi piacok, vásárcsarnokok fejlesztéséhez, bővítéséhez;
e) korszerű információ-technológiával felszerelt közösségi hozzáférési pontok kialakítását szolgáló fejlesztésekhez;
f) szociális földprogram megvalósításához, a program keretében megtermelt termékek piacra jutásához kapcsolódó fejlesztési költségeket is beleértve;
g) a helyi gazdaságfejlesztéssel összefüggő fejlesztési célokra, amelyek igazolható módon európai uniós forrásból támogatásban nem részesülhetnek;
h) egészségfejlesztéshez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések.
II. PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRA JOGOSULTAK
Pályázatot nyújthat be: a régióban megvalósuló fejlesztéseket végrehajtó települési önkormányzat, megyei önkormányzat (a továbbiakban együttesen: önkormányzat), önkormányzati társulás és többcélú kistérségi társulás (a továbbiakban együttesen: társulás), az I. pont szerinti területi kötöttséggel.
III. A PÁLYÁZATI DÍJ MÉRTÉKE, BEFIZETÉSÉNEK MÓDJA, HATÁRIDEJE
1. Pályázati díjként a teljes támogatási igény 2,5%-át – minimum 20 000 Ft-ot, maximum 500 000 Ft-ot – kell átutalni a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Magyar Államkincstárnál vezetett 10024003-00285692-00000000 számú számlájára. A pályázati díjat pályázatonként külön-külön kell befizetni.
Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni a pályázati cél megnevezést, valamint a benyújtott pályázat sorszámát is az alábbiak szerint:
„DDRFT/LEKI_1/2009”
2. A pályázati díj befizetésének határideje: 2009. június 2.
3. A pályázati díjként befizetett összeg a támogatás szempontjából elszámolható költségnek minősül.
IV. A TÁMOGATÁS FORMÁJA, ÖSSZEGE, INTENZITÁSA
1. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.
2. Az előirányzatból, illetve az önkormányzati fejlesztési célú előirányzatok (TEKI, CÉDE, LEKI és TEUT) korábbi évi kereteiből támogatott ugyanazon fejlesztéshez csak egyszer adható támogatás. A megítélhető támogatás maximális összege 20 millió forint, az alábbi kivétellel:
A helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező azon fejlesztések esetében – a TEUT terhére támogatható tevékenységek kivételével -, amelyek a regionális operatív programok egyes intézkedéseiben nem érhetők el, a megítélhető támogatás maximális összege 200 millió forint.
3. A saját forrás mértéke:
A fejlesztés megvalósításához az önkormányzatoknak, társulásoknak legalább 5% saját forrással kell rendelkezniük.
4. Támogatási intenzitás, többlettámogatás lehetősége:
Az alaptámogatás mértéke: 85%
Az alaptámogatás mértékén felül kedvezményezetti szempontból, valamint támogatási cél alapján többlettámogatás adható.
a) kedvezményezetti szempontból
aa) az a települési önkormányzat, amely az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatok támogatása jogcímen a 2007. és a 2008. évben is támogatásban részesült, 10%-kal magasabb támogatást kaphat,
ab) azon önkormányzatok, amelyek önkormányzati együttműködésben vagy társulási formában kívánják fejlesztéseiket megvalósítani, 10%-kal magasabb támogatást kaphatnak.
b) támogatási cél alapján
ba) a belvíz elleni védekezés – amennyiben az önkormányzat a pályázat benyújtását megelőző mindkét évben a vis maior keretből, vagy más állami forrásból ezen célra támogatásban részesült -, a felszíni vízelvezető rendszer kiépítése 10%-kal,
bb) a szennyvízelvezetéshez és -kezeléshez kapcsolódó fejlesztés 10%-kal
magasabb támogatást kaphat.
A többlettámogatások összevonhatók, azonban azok együttes mértéke nem haladhatja meg az elszámolható költségek saját forrással csökkentett mértékét (95%).
V. A PÁLYÁZATI EGYSÉGCSOMAG ELÉRHETŐSÉGE, IGÉNYLÉSE
1. A pályázati egységcsomag tartalmazza: a pályázati felhívást, a pályázati útmutatót és a pályázati adatlapot.
2. A pályázati egységcsomag letölthető az alábbi honlapokról:
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. www.deldunantul.eu
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium – www.nfgm.gov.hu
Önkormányzati Minisztérium – www.otm.gov.hu
A pályázati egységcsomag postai úton nem igényelhető.
3. A pályázat feltételeivel kapcsolatosan felvilágosítás az alábbi címen kérhető:
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
7400 Kaposvár, Szántó u. 5.
LEKI Merekva Erika 82/527-628, merekva.erika@deldunantul.eu
7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.
LEKI Heiligné Harmath Andrea 74/511-938, harmath.andrea@deldunantul.eu
VI. A PÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSÁBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZERVEZETEK:
Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
7400 Kaposvár, Szántó u. 5.
Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóság Állampénztári Iroda területileg illetékes Pályázatos Támogatási Osztálya:
Baranya megye: 7621 Pécs, Apáca u. 6.
Tel/fax szám: 72/421-400 72/421-421
Somogy megye: 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4.
Tel/fax szám: 82/419-411 82/419-850
Tolna megye: 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 7.
Tel/fax szám: 74/416-411 74/315-754
VII. A PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSÁNAK MÓDJA, HELYE ÉS HATÁRIDEJE
1. A pályázatokat magyar nyelven, kizárólag a 2009. évi pályázati formanyomtatványon 3 példányban kell benyújtani, melyből:
1 db eredeti dokumentumokkal felszerelt és „E” jellel megjelölt,
2 db sorszámozott, az eredetivel mindenben megegyező másolati példány.
A pályázatot elektronikus adathordozóra (CD, DVD) írva is csatolni kell.
2. A pályázatokat postai úton vagy személyesen lehet benyújtani.
A pályázatot tartalmazó postai küldeményen a DDRFT/LEKI/2009 jelzést fel kell tüntetni.
3. A pályázatokat a Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságára (továbbiakban: Igazgatóság) kell benyújtani.
- Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatósága Baranya Megyei Állampénztári Iroda:
7621 Pécs, Apáca u. 6.
- Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatósága Tolna Megyei Állampénztári Iroda:
7100 Szekszárd, Augusz I. u. 7.
- Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatósága Somogy Megyei Állampénztári Iroda:
7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4.
4. A pályázatok benyújtási határideje: 2009. június 2.
A pályázatot igazolható módon kell postára adni. A pályázat benyújtása dátumának a postára adás napját kell tekinteni. Kétség esetén a határidő betartását a pályázónak kell bizonyítania.
A határidőn túl beérkező pályázatokat a Tanács érdemi vizsgálat nélkül elutasítja!
VIII. A PÁLYÁZATOK BEFOGADÁSA, HIÁNYPÓTLÁS
Az Igazgatóság formai és jogosultsági szempontból megvizsgálja a pályázatot és – hiányosság észlelése estén – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. § (3) bekezdése alapján a pályázót hiánypótlásra szólítja fel a pályázat beérkezését követő 14 munkanapon belül. A pályázó a hiány pótlásáról – a benyújtott pályázattal azonos példányszámban – a felszólítás kézhezvételétől számított 5 munkanapon belül gondoskodik. Hiánypótlásra csak egyszer van lehetőség.
A pályázat befogadásáról, illetve minden, a pályázókat érintő tanácsi döntésről a pályázót az Ügynökség írásban, igazolható módon tájékoztatja.
IX. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNAK HATÁRIDEJE
1. A befogadott pályázatok – pályázati útmutató részét képező értékelési szempontrendszer alapján történő – értékelését, valamint az értékelés alapján rangsor kialakítását a Tanács által felállított szakértői bizottság végzi
2. A szakértői bizottság döntési javaslatát a Tanács jóváhagyja vagy részletes indoklás alapján elrendeli a pályázat szakértői bizottság általi ismételt, soron kívüli értékelését az eredeti kritériumok és pontrendszer szerint.
3. A Tanács legkésőbb 2009. augusztus 10-ig dönt a befogadott pályázatok támogatásáról.
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra
Pályázat balatoni szolgálati lakások kialakítására önkormányzatok számára
Lakótelepi zöldfelület-gondozási pályázat a Fővárosban
TOP_Plusz-4.1.1-23 – Egészséges utcák program – pályázat fővárosi önkormányzatok részére
SM06 Geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez pályázat
Bicikli- és rollerpályázat fiataloknak
Pályázat komplex támogató szolgáltatások a Magyarországon jogszerűen tartózkodók részére – MMIA Plusz-2.2.1-24
Pályázat utcai kerékpártárolók létesítésére
Elkezdődött a LEADER pályázatok társadalmasítása
Településfásítási Program IV. ütem
Visegrad grants – a visegrádi országok területén működő szervezetek együttműködési projektjeinek támogatása pályázat
Fővárosi Szolidaritási Alap pályázat
Pályázat a geotermikus energiaforrások táv- és településfűtéshez programkomponens operátor feladatainak ellátására
RRF-MMSZA-1.0.0.3-23 – Közösségi Tanulóház modellprogram pályázat
Mintaiskola modellprogram pályázat
Bringasztráda program pályázat
Pályázat sítanpályák építésére
Magyar Falu Program – Pályázat tanya- és falugondnoki busz beszerzése
Magyar Falu Program – Pályázat kommunális eszközök beszerzésére
Magyar Falu Program – Pályázat óvodai játszóudvar, közterületi játszóterek fejlesztésére
Magyar Falu Program – pályázat eszközbeszerzésre
Magyar Falu program – Temetők kisléptékű infrastrukturális fejlesztése pályázat