A nemzetközi Auchan Alapítvány 2021-ban ismét pályázatot hirdet magyarországi civil szervezetek számára – az Effekteam közreműködésével (a továbbiakban Közreműködő).
A pályázati felhívás célja:
A megfelelő és egészséges táplálkozás témaköréhez kapcsolódó projektek támogatása, amelyek az Auchan áruházak vonzáskörzetében* különösen a nehéz helyzetben élő, társadalmi vagy gazdasági helyzetüknél fogva leginkább rászorulókon kívánnak segíteni, és melyek a társadalmi összetartozást és az emberek közötti kapcsolat- és közösségépítést is szolgálják. Olyan értékeket is társítanak a jó minőségű, biztonságos, változatos és megfelelő mennyiségű élelmiszerhez való hozzáféréshez, mint az öröm, az identitás, a valahova tartozás érzése vagy maga a helyes táplálkozás.
A támogató a fenti célok figyelembevételével olyan innovatív, hosszú távú, fenntartható, mérhető és kiemelkedő társadalmi hatásokat generáló projekteket szeretne támogatni az élelmezés témájában, amelyek a jó gyakorlatok, az ismeretek, tudás és know-how átadását szolgálják és egyben az emberek közötti kapcsolatépítést is segítik.
Az alábbi, példaként felhozott, nem teljes körű felsorolással kívánjuk elősegíteni a pályázati projektek megértésének eszmeiségét:
- oktatási és/vagy közösségi célú (nem profit orientált) zöldségeskert-, helyi élelmiszertermelési és feldolgozási projektek;
- a generációk közötti, a témával kapcsolatos tudásátadást ösztönző képzések, workshopok és események szervezése;
- helyi receptúrák, kulináris örökség megőrzését és megismertetést szolgáló tevékenységek;
- az intézményi (óvodai, iskolai, szociális stb.) étkezés hozzáférhetőségének és minőségének javítását szolgáló projektek…stb.
A támogatott projekteknek partnerségben, közösen kell megvalósulniuk valamelyik hazai Auchan áruházzal, akként, hogy a projektbe bevonják az Auchan Magyarország munkatársait.
Az Auchan Alapítvány nem támogatja azon projekteket, amelyek:
● nem biztosítják a politika- és felekezetsemlegességet;
● élelmiszervásárlásról szólnak;
● kifejezetten élelmiszeradományozási projektek;
● kimondottan az Auchan áruházakban vásárolt termékek felhasználásával valósulnak meg;
● az Auchan áruházak telephelyén valósulnak meg;
● az Auchan munkatársainak képzését célozzák;
● reprezentációs vagy szponzorációs célokat szolgálnak.
*Az Auchan áruház vonzáskörzetében azt jelenti, hogy a pályázó székhelyének irányítószáma szerepel a kiválasztott áruházhoz rendelt irányítószám listában. A hazai Auchan áruházak vonzáskörzetek irányítószámainak listája az Auchan Magyarország honlapján (auchan.hu/alapitvany) elérhetőek.
Kik pályázhatnak?
A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek, szociális szövetkezetek, valamint nonprofit KKV-k) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek. Az egyházi intézmények, politikai pártok és közalapítványok, valamint a vállalatok által alapított alapítványok jelen kiírás alapján nem tekinthetők civil szervezetnek.
A pályázó szervezetek bejegyzett székhelye valamelyik magyarországi Auchan áruház vonzáskörzetében (a felsorolt irányítószám-körzetek valamelyikében) kell, hogy legyen.
Jogi forma szerint pályázók lehetnek azok a legalább már egy éve bejegyzett szervezetek, amelyek az alábbi formában működnek:
- az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. alapján létrehozott civil szervezetek, szövetségek (kivéve a pártok, kamarák, köztestületek, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, a biztosító egyesületek, valamint az egyházak);
- a hatályos Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott egyesületek és alapítványok (ide nem értve a közalapítványt, valamint a vállalatok által alapított alapítványt);
- a 2006. X. tv alapján létrehozott szociális szövetkezetek (ide nem értve a foglalkoztatási szövetkezeteket), amelyek profitjukat (vagy hasonló többletüket) nem osztják fel;
- a 2013. évi V. törvény (Ptk.) és a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) alapján létrehozott magántulajdonban lévő nonprofit KKV-k (a cég dolgozói létszáma 250 fő alatt, forgalma 50 millió EUR alatt és mérlegfőösszege 43 millió EUR alatt van).
Egy szervezet egy pályázatot nyújthat be. Az a szervezet nem nyújthat be pályázatot, akinek az elmúlt 3 évben már folyósított támogatást az Auchan Alapítvány.
A pályázat benyújtásának menete:
Pályázatot 2022. január 31-ig (17:00) az auchan.hu/alapitvany oldalról letölthető pályázati adatlapot kitöltve e-mailen keresztül lehet beadni az auchantamogatas@effekteam.hu e-mail címre küldve.
A pályázati adatlap mellett az e-mailben kötelező csatolni az alábbi dokumentumokat:
- a szervezet létesítő okirat másolata a képviselő által aláírva (alapszabály vagy alapító okirat);
- a bejegyzést igazoló bírósági végzésről szóló kivonat vagy a civil szervezetek névjegyzékéből (https://birosag.hu/allampolgaroknak/civil-szervezetek/civil-szervezetek-nevjegyzeke-kereses) letölthető kivonat a szervezet képviselője által aláírva, lepecsételve;
- a szervezet irányadó jogszabályoknak megfelelő döntéshozó vagy irányító testülete tagjainak listája (amennyiben a létesítő okiratban nem szerepel);
- a szervezet irányadó pénzügyi jogszabályoknak megfelelő utolsó elfogadott éves beszámolója;
- a szervezet bankszámláját vezető bank bankszámla igazolása;
- a szervezet alaptevékenységét illusztráló, szabad felhasználású (emberek ábrázolása esetén adatvédelmi jogszabályoknak megfelelő) fotó.
Ha a pályázat ingatlan vagy terület fejlesztését, felújítását érinti, kérjük, csatolják az alábbi dokumentumokat is:
- az ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapja (a tulajdoni lap a TakarNetről is letölthető, elegendő a nem hiteles tulajdoni lap másolat is);
- egyéb jogviszony esetén – a helyiség használatát engedélyező határozatlan idejű, vagy legalább a pályázati program végét követő három éven túl lejáró bérleti szerződés másolata;
- az ingatlan tulajdonosának írásbeli hozzájárulása;
- 3 darab, a projekt megkezdése előtti állapotot tükröző fénykép
- látványterv.
Kérjük, fordítsanak gondot a pályázati űrlap kérdéseinek értelmezésére, és válaszaikban fogalmazzanak tömören és egyértelműen. Kerüljék az általános megfogalmazásokat, legyenek lényegre törőek, segítsék mondanivalójuk megértését.
Minden pályázót biztatunk arra, hogy ha bizonytalanok valamiben, kérdéseikkel, problémáikkal keressék meg a Közreműködőket, vegyék igénybe az e-mailes és telefonos konzultáció lehetőségét. (Ugyanakkor kész pályázatok előzetes elolvasására és véleményezésére a Közreműködők munkatársai nem vállalkoznak, ez az értékelők feladata.)
A konzultációs lehetőség elérhetősége:
Csider Gyöngyvér
Email: auchantamogatas@effekteam.hu
Telefon: +36 (70) 653-9906
A projektek által elnyerhető támogatás:
A rendelkezésre álló keret: 50.000 EUR. Ha nem érkezik a kiírásnak megfelelő, elegendő számú pályázat, akkor az Auchan Alapítvány nem költi el a rendelkezésre álló keretet.
Az elnyerhető összeg pályázatonként legfeljebb 10.000 EUR.
A pályázó által benyújtott projekthez 50% önerő szükséges.
Jelen pályázaton a 2022. május 1. és 2023. október 31. között futó projektekkel lehet indulni.
Letölthető dokumentum
Pályázati felhívás és útmutató 2022
Elszámolható költségek:
Minden, a projekt végrehajtásához indokolt, arányos mértékű és szükséges közvetlen költség elszámolható, amelyek a támogatott szervezetnél az alábbiak szerint merülnek fel:
- szükségesek a projekt végrehajtásához;
- szerepelnek a pályázatban beadott projekt költségvetésben;
- a projekt végrehajtása alatt keletkeznek (azaz a költséghez kapcsolódó teljesítés, a számlázás és a kifizetés is a projekt futamideje alatt történik)1;
- azonosíthatók és ellenőrizhetők, a projekt megvalósítója számviteli nyilvántartásában elszámolt költségek;
- ésszerűek, indokoltak és megfelelnek a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás feltételeinek, különösen a hatékonyság és gazdaságosság feltételének;
- megfelelnek a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak;
- számlákkal és bizonylatokkal, vagy azokkal egyenértékű könyvelési dokumentumokkal vannak alátámasztva.
A fentiek szerint különösen az alábbi költségek támogathatóak:
- Anyagok és eszközök költsége – a projekt megvalósításához szükséges, a tevékenységekhez közvetlenül kapcsolódó anyagok és eszközök, irodai felszerelések költségei.
- Utazási, szállítási költség – az anyagok szállítási költsége, valamint a projektben résztvevő alkalmazottak, önkéntesek utaztatási költsége.
- Szolgáltatások díja – nyomdai költségek (plakátok, szórólapok, meghívók stb.), bérleti díjak és rezsiköltségek (a projekthez szükséges helyszín bérleti díjai), postai díjak, kommunikációs költségek, futárszolgálat díja stb.
- Szakértői díjak – harmadik fél (tanácsadók, előadók, szakértők) szakmai munkájának ellentételezése.
- Személyi költségek (bér és járulék) – a projektben résztvevő alkalmazottak munkájának ellentételezése.
Az értékelés folyamata:
1) Formai és jogi-adminisztratív előszűrés
A pályázatok formai és jogi-adminisztratív előszűrésen mennek át, amit a Közreműködő munkatársai végeznek el a pályázat beadásától számított 15 munkanapon belül.
Az előszűrés során a Közreműködő az alábbi szempontokat vizsgálja:
- a pályázat a megadott határidőn belül érkezett be;
- a pályázó szervezet jogi formája megfelel a feltételeknek;
- a pályázó szervezet székhelye a felsorolt irányítószám-körzetek valamelyikében van;
- a pályázó részére nem folyósított támogatást az elmúlt 3 évben az Auchan Alapítvány;
- a pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújtott be;
- a pályázat ütemterve a megadott keretek között marad;
- a pályázó kitöltötte a pályázati adatlap valamennyi kötelező rubrikáját;
- a pályázó benyújtotta-e a megfelelő mellékleteket.
Szükség esetén a Közreműködő szervezet e-mailen keresztül további tisztázandó kérdéseket tehet fel, amelyekre a pályázónak 5 munkanapon belül kell válaszolnia. Ha a pályázó elmulasztja a válaszadást a megadott határidőig, akkor a pályázat – a hiányosságtermészetétől függően – elutasításra kerül.
Amennyiben a pályázó szervezet, illetve a projekt a fent részletezett formai és jogi-adminisztratív szempontoknak nem felel meg, kizárják a pályázatból, amelyről a Közreműködő munkatársai a pályázati határidő lezárásától számított 15 munkanapon belül értesítik a pályázót.
A pályázat értékelése a jogi-adminisztratív szűrésen való megfelelés után az alábbiak szerint folytatódik.
2) Szakmai értékelés
A pályázatokat a formai előszűrés után a Közreműködő részéről két független értékelő önállóan pontozza egy 0-tól 3 pontig terjedő skálán, továbbá szövegesen is értékeli az alábbi szempontok szerint:
- Illeszkedés – A tervezett tevékenység összhangban áll-e a pályázati felhívás célkitűzéseivel és a célcsoport(ok) szükségleteivel?
- Megvalósíthatóság – A pályázó szervezet eddigi tevékenysége és tapasztalatai alapján képes lesz-e a tervezett projekt megfelelő minőségű lebonyolítására? A tervezett tevékenységekkel elérhető-e a kívánt cél és célcsoport? Mennyire kidolgozott a tevékenység bemutatása, valamint mennyire képeznek a tevékenységek és módszerek
kerek egészet? - Érintettek száma – A tervezett tevékenységekkel kik és hányan érhetők el?
- Partnerség – Mennyire kidolgozott az Auchannal való együttműködés bemutatása, az Auchan munkavállalóinak részvétele és bevonása milyen típusú és mértékű?
- Innováció – Mennyiben újszerű a projektben megfogalmazott koncepció?
- Mérhetőség – Melyek lesznek a projekt eredmény- és hatásmutatói, az eredmények és hatások hogyan mérhetőek?
- Fenntarthatóság – Várható-e az eredmények, hatások fennmaradása és további hasznosulása a projekt vége után, vagyis hogyan tartható fenn hosszabb távon a projekt vagy annak hatása?
- Költségvetés – A tervezett költségvetés reális és a tevékenységekkel alátámasztott-e?
- Láthatóság – Hogyan népszerűsíti a támogatott a projektet?
Az értékelők javaslatot tesznek a hazai Auchan munkatársai részére a pályázat támogatására, vagy elutasítására. Az értékelés 2022 februárjában zajlik le. A tartalmi elbírálás során az értékelők további információkat, illetve költségvetési módosítást kérhetnek a projektre és a szervezetre vonatkozóan. A kérdéseket a Közreműködő munkatársa küldi ki e-mailen a pályázónak. Az e-mailben megjelölik a válaszadás határidejét is – ez alapesetben a kiküldéstől számított 5 munkanap. A válaszadás elmulasztása esetén a pályázatot a rendelkezésre álló információk alapján fogják értékelni.
3) Személyes vagy online találkozó a legjobbnak ítélt pályázókkal
Az értékelők által adott pontszámok alapján tett javaslatokat és felállított rangsort az Auchan munkatársai vizsgálják felül, amely alapján az Auchan munkatársai áruházanként a legjobbnak ítélt pályázókkal személyesen vagy online, Google Meet igénybevételével (felvétel nem készül) találkoznak a lehetséges együttműködés részleteinek megbeszélése végett 2022 márciusában.
4) Prezentáció közös kidolgozása a legjobbnak ítélt pályázókkal
A személyes vagy online találkozó után az Auchan munkatársai a Közreműködővel közösen kiválasztják az áruházanként legjobbnak ítélt pályázatokat, amelyeket támogatásra javasolnak, és ezekkel a szervezetekkel részletesen kidolgozzák a megvalósítandó projekt bemutatására szolgáló prezentációt 2022 márciusában.
5) Döntő Bizottsági meghallgatás és kiválasztás
Az áruházanként kiválasztott projektek közül az Auchan Magyarország Döntő Bizottsága 2022 márciusában kiválasztja a legjobb pályázatokat oly módon, hogy minden támogatásra jelölt szervezettel 30 perces személyes bemutatkozás keretében találkozik. Az Auchan Magyarország Döntő Bizottsága jogosult dönteni a támogatott összegről, a folyósítás feltételeiről, a folyósítási részletek számáról, valamint a projekt nyomonkövetésének ütemtervéről.
6) Nemzetközi adminisztráció és jóváhagyás
A nemzetközi Auchan Alapítvány az Auchan Magyarország Döntő Bizottsága által nyertesnek ajánlott projektek dokumentációját feldolgozza és jóváhagyja.
7) Csekkek formális átadása
A kiválasztott pályázók számára a csekkek ünnepélyes átadására 2022 áprilisában kerül sor.
A kifizetés ütemezése:
A támogatást, a nemzetközi Auchan Alapítvány jóváhagyását követően, a Foundation de France folyósítja a nyerteseknek két vagy három részletben, amiről levélben is küld értesítést.
A támogatás nyomonkövetése:
A projektek nyomonkövetési ütemtervét a pályázó és a Közreműködő a projekt megvalósítását megelőzően közösen határozzák meg.
A támogatottnak legkésőbb a projekt lezárását követő 30 napon belül záró beszámolót kell küldenie a Közreműködő részére.
A beszámoló tartalmi és pénzügyi részből áll, amelyeket a később megküldendő adatlapon kell elkészíteni. A tartalmi beszámolónak ki kell térnie a tevékenységekre, eredményekre, az elért hatásokra, valamint a tervektől való eltéréseket itt is szükséges megindokolni. A beszámolóhoz mellékelni kell a projekt végrehajtása során keletkező, kézzelfogható termékeket és dokumentumokat (pl. kiadványok, sajtómegjelenések, rendezvények jelenléti ívei stb.). Minden olyan mellékelt dokumentum tekintetében, amely személyes adatokat tartalmaz, figyelemmel kell lenni arra, hogy az elszámolás tekintetében nem releváns információkat kitakarással megismerhetetlenné tegyék (pl. ha munkavállalói kifizetés kapcsán a kifizetést igazolják, a munkavállaló bankszámlaszáma nem releváns, a vele kötött
szerződésből csak az releváns számunkra, hogy az adott személy erre a feladatra kapott megbízást vagy ez a feladat a munkaköre része).
A pénzügyi beszámoló táblázatban szereplő kiadásokat megfelelő dokumentációval kell alátámasztani a magyar könyvviteli szabályoknak megfelelően. A Közreműködő – ha szükségesnek látja – fenntartja a jogot minden pénzügyi adat ellenőrzésére.
A Közreműködő a beszámolókat a beküldés után 30 munkanapon belül ellenőrzi, majd ezt követően tisztázó kérdéseket tehet fel, és további dokumentumokat kérhet be (beleértve pénzügyi dokumentumok másolatait). A beszámoló hiánypótlására 8 nap áll rendelkezésre (ez szükség esetén 8 nappal meghosszabbítható).
Ezen túlmenően a támogató a projekt megvalósítása során is jogosult információkat kérni a projekt megvalósítási folyamatáról, illetve amennyiben több részletben fizeti ki a támogatást, úgy a következő részlet kifizetését projektközi beszámolóhoz köti, amely a záró beszámolóhoz hasonlóan a fentiekben nevezett dokumentumokból, a beszámoltatás pedig a fentiekben leírt folyamatból áll.
További cikkek a rovatban
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat
Pályázat népi építészeti értékek megújulását támogató épületfelújításra