palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására

Pályázat a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprész 2013. évi decentralizált beruházási keretének felhasználására, a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztésére irányuló beruházások támogatására.
A pályázat célja:
  • az állami fenntartású szakképző intézményben,  speciális szakiskolában és készségfejlesztő speciális szakiskolában, valamint  a nem állami fenntartású, költségvetési hozzájárulásban részesülő,  szakképzést folytató intézményben, speciális szakiskolában és készségfejlesztő speciális szakiskolában  nappali rendszerű oktatásban résztvevő tanulók gyakorlati képzésének ellátásához, továbbá
  • a  felsőoktatási intézményekben  a gyakorlatigényes alapképzési szak keretében, az államilag támogatott  hallgatói létszám tekintetében  folytatott  gyakorlati  képzés ellátásához szükséges tárgyi feltételek fejlesztésére irányuló beruházások támogatása.
A pályázók köre
Pályázatot nyújthatnak be a jelen Pályázati Kiírás 5. pontjában meghatározott pályázati prioritások szerint  a Magyarország  területén székhellyel rendelkező, a  gyakorlati képzési helyszínük (telephelyük) szerinti megyei decentralizált beruházási keretre:
  1. szakképzési hozzájárulásra kötelezettek,  azon  tanulók  vonatkozásában, akiknek  a  gyakorlati képzését tanulószerződéssel folytatják,
  2. a speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális szakiskolák,
  3. a nappali rendszerű iskolai oktatásban szakképzést folytató szakképző iskolák,
  4. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ,  az általa fenntartott szakképző iskolák, speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális szakiskolák vonatkozásában
  5. felsőoktatási intézmények.
A pályázható támogatás forrása

A  Nemzeti Foglalkoztatási  Alap képzési alaprész  2013. évi decentralizált  beruházási  pályázat pályázható kerete 5.367.110.000,- forint.
A pályázható összeg vissza nem térítendő támogatás.
A pályázható támogatás összege
  • Szakképzési hozzájárulásra kötelezettek –  Maximális összeg:  15 000 000 Ft
  • (2) A speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális szakiskolák, (3.)  a nappali rendszerű iskolai oktatásban szakképzést folytató állami és egyéb fenntartásban lévő szakképző iskolák, (4.) Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az általa fenntartott szakképző iskolák, speciális szakiskolák és készségfejlesztő speciális szakiskolák vonatkozásában (intézményenként számítandó maximális összeg) és (5.)  felsőoktatási intézmények  – maximális összeg: 5 000 000 vagy 10 000 000 vagy 15 000 000 HUF. 
A  szakképzési hozzájárulásra kötelezettek esetében a  pályázatban érintett szakképzésekben a 2013/2014. tanév  tanulói létszáma  alapján az 1 fő  tanulószerződéses  tanulóra jutó igényelt támogatási összeg nem lehet több 1.500.000,- Ft-nál.
A  képző intézmények  esetén az elnyerhető maximális támogatás a tanulólétszám függvényében változik a következők szerint:
  • 100 fős tanulólétszám alatt  5 millió Ft,
  • 100 – 150 fő tanuló esetén  10 millió Ft,
  • 150 fős tanulólétszám felett  15 millió Ft.
A pályázók a pályázattal kapcsolatban  kizárólag  elektronikusan a dtp2013@lab.hu  e-mail címen kaphatnak felvilágosítást.
Letölthető dokumentumok
A pályázat benyújtásának helye:
Nemzeti Munkaügyi Hivatal 1439 Budapest, Pf. 630.
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. szeptember 10.
A fenti pályázati kiíráshoz kapcsolódó pályázatkitöltő program 2013. augusztus 21-től lesz elérhető.
További felvilágosítás a dtp2013@lab.hu e-mail címen kérhető.