Újabb pályázatot hirdetett a TÉKA-konzorcium ezúttal vállalkozások számára. A küzdelem most a TájÉrtékTudatos Társaság (TÉTT) cím elnyeréséért zajlik. A címet azok a vállalkozások kaphatják meg, amelyek a táji értékekkel harmóniában, azokra építve, azokat megőrizve, üzleti szempontból hasznosítva végzik tevékenységüket.
2010. december 20-án hirdette meg a Tájérték Katasztert (TÉKA) megvalósító konzorcium a TájÉrtékTudatos Társaság cím elnyerésére vonatkozó pályázatát. A díjjal a konzorcium azon cégek tevékenységét kívánja elismerni, akik hozzájárulnak hazánk kulturális és természeti kincseinek megóvásához, hasznosításához.
A pályázatra három kategóriában várják a jelentkezéseket 2011. február 15-ig. Külön kategóriában indulhatnak a nagyvállalatok, illetve a mikro-, kis- és középvállalkozások. A harmadik kategóriát azon cégeknek hirdették meg, amelyek üzleti tevékenységüket nem feltétlenül a tájértékekre alapozva végzik, ám különböző együttműködésekkel, partnerségekkel támogatják a közös felelősségre építő, helyi (táji) értékőrző tevékenységet.
Az egyes kategóriákon belül arany, ezüst és bronz fokozatú elismeréseket ad át a TÉKA-konzorcium az arra érdemes cégeknek.
A konzorcium tagjai a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI), a Nemzeti Örökségvédelmi Központ (NÖK), a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetvédelmi Szakállamtitkársága. A pályázat lebonyolításában – terjesztésben, bírálatban és az eredményhirdetésben – együttműködő partner a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért.
A konzorcium a táji értékek, hazánk kulturális és természeti kincseinek eddigi legteljesebb felmérését és interneten történő közzétételét tűzte célul, amelyet a Norvég Alap támogatásával valósít meg. Az adatbázis a saját felmérések mellett egyesíti majd az állami és szakmai szervezetek természeti és épített örökségi értékekeire vonatkozó adatait. Emellett a civilszervezetek és a lakosság együttműködésére is épít.
A pályázati kiírás 2010. december 22-től letölthető a www.tajertektar.hu honlapról!
A pályázat háttere
Magyarország tájai, természeti és kulturális kincsei mindannyiunk közös öröksége. Mégis nagyon kevesen ismerik, és érzik magukénak őket. A természetvédelmi és a kulturális örökségvédelmi törvény hatálya alá eső kulturális és természeti kincsek mellett még számos olyan tájérték található az országban, amely fontos eleme a tájnak, helyi környezetnek, a kőkeresztektől kezdve a helyi emlékműveken, facsoportokon át a gémeskutakig. Ezek száma jóval meghaladja a jogszabály alapján védett értékekét – országosan mintegy 100 ezerre becsülhető -, ám a változó gazdasági környezet és a védelem hiánya miatt ez a szám rohamosan csökken.
A Norvég Alap által támogatott Tájérték Kataszter (TÉKA) egyedülálló módon több kormányzati szerv együttműködésében végzi a táji értékek felmérését, nyilvántartásba vételét és ezen keresztül megőrzését, illetve a táji értékekkel kapcsolatos információkat szakembereknek és érdeklődőknek tervezi szolgáltatni. A TÉKA lehetőséget kínál egyének és Internethez kötődő közösségek számára a saját táji felfedezések, adatok feltöltésére is.
Az elkészítendő adatbázis tartalmazza a táj természeti és kulturális örökségeit, integrálva a konzorciumi partnerek meglévő adatait és az új terepi felmérések eredményeit, a civil társadalom helyi ismeretének és erőforrásainak bevonásával.
A létrejövő adatbázisból megtudhatjuk például, hogy utazásaink során hol, mit érdemes megnézni és magunk is feltölthetjük az általunk felfedezett értékeket. A szakemberek, önkormányzatok a tervezett szolgáltatások keretében elengedhetetlen információkhoz juthatnak például a települések fejlesztési, rendezési terveinek elkészítéséhez.
A projekt hosszú távú célja, hogy megteremtse egy olyan szélesebb együttműködés kereteit a szakmák érintett képviselői és a civilek, helyi lakosok között, amelynek révén folyamatosan biztosíthatóvá válik a tájértékek adatainak gyűjtése, rendszerezése, szolgáltatása, publikálása. Cél továbbá a tájvédelmi és kulturális örökségvédelmi tevékenység jelentőségének megértetése a köztudatban.
Összességében a projekt legfontosabb eredménye, hogy létrejön a tájképi, természeti és kulturális táji értékeket közvetítő TÉKA adatbázis és a hozzákapcsolódó együttműködési rendszer, amelynek működése révén a döntéshozók, szakértők, gazdasági társaságok és a civilek számára különböző szinten hozzáférhetővé, megismerhetővé válnak a tájjal kapcsolatos kulturális és természeti értékek, növelve ezzel a helyi identitástudatot, a helyi környezet és kultúra iránti felelősséget és elősegítve a helyi és regionális értékekre alapozott fejlesztéseket.
Mindezen célok és várt eredmények elérése érdekében hirdeti meg a TÉKA-konzorcium a „TájÉrtékTudatos Társaság” cím odaítélése érdekében kiírt pályázatát.
A pályázat célja
A pályázat meghirdetésével a TÉKA-konzorcium célja azon vállalkozások elismerése, amelyek a környezetükben található értékekkel harmóniában, azokat üzleti alapon hasznosítva, megőrzésükben, népszerűsítésükben szerepet vállalva végzik vállalkozói tevékenységüket.
A pályázat célja továbbá a tájértéktudatos gondolkodásmód terjesztése, a helyi környezet és kultúra iránti felelősségvállalás erősítése a gazdasági társaságok körében, valamint – jó példák gyűjtésével és bemutatásával – annak elősegítése, hogy a vállalkozások tervezett fejlesztéseiket minél inkább a helyi és regionális értékekre alapozottan, azokkal összhangban valósítsák meg.
A cím megalkotásával ezek mellett a konzorcium hozzá kíván járulni:
- a díjazott vállalkozások elismerésre méltó tevékenységének népszerűsítéséhez,
- a tájértékek fontosságának társadalmi tudatosításához,
- a kulturális sokszínűség eszméjének terjesztéséhez,
- a társadalmi felelősségvállalás módszereinek széleskörű megismertetéséhez.
Mi a tájérték?
Tájértéknek nevezünk minden, az adott tájra jellemző természeti értéket, képződményt vagy ember által létrehozott tájalkotó elemet – beleértve a régészeti, építészeti értékeket, műemlékeket, védett természeti értékeket. (Sőt tágabb értelemben az olyan gazdálkodási módot, gondolati képződményeket is, mint a néphagyományok vagy legendák -, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van.)
A pályázatban figyelembe veendő tájértékek:
a) Kultúrtörténeti értékek
- Településsel kapcsolatos egyedi tájérték: épület, építmény, park (pl.: kúria, lakóház, harangláb, határkő, erőd, kastélykert, emlékliget)
- Közlekedéssel kapcsolatos egyedi tájérték (pl.:út, mélyút, útmenti fasor)
- Termeléssel, helyi iparral kapcsolatos egyedi tájérték (pl.: majorság, pince, halastó, táró, malom)
- Történelmi eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos egyedi tájérték (pl.: emlékmű, emléktábla, sírmező)
b) Természeti képződmények
- Biológiai tájértékek (pl.: fák, facsoport, gyepsáv, áttéri gyümölcsös, termesztett tájfajták)
- Földrajztudományi (földtudományi) egyedi tájérték (pl.: földtani képződmény, sziklaalakzat, morotvák, dolinató)
- Esztétikai tájértékek (pl.: kilátópontok, egyedi látványképek, utcakép
c) Minden olyan épített vagy természetes objektum, amit a fenti felsorolás nem tartalmaz, de a helyi köztudat értékként tart számon.
Ki pályázhat?
A pályázaton az alábbi vállalkozások vehetnek részt:
- Jogi személyiségű gazdasági társaság
- Szövetkezetek
- Egyéb jogi személyiségű vállalkozások
- Jogi személyiség nélküli gazdasági társaság
- Jogi személyiség nélküli egyéb vállalkozás
- Egyéni vállalkozás
Milyen kategóriában pályázhat?
- Nagyvállalatok
- Mikro-, Kis- és Középvállalkozások
- Közös felelősségre építő, együttműködési, partnerségi megoldások (cég méretére vonatkozó megkötés nélkül) a helyi közösségekkel, helyi intézményekkel, helyi civil társadalommal
Benyújtandó dokumentumok
A pályázatra az alábbi dokumentumok benyújtásával lehet jelentkezni:
- hiánytalanul kitöltött pályázati űrlap lásd az I. mellékletben; (A pályázati űrlap letölthető 2010. december 22-től a TÉKA projekt weboldaláról (www.tajertektar.hu), a „TájÉrtékTudatos Társaság” menüpontnál.)
- egy legfeljebb öt oldal terjedelmű szöveges összefoglaló, amely kitér az alábbiakra:
- A pályázó vállalkozói tevékenysége tájértéktudatos elemeinek bemutatása, az elmúlt 5 év legfontosabb eredményei.
- Annak kifejtése, hogy milyen tájértéket hasznosítanak saját üzleti tevékenységükben, és hogyan; miként építenek ezekre és miért előnyösebb ez a számukra más megoldásoknál.
- A pályázó a táj és a helyi kultúrával, közösséggel összefüggő társadalmi felelősségvállalás terén elért eredményei.
- A vállalkozói tevékenység helyi környezetbe ágyazottsága, eddigi, illetve tervezett kapcsolata a környező tájértékekkel.
- A vállalkozás társadalmi környezetbe ágyazottsága, a helyi közösséggel és annak szervezeteivel kialakított, működő kapcsolata.
- A vállalkozás eddigi és jövőbeni fejlesztései során hogyan valósította meg, illetve garantálja a tájértéktudatos megközelítési módot
- Milyen szerepet vállalnak a tájértékek értékőrző fejlesztésére, megőrzésére vonatkozóan.
- nyilatkozat köztartozás-mentességről
Formai követelmények:
- Maximum öt oldalas anyagot kérünk: A/4 -es oldal, 12-es betűméret, Times New Roman betűtípus, szimpla sorköz!
- Az egyes oldalakon szerepeljen az adott oldalszám
- Legyen tartalomjegyzék (a címlap és a tartalomjegyzék nem számít bele az 5 oldalba)
- Minden oldalon kérjük feltüntetni, hogy melyik kategóriában pályázik (bal felső sarok) a pályázó adataival (jobb felső sarok: kontakt, név, cím, elérhetőség)
- 1 példányban kérjük beadni (feltölteni) a magyar nyelvű pályázati anyagot elektronikus formában (pdf dokumentumként)
A benyújtás módja és határideje
Az előírt dokumentumokat elektronikusan – a TÉKA honlapra feltöltve – kell benyújtani.
A pályázatok beadásának (feltöltésnek) határideje: minden év február 1., 24.00.
A pályázatok elbírálása
A bírálóbizottság csak a meghatározott feltételek szerint, határidőre és hiánytalanul beérkezett pályázatokat bírálja el.
A minősítés elnyeréséről – a szakmai feltételek teljesítése esetén – a TÉKA-konzorcium tagjainak delegáltjaiból álló szakmai bizottság évente dönt.
A bírálóbizottság arany, ezüst és bronz fokozatú elismeréseket ad(hat) ki.
A pályázat lebonyolításában – terjesztésben, bírálatban és az eredményhirdetésben – együttműködő partnerünk a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért.
Mivel jár az elismerés?
A cím birtokosai arany, ezüst vagy bronz fokozatú címet igazoló oklevelet kapnak.
Az elismeréseket nyilvános ünnepség keretében kapják meg a győztesek. Ennek időpontjáról az elismerésben részesülő pályázók külön értesítést kapnak.
A beadott pályázati anyagokat a kiíró szervezet(ek) külön engedély nélkül, a szerzőkre (pályázókra) történő hivatkozással felhasználhatja a TÉKA és a tájértékek népszerűsítését célzó kommunikációs anyagokban vagy egyéb, a TÉKA-hoz, illetve a projekthez kapcsolódó publikációkban, tevékenységekben.
További információ
A pályázati felhívás olvasható 2010. december 22-től a TÉKA weboldalán a TájÉrtékTudatos Társaság menüpont alatt.
A pályázattal kapcsolatban érdeklődni dr. Szilvácsku Zsoltnál, a TÉKA projekt szakértőjénél (Budapesti Corvinus Egyetem, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék, TÉKA Projektiroda), az alábbi elérhetőségen lehet: zsolt.szilvacsku/kukac/ uni-corvinus.hu vagy teka/kukac/uni-corvinus.hu.
Letölthető dokumentum
Csatolmány |
Méret |
Palyazati_urlap.doc | 1.15 MB |
Bővebb információ:
Nagy Ildikó Emese
sajtó- és kommunikációs kapcsolatok
TÉKA-projekt
20/411-1989;
niemese@mut.hu
Forrás: www.tajertektar.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat