Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Közművelődési, Sport- és Ifjúsági Bizottsága pályázati felhívást tesz közzé a Városháza Galéria 2014. évi igénybevételére. A kerületi Önkormányzat a kiállítás lehetőségét nyitottá kívánja tenni az intézmények, társadalmi szervezetek, közösségek és magánszemélyek számára.
A Városháza Galéria célja, a település művészeti, szellemi értékeinek, hagyományainak bemutatása, valamint az egyetemes művészeti és szellemi értékek közvetítése. A kiállításokat a pályázó(k)nak kell megvalósítaniuk, amelynek időtartama két hét. Az Önkormányzat a kiállítás helyszínét és az installációkat térítésmentesen biztosítja a pályázó részére, minden egyéb, a kiállítással összefüggő feladat ellátása és felmerülő költség megfizetése a pályázó kötelezettsége, együttműködési megállapodás alapján. A pályázatokat az erre a célra rendszeresített nyomtatványok felhasználásával 1 példányban kell benyújtani, és annak tartalmaznia kell a pályázó adatai mellett, a kiállítás célját és témáját, a megvalósítás tervezett időpontját (két időpont megjelöléssel).
A pályázók lehetséges köre: intézmények, társadalmi szervezetek, közösségek, magánszemélyek.
Beérkezési határidő: 2013. november 20. (szerda) 14.00 óra
A beérkezési határidő után benyújtott pályázatokat nem tudjuk elfogadni. A pályázati borítékon szerepeltetni kell „Városháza Galéria 2014. pályázat”. A pályázatokat a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzat Képviselő-testületének Oktatási, Közművelődési, Sport- és Ifjúsági Bizottsága a 2013. decemberi ülésén bírálja el, a döntéshozó határozatát nem indokolja és azzal szemben további jogorvoslatnak helye nincs.
A pályázatok beérkezésének módja
- Személyes beadás esetén: Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszent1őrinc-Pestszentimre Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 1184 Budapest, Ü1lői út 400., II. emelet 209-es szoba
- Postai úton: Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre Önkormányzat Polgármesteri Hivatal, 1184 Budapest, Üllői út 400., Gémesi A. Tünde közművelődési referens részére.
- Elektronikus úton: gemesit@bp18.hu e-mail címre.
Információ és pályázati űrlap beszerezhető: Gémesi A. Tünde közművelődési referensnél (telefon: 296-1478, e-mail: gemesit@bp18.hu;
Letölthető dokumentum
Web: http://www.bp18.hu/
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok