A Nemzeti Művelődési Intézet – együttműködve a Völgy Hangja Egyesülettel és Törökkoppány Község Önkormányzatával – iparművészeti pályázatot hirdet a törökkoppányi fehérhímzés gazdag mintakincsének innovatív felhasználására.
Az elektronikus beküldés határideje: 2013. november 22. 16.00 óra.
A pályázat célja: Törökkoppány egy, a hagyományait mai napig is őrző Somogy megyei kistelepülés. Az ezen a vidéken jellemző ünnepi viseletet díszítő fehérhímzés gazdag mintakinccsel rendelkezik. A település karakteres mintáinak gazdagsága, egyes motívumok és hímzéstechnikák jellegzetes települési kötődése adja a pályázat kiindulási pontját.
A kiíró arra keresi a választ, hogy a leendő és kortárs iparművészek, designerek miként látják e mintakincs továbbörökítésének lehetőségeit a XXI. századba, hogyan tudják megtalálni azokat a használati tárgy- és viseleti formákat, melyek megfelelnek a ma emberének elvárásainak, és amelyek által a mindennapok részévé tehető dédszüleink öröksége.
A XIX-XX. század fordulóján vált általánossá, ugyanakkor sajátosan egyedivé a koppányi népviselet, a fehér hímzéssel díszített ingek. Vajon ma, a XXI. század elején mi az, ami ebből hordható, melyik az az elem vagy megközelítési mód, ami a mai környezetben is megállja a helyét? Hogyan tudnak a tervezők olyan viseleti vagy használati tárgyakat készíteni, amelyek a mintakincs elemeit őrzik, de a kor követelményeihez igazodó módon – akár anyagukban, formavilágukban, vagy funkcionalitásukban és szemléletükben – innovatívak?
A pályázatot 3 kategóriában hirdetjük meg:
- Iparművészeti szakközépiskolák tanulóinak – azok számára, akik iparművészettel, tervezéssel szeretnének foglalkozni, de életkorukból és kevés tapasztalatukból adódóan még nem sok lehetőséget kaptak.
- Iparművészeti egyetem hallgatóinak – azok számára, akik már minden bizonnyal iparművészettel foglalkoznak majd, de életkorukból és tanulási vágyaikból adódóan minden lehetőséget megragadnak az újításra.
- Hivatásos iparművészeknek – azok számára, akik már szakmabeli, rutinos alkotóként tartják magukat számon, de szeretik az új kihívásokat, szeretnek megragadni minden lehetőséget, hogy alkotásaik egyre szélesebb körben ismertté váljanak.
A törökkoppányi minták – melyek a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményi darabjairól készült fotók és mintarajzok – az alábbi címen kérhetők: szalay.lilla@nmi.hu
Pályázati feltételek – melyek mindhárom célcsoport számára azonosak
- Egyének és csoportok is pályázhatnak
- Az iparművészeten belül nincs műfaji megkötés, várunk bármiféle viseleti- vagy használati tárgyat
- Anyagpárosításra, méretre, mennyiségre vonatkozó megkötés nincs
- Pályázni lehet egyetlen vagy több különálló alkotással, illetve kollekcióval is
A pályaművek benyújtásának módja:
- Személyesen: a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Irodájába – 7400 Kaposvár, Szántó u. 5. november 18-22., 08.00-16.00 között
- Postai úton: a Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Irodájába – 7400 Kaposvár, Szántó u. 5. A postai feladás határideje: 2013. november 20.
- On-line: 3 db, több nézetből készült fotó beküldése az alkotásról elektronikusan (min. 800 x 600 px méretben) a szalay.lilla@nmi.hucímre.
Az elektronikus beküldés határideje: 2013. november 22. 16.00 óra.
- Kérjük, hogy a pályázati anyaghoz az alkotás(ok) szöveges leírását (anyag, technika, funkció), és a művet több nézetből bemutató műtárgyfotókat is mellékeljenek.
- Az elkészült alkotások az alkotó tulajdonában maradnak.
A pályázatok elbírálása:
A beérkezett pályamunkákat szakértői zsűri bírálja el november 29-ig. A zsűri tagjai a népművészet, az iparművészet és a gazdaságfejlesztés területének szakértői. Az eredményről december 05-ig kiértesítjük az alkotókat.
A pályázati munkák bemutatása Törökkoppányban és Kaposváron történik, 2013 decemberében. Az elfogadott pályaművek mennyiségének függvényében a zsűri fenntartja magának a jogot, hogy a kiállítótér méretéhez igazodóan válogasson a kiállítandó művekből.
A zsűri által kiválasztott tárgyakból az alkotókkal együttműködve 2014 folyamán egy mintakollekciót kívánunk összeállítani, melynek darabjai – egy piackutatási folyamat után – kis szériás, elsősorban kézműves technikákkal előállított termékként kerülnek forgalomba.
A pályázati kiírással kapcsolatban a következő elérhetőségeken érdeklődhetnek:
Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Irodája, Szalay Lilla – 7400 Kaposvár, Szántó u. 5.
Tel.: 30/447-9752, e-mail: szalay.lilla@nmi.hu
Link: http://www.nmi.hu
További cikkek a rovatban
Pályázat hely-specifikus képzőművészeti projektek létrehozására
One day in Józsefváros art open call
Pannónia Tehetségprogram Ösztöndíj
Deák Ferenc Ösztöndíj
Nyári diákmunka pályázat
Művészeti program pályázat
Kukába az élelmiszerpazarlással plakáttervező pályázat
Nyílászáró felújítási pályázat magánszemélyek részére – Budapest Erzsébetváros
Pepita ösztöndíj egyetemi és főiskolai hallgatók
Pályázat médiaművészeti projektfinanszírozásra
eidolon ösztöndíj – fotográfiai ösztöndíj
„Színpadra fel” – pályázat feltörekvő és hobbizenekarok számára
A Budapesti A Bethlen téri színház fogadótereinek megújítása és energetikai korszerűsítése – építészeti ötletpályázat
„Le a kalappal” – Pályázat utcazenész formációk számára
„A jövő zenészei” – pályázat fiatal zenészek bemutatkozására
Dalpályázat sikergyanús szerzemények nemzetközi terjesztésére
Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása
A tartósan álláskeresők komplex felmérésének és fejlesztésének támogatásával kiegészülő munkakipróbálási pilot program pályázat
Filmes pályázat a 21. Verzió Filmfesztiválra
Pályázat népismereti filmszemlére
Munkásszállások a versenyszférában – pályázat munkásszállások kialakítására
MaDok-filmek – filmes pályázat
Muzsikáló Magyarország pályázat cigányzenekaroknak
Balázs Béla-pályázat – pályázat íróknak, forgatókönyvíróknak