palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Ingyenes brüsszeli képzési lehetőség tanárok számára

Kivételes lehetőség, hogy négy lelkes tanár ingyen részt vehessen egy nemzetközi tanárképzésen.

A képzés neve: The Entrepreneurial School

Helyszín: Belgium, Brüsszel

Időpont: 2014. 03. 06 – 07.

Jelentkezés feltétele: angolul jól beszélő általános és középiskolai pedagógusok

Részletek

Várják a gazdasági nevelés iránt elhivatott tanárok jelentkezését, akik szívesen fejlesztenék ismereteiket, módszereiket egy kétnapos nemzetközi továbbképzésen, ahol lehetőségük lesz tapasztalatokat cserélni 18 országból érkező kollégával .

A képzés célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek mindazokkal a módszerekkel, eszközökkel, melyekkel színesebbé tehetik, fejleszthetik saját iskolai munkájukat, majd tudásukat átadhatják más pedagógusoknak is.

A képzés teljesen ingyenes minden költséget a JAM fedez (utazás, szállás, tréning díja).

A JA-YE Europe és 8 tagszervezete együttműködésén alapuló projekt részét képezi a 2 napos brüsszeli tréning, melyre keressük a magyar résztvevőket. A képzés célja, hogy Európa szerte 80 pedagógushoz eljusson az a tudásanyag, amelyet a partnerek eddig összeállítottak. A projekt azzal a céllal született meg, hogy elősegítse a vállalkozói szellem kialakítását a diákokban, mindezt nem csupán gazdasági órák keretében, hanem minden egyéb tantárgyba beágyazva általános, középiskolás és szakiskolát végző diákoknak is.
A vállalkozói attitűd itt nem csak szigorúan a gazdasági vállalkozást jelenti, hanem a szó tágabb értelmében értendő, röviden az ötlettől eljutni a megvalósulásig, tettekig. Ha fejlesztjük ezt a fajta készséget a fiatalokban később az iskolapadból kilépve is bátrabban fognak hozzá ötleteik megvalósításához, sokkal aktívabbak és kezdeményezőbbek lesznek.
A  résztvevő  pedagógusok  megismerkednek  a  nemzetközi  partnerek  által  összegyűjtött  jó  gyakorlatokkal, módszerekkel, kapcsolatot építhetnek külföldi kollégákkal, felkészítést nyernek arra, hogy országukba viszszatérve átadhassák ezt a tudást hazai kollégáiknak.
Érintett témakörök: 
  • bevezetés a vállalkozói oktatásba
  • Virtual Guide for Entrepreneurial Learning  bemutatása, ismertetése
  • tervek, elképzelések a helyi megvalósításban
Képzés nyelve: angol
Keressük azokat a magyar pedagógusokat, akik szívesen részt vennének ebben az izgalmas kezdeményezésben és segítenének elhozni hazánkba is a legkorszerűbb tanítási módszereket és eszközöket. A program  fedezi a képzés teljes költségét : repülőút, szállás és ellátás a helyszínen. Amennyiben érdekli a lehetőség  kérjük  küldje  el  jelentkezési  lapját Kovács  Ildikóhoz  a  program  koordinátorához  a  kovacs.ildiko@ejam.hu  címen.

Jelentkezési határidő: 2013.11.20.

Letölthető dokumentumok

Jelentkezés módja: elektronikus úton a kovacs.ildiko@ejam.hu címen
A jelentkezéseket követően választjuk ki azt a négy pedagógust, aki részt vehet a programban, a végleges döntést közzétesszük honlapunkon illetve értesítjük a kiválasztottakat.
Junior Achievement Magyarország
Petőfi Sándor sgt. 12.
Szeged 6722
www.ejam.hu
Tel.:+36-62-552-858
E-mail: junior@ejam.hu