palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat az EURÉKA programban való részvételre

nihA Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal felhívása magyar intézmények részvételét támogatja a nemzetközi együttműködésben megvalósuló EUREKA projektekben a részvételhez szükséges hazai forrás biztosításával.

A pályázati felhívás célja

Jelen pályázati konstrukció célja a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások nemzetközi kutatás-fejlesztési együttműködését elősegítő EUREKA programban való magyar részvétel támogatása, illetve ezen keresztül:

  • a magyar vállalatok piacképességének növelése,
  • a magyar szerepvállalás erősítése nemzetközi szinten,
  • a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttműködésének ösztönzése innovatív piac-közeli projektek támogatásával, amely révén prototípus vagy új termék, technológia, szolgáltatás fejlesztésére kerül sor,
  • nemzetközi K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának elősegítése.

Támogatást igénylők köre

A hazai pályázat benyújtására csak olyan pályázó jogosult, amely az EUREKA Titkárság adatbázisában vagy az EUREKA klaszterek nyilvántartásában szereplő angol nyelvű és a nemzetközi konzorcium által benyújtott EUREKA projektjavaslatban vagy jóváhagyott projektben partnerként/konzorcium vezetőként szerepel, amelyet a magyar EUREKA Nemzeti Projekt Koordinátor igazol. Egyazon nemzetközi EUREKA projektben részt vevő magyar partnereknek a hazai támogatásra konzorciumot alkotva kell pályázniuk.

Pályázhatnak:

  • magyarországi székhellyel rendelkező vállalkozások, vagy EGT székhellyel rendelkező vállalkozások magyarországi fióktelepei;,
  • piacbefolyásoló tevékenységet nem végző non-profit szervezet, költségvetési szerv vagy annak jogi személyiséggel rendelkező intézménye,
  • az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező vállalkozás.

Támogatható tevékenységek

Az EUREKA program pályázati felhívásainak keretében megvalósuló projektek esetében támogatható:

  • K+F projekttámogatás jogcímen alapkutatási, alkalmazott kutatási, valamint kísérleti fejlesztési tevékenység,
  • de minimis (csekély összegű támogatás) jogcímen pedig a projekt kommunikációjával, koordinációjával, piacra jutásával, iparjogvédelmével kapcsolatos tevékenység.

A rendelkezésre álló forrás

A pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Hivatal az NKFI Alap terhére a pályázaton eredményesen szereplő pályázók számára 400 millió forint támogatást biztosít.

Letölthető dokumentumok