Pályázat az Ugandai Köztársaság fenntartható fejlődése érdekében, Magyarországi vállalkozók által kezdeményezett programokkal.. A program a pályázat útján vissza nem térítendő támogatást biztosít az Ugandai Köztársaság számára öt ágazaton belül: kibervédelem, okmánybiztonság, vízgazdálkodás, mezőgazdaság és turizmus.
A Kormány 5 168 000 000 forintot fordít a program megvalósítására, mely két pályázati időszakot foglal magában.
A két pályázati szakasz útján összesen 5 128 000 000 forint támogatás igényelhető, a következő költségvetési bontás szerint:
- Első pályázati szakasz: 2019. év, 2 360 000 000,-Ft;
- Második pályázati szakasz: 2020. év, 2 768 000 000,-Ft.
A jelen pályázati felhívás a 2019. évi első szakaszra vonatkozik, így a felhívás útján 2 360 000 000 forint támogatás igényelhető.
A pályázat kiírás referenciaszáma: 01-KKM-NEFEFO-2019
A pályázat célja, hogy Magyarország egy átfogó nemzetközi fejlesztési program megvalósításán keresztül projektalapú támogatást nyújtson az Ugandai Köztársaság számára, ezáltal elősegítve az ország fenntartható fejlődését, felzárkóztatását és jövőbeni stabilitását. A program további célkitűzése, hogy a Fenntartható Fejlődési Célokkal összhangban Magyarország jelentősebb szerepet tölthessen be a jövőbeni fenntartható világ kialakításában.
A program a pályázat útján vissza nem térítendő támogatást biztosít az Ugandai Köztársaság számára öt ágazaton belül: kibervédelem, okmánybiztonság, vízgazdálkodás, mezőgazdaság és turizmus.
A támogatás igénybevételére jogosultak köre
Jelen pályázati felhívás keretében pályázat benyújtására jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaságok, nemzetközi fejlesztéssel összefüggő érdekképviseleti tevékenységet folytató egyesületek, szövetségek, valamint civilszervezetek jogosultak.
A támogatás igénybevételére vonatkozó általános szabályok
Az alábbi általános szabályok betartása kötelező minden pályázat esetén:
- egy pályázó egy pályázat benyújtására jogosult;
- megkezdett projekt támogatására vonatkozó pályázat nem nyújtható be;
- a pályázóknak pályázati díjat nem kell fizetniük;
- a pályázat benyújtásakor minden pályázat esetében kötelező feltüntetni címzettként a pályázat kezelőjét, valamint a jelen felhívás referenciaszámát;
- a pályázat célja és a megvalósítás helye a pályázat benyújtását követően nem módosítható.
A pályázat területi korlátozása: az Ugandai Köztársaságban megvalósítandó nemzetközi fejlesztési projektekre vonatkozó pályázatok tekintethők érvényesnek.
A jelen pályázati kiírás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 2 360 000 000 forint.
A jelen kiírás három ágazatot érint, így a rendelkezésre álló összeg három tematikus bontásban pályázható meg az alábbi értékhatárok értelmében.
A támogatások a következő elosztásban és jellemzők szerinti bontásban igényelhetők: Projektelem; Maximális támogatási intenzitás; Minimálisan igényelhető támogatási összeg (HUF-ban); Maximálisan igényelhető támogatási összeg (HUF-ban).
- Az Ugandai Köztársaság helyi hatóságok kibervédelmi rendszereinek továbbfejlesztése: 100% / 800 000 000 / 1 180 000 000
- Az Ugandai Köztársaság helyi hatóságok okmánybiztonsági rendszereinek kialakítása: 100% / 750 000 000 / 800 000 000
- Az Ugandai Köztársaság vízgazdálkodási rendszereinek kialakítása: 100% / 310 000 000 / 380 000 000
Jelen pályázati kiírás keretében egy pályázó csak egy projektelem-kategóriára pályázhat, illetve igényelhet támogatást.
Az igényelhető támogatások formája
A támogatás típusa: vissza nem térítendő támogatás a rendelkezésre álló forrás erejéig.
A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a felhívásban rögzített elszámolható költségek között és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek.
A projekt nem elszámolható költségeinek a támogatható tevékenységekhez kapcsolódó, nem elszámolható költségek vagy a nem támogatható tevékenységek költségei minősülnek. A nem elszámolható költségek részei a projekt összköltségének, azonban nem részei a projekt elszámolható költségeinek.
A támogatást igénylőnek a projekt nem elszámolható költségeit önerőből szükséges fedezni.
A támogatás módja: utófinanszírozás, azzal, hogy a pályázó részletesen indokolt írásbeli kérelmére, a Minisztérium döntése alapján az elnyert támogatás 100%-áig utólagos elszámolással előleget biztosíthat előfinanszírozás keretében.
Letölthető dokumentumok
Palyazati Felhivas és Szabalyzat – Magyarorszag az Ugandai Koztarsasagba
Átláthatósági nyilatkozat
Projektleírási sablon
De minimis nyilatkozat
Nyilatkozat kizáró okokról
Belföldi szervezet nyilatkozata
Költségterv
Megvalósítási ütemterv
Pályázati adatlap
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. április 29. 24:00 óra
A pályázat kezelője
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Nemzetközi Fejlesztési Főosztály
E-mail: nefepalyazat2019@mfa.gov.hu
További cikkek a rovatban
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához pályázat (ERFA) – KEHOP Plusz-4.1.7-24
Otthonfelújítási Program Lakossági energiahatékonysági beruházások megvalósításához (KA) – Budapest
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Káli Art Inn Szobor pályázat
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Közös értékeink program – pályázat civil szervezetek fiatal aktivistái, önkéntesei, tagjai tanulmányútjaira
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
FLEX középiskolai ösztöndíj pályázat
A Római Akadémia képzőművészeti ösztöndíja pályázat
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat