palyazatok.org

Pályázatok – Pályázatfigyelő – Pályázatírás

Pályázat balatonfüredi Ökoház térítésmentes használatára, rendezvényhelyszín programok, foglalkozások megvalósítására

A támogatás célja, hogy Balatonfüreden egy Ökoház programjainak színesítése, ami teret ad a társadalmi célú programoknak, a civil szféra képviselőinek, magán kezdeményezéseknek nyílt pályázati eljárás keretében.

Támogatott pályázat megvalósítása során az alábbi céloknak kell megvalósulniuk:

  • havonta legalább négy, a megvalósítási időszak során minimum 50 különböző, társadalmi célú program létrejötte, megvalósítási időszak során,
  • társadalmi értékkel bíró programok megvalósítása,
  • elsősorban civil szféra jelentkezését várjuk, de társadalmi célú magánkezdeményezés, csoportok jelentkezését is
  • elfogadjuk, méltányolható szakmai indokokra tekintettel
  • kizárólag térítésmentes programok

Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás, a helyszín ingyenes használata a kedvezményezett pályázatának pozitív elbírálása alapján.

A pályázók köre:

  • non profit szervezetek
  • egyesületek (KSH 52)
  • alapítványok (KSH 56)
  • egyéb jogi személyiséggel rendelkező non-profit szervezetek (KSH 59)
  • 2009. jan. 1-ig közhasznú társaságok (KSH 57)
  • egyházak, egyházi intézmények, egyházi jogi személyek (1990. évi IV. tv alapján)
  • magánjellegű csoportosulások, társadalmi céllal átalakulással vagy alapítással 2007. július 1-je után létre jövő (ROP IH) non-profit gazdasági társaságok
  • egyéni vállalkozó (1990. évi V. tv alapján; KSH 23))
  • szakmai szervezetek és felsőoktatási intézmények (ez utóbbi közül azok, amik nem az I.1. alá tartoznak) (2005. évi CXXXIX. tőrvény alapján)

A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019. novembertől folyamatosan.

Pályázati feltételek: a pályázó az adatlapot kitöltötte és elküldte e-mailben, word vagy pdf formátumban.

Pályázat benyújtásának módja, ideje:

  • e-mailben: palyazat@ecocenter.hu
  • Határidő: megjelenéstől folyamatosan

További információk a támogatási cél megvalósulásához: 

  • Rendezvényhelyszín: férőhely programonként változik,
  • Benti rendezvényekhez a ház adottságai:
    • 1. ház 30 fő, 1 nappali 55 m2, 25 m2 konyha felszerelve, 1 fürdőszoba és 1 külön wc
    • 2. ház 10 fő, 3 foglalkozó szoba: 25 m2, 20 m2 egybenyíló 20 m2, 6 m2 konyha felszerelve,
    • 1 fürdőszoba és 1 külön wc
    • Külső rendezvényekhez a kerthelyiség: parkosított, 1500 m2, 50-100 fős rendezvényhez.
  • Programok, foglalkozások: Az elbírálás során előnyben részesítjük azon rendezvények megtartását, mely a környezetvédelmet, a környezettudatosságot, az egészségvédelmet, egészséges életvitelt helyezi középpontba. Azon rendezvények megtartását támogatjuk, melyek a résztvevőknek ingyenesek.
  • Helyszíni bejárás: igény esetén, a paramétereket, fotókat és mindenre kiterjedő leírást a nyertes pályázóknak elküldjük.

Letölthető dokumentum

Pályázati felhívás és jelentkezési lap

Támogatás forrása és a pályázatot kiíró szervezet:

Ecocenter Közhasznú Alapítvány, székhely: 3000 Hatvan, Hegyalja út 140.,
levelezési cím: 1118 Budapest, Köbölkút u. 12, telefonszám: 061-467-0356

EcoCenter Közhasznú Alapítvány
Egészséges Környezet Egészséges Ember
Központi iroda címe: Hungary, Budapest, 1118 Budapest Köbölkút 12.