A Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet közhasznú szervezetek részére a tulajdonában lévő, mellékterméknek minősülő bankjegybrikettek fűtési célú hasznosítására.
A pályázat célja
Kiíró évente 40-50 tonna forgalomból bevont forintbankjegyet semmisít meg. A megsemmisítés során ún. bankjegybrikett keletkezik, amelyet jelen pályázati kiírással térítésmentesen felajánl közhasznú szervezetek részére. A bankjegybrikett fűtési célra hasznosítható, mivel annak fűtőértéke a barnaszénéhez hasonló. A briketteket a Kiíró térítésmentesen rakodja és szállítja egy – a nyertes pályázó által a pályázatban megjelölt – belföldi telephelyre.
A pályázat feltételei
A pályázat keretében támogatást igényelhet: közhasznú civil szervezet (ide nem értve a civil társaságot) és közalapítvány, amelyet a bíróság 2011. július első napját megelőzően közhasznú szervezetként vagy kiemelkedően közhasznú szervezetként jogerősen nyilvántartásba vett és a létesítő okirata szerint közhasznú tevékenységgel legalább a fenti időponttól kezdődően megszakítás nélkül ténylegesen foglalkozik.
Kizárólag az a szervezet lehet kedvezményezett, amely
- belföldi székhelyű,
- magyarországi közösség, illetőleg a határon túli magyarság érdekében működik,
- nyilatkozik arról, hogy a létesítő okirata szerinti közhasznú tevékenységét a 2.1 pontban meghatározott nap óta megszakítás nélkül ténylegesen folytatja,
- nyilatkozik arról, hogy milyen célú felhasználásra igényli a brikettet, hol kívánja azt hasznosítani és legkevesebb milyen összmennyiséget vállal – több részletben – átvenni,
- nyilatkozik arról, hogy a d) pont szerinti hasznosítás helyén, a hasznosítás céljából rendelkezésre áll egy vegyes tüzelésű kazán és az mekkora névleges hőteljesítménnyel rendelkezik (kW-értékben). Amennyiben a fenti kazán névleges hőteljesítménye eléri a 140 kW értéket, úgy nyilatkozik arról is, hogy a kazán füstgázait elvezető pontforrás rendelkezik a hatályos környezetvédelmi engedélyekkel (levegőtisztaság-védelmi alapbejelentés, hatályos pontforrás működési engedély, határérték alatti adatokat tartalmazó pontforrás emissziómérési jegyzőkönyv), amely engedélyek, jegyzőkönyvek egy másolati példányát nyilatkozatához csatolja;
- nyilatkozik arról, hogy a fenti vegyes tüzelésű kazán rendszeres tüzeléstechnikai karbantartása megvalósul,
- nyilatkozik arról, hogy rendelkezik az igényelt mennyiségű brikett tárolásához szükséges fedett és zárt tárolókapacitással,
- nyilatkozik arról, hogy képes az átlagosan négy-hat tonnás mennyiségű brikettszállítmányokat a mennyiségnek megfelelő számú részletben, a kiíró által előzetesen egyeztetett időpontokban fogadni, ehhez egy 16 tonna össztömegű, billenőplatós teherautó általi megközelíthetőség és a lerakodás feltételeit képes biztosítani, továbbá pályázatához csatolja
- hatályos létesítő okiratának egy másolati példányát,
- a közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételt igazoló határozat egy másolati példányát,
- a nyilvántartást vezető törvényszék által a pályázónak a nyilvántartásban szereplő adatairól kiadott, 15 napnál nem régebbi kivonatot,
- az illetékes adóhatóság 15 napnál nem régebbi együttes igazolását eredetiben arról, hogy köztartozása nem áll fenn,
- a 2012. évre vonatkozó – a legfőbb szerve által elfogadott – közhasznúsági jelentést, a legfőbb szerve erre vonatkozó határozatával együtt,
- a pályázat benyújtásának idején általa folytatott közhasznú, kiemelkedően közhasznú tevékenységének bemutatását, kiemelve a jelen pályázattal érintett tevékenység bemutatását legfeljebb egy A/4-es méretű oldal terjedelemben.
Egy szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, az elnyert brikett harmadik személy részére nem adható át.
A pályázat benyújtásának módja, határideje
A pályázatokat a Kiíró postacímére kell elküldeni: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest.
A pályázat személyesen is leadható a Magyar Nemzeti Bank expedícióján, melynek címe:
Budapest, V. ker. Kiss Ernő utca 1.
Az expedíció nyitva tartási ideje hétfő-csütörtök: 7:30-15:30, péntek: 7:30-14:00
A pályázatra minden esetben rá kell írni: „briketthasznosítás”.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. október 15.
A támogatás időtartama: A pályázat elbírálását követően a győztes szervezettel kötött megállapodás hatályba lépésétől 2014. szeptember 30. napjáig.
Letölthető dokumentum
További információk
- A pályázattal kapcsolatos adminisztratív kérdések: Dreszler Viktória, telefonszám: +36-1-428-2632
- Általános, és műszaki kérdések: Harmati Zoltán, telefonszám: +36-302694387, email: harmatiz@mnb.hu
- email: brikett@mnb.hu
- honlap: http://www.mnb.hu/A_jegybank/mnbhu_a_felelos_jegybank/mnbhu_palyazat_karitativ_szervezeteknek_2013
További cikkek a rovatban
Komplex digitális K+F fejlesztések pályázat – DIMOP Plusz-1.1.2/C-24
Sérülékeny személyek számára komplex támogató szolgáltatások pályázat – MMIA Plusz-2.2.3-24
Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja! pályázat
Demján Sándor Tőkeprogram pályázat – kkv-k számára
Pályázat rászoruló gyermekek részére az Apróka Fejlesztőházban történő egy hetes kezelésre
Demján Sándor „1+1” KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Társadalmi vállalkozások fejlesztésének támogatása
SozialMarie pályázat
V. „egy sima – egy fordított” – pályázat kortárs dráma(részlet) fordításra
Pályázat szőlő- és borágazatban hasznosított gépek, technológiai berendezések és informatikai eszközök beszerzéséhez
Pályázat helyi vagy területi hatókörű civil szervezetek támogatására
Start a jövőért – a TESCO pályázata helyi projektek támogatására (X)
Több köt össze, mint ami elválaszt -kreatív pályázat középiskolásoknak
Mindenkinek, aki CSABAI! pályázat
Ne csak nézd! pályázat társadalmi kérdésekkel foglalkozó előadások létrehozására
Pályázat a Pege Aladár parkban elhelyezendő képzőművészeti alkotás tervének és makettjének elkészítésére
Pezsgő design és megjelenés grafikai pályázat
Pályázat kávézó és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek támogatására
Vadmacska kreatív pályázatok
Leleményes Korea – Avagy mire jó egy gyümölcs, azontúl, hogy finom rajzpályázat
Amiért érdemes élni…fotópályázat
A demokrácia ellenálló képességének kiadása pályázat
A digitális terek elérhetőségének és a hátrányos helyzetű csoportok digitális kompetenciájának fejlesztése pályázat
Hankook Abroncsadományozási program – pályázat