Az Utopia Stúdió a 20 éves jubileumára, és a nagy érdeklődésre való tekintettel új pályázatot ír ki. Az új pályázat kifejezetten rock zenekarok számára kíván hangfelvételi lehetőséget biztosítani. Olyan csapatok jelentkezését várjuk, akik saját szerzeményekkel, határozott zenei és szövegvilágbeli elképzelésekkel rendelkeznek, valamint kellő motivációval a saját terveik megvalósítására.
A pályázat célja: Kiadott albummal még nem rendelkező zenekarok első anyagának részfinanszírozása. A támogatással bemutatkozási lehetőséget kívánunk biztosítani fiatal, értékteremtő zenekarok, zenészek részére, és ezáltal hozzájárulni a magyar könnyűzenei élet frissítéséhez, a zenei paletta színesedéséhez, valamint ellensúlyozni a média által preferált tehetségkutató műsorok térhódítását.
Pályázat mértéke: A támogatási összeg a teljes megvalósítási költség akár 60%-át fedezheti, tehát a pályázóknak önrésszel kell rendelkezniük.
Pályázat határideje: 2012. október 15.
Pályázatok elbírálása:
A beérkező pályázatokat az Utopia Stúdió szakmai csapata bírálja el. Döntésünkről minden jelentkezőt értesítünk.
Jelentkezés:
http://www.utopiastudio.hu honlapon a pályázat címszó alatt. Kattints ide, és töltsd le a pályázati adatlapot PDF formátumban. Töltsd ki, csatolj hozzá maximum 3 db felvételt (próbatermi, otthoni…stb) MP3 formátumban, és küld el a palyazat@utopiastudio.hu email címre.
A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás a +36-30 -328-1749–es vagy a +36-70-773-2500-as telefonszámokon kérhető.
Bővebben: http://www.utopiastudio.hu
További cikkek a rovatban
Tiéd a holnap! – A jövő kreatív tehetségét várja a MOME! ösztöndíj
Sporttámogatás pályázat szociálisan rászoruló intézmények számára
Rászoruló kiskorú gyermekek (illetve az őket ellátó és segítő intézmények) sporttámogatása
Gyógyszerészet pillanatképekben fotópályázat
Romano Kher ösztöndíj pályázat
Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia képzőművészeti alapítvány ösztöndíj pályázat
Pályázat könnyűzenei koncerthelyszíneken rendszeres élőzenei koncertprogram megvalósítására
Mészáros Lázár honvédségi ösztöndíj
Összesen négyszáz millió forintot oszt ki a Kormány külhoni lovas szervezetek számára
Személygépkocsi beszerzés támogatása kerekesszékkel közlekedő személyek részére
Pályázat lovas sportok, lovas hagyományőrzés, lovas turizmus, lovas terápia, lovas rendezvények támogatására
Logó és szlogen pályázat
Pályázat az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósítására
Pályázat nemzetiségi civil szervezetek 2024. évi költségvetési támogatására
Törőcsik Mari-ösztöndíj pályázat
Gyakornoki program a 24.hu-nál! pályázat
KBr Photo Award – nemzetközi dokumentarista fotópályázat
Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása
Rijksakademie Residency – rezidencia program (Amszterdam) pályázat
Pályázat szakmai tevékenységek fejlesztésére és megújítására képzőművészek számára
Alkotói támogatás tudományos ismeretterjesztés és környezetkultúra területen, igényes művek szerzői számára
Pályázat ismeretterjesztő és környezetkultúra rendezvények megvalósítására
Pályzat a jásdi öltöztethető Szűz Mária-szobor ruhatervezésére
Tudományos folyóiratok működésének támogatása pályázat